A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.10.02.Miri Regev, Izrael közlekedési és közlekedésbiztonsági minisztere, köszönetet mondott a magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Az LMP frakcióvezető-helyettese színházba invitálja Hankó Balázs, kulturális és innovációs minisztert.
Kedd este lövöldözős terrortámadásra került sor Jaffón, mindeközben ballisztikus rakétákat lőttek ki Iránból Izraelre.
Őszinte politikájával Magyarország is segíthet a nagyhatalmak közötti kommunikáció újraindításában – vélekedett Szijjártó Péter.
Idén 2024. október 2-án, ma este köszöntjük a zsidó újévet, Ros Hásánát. A kétnapos ünnepen az ember teremtésének 5785-ik évfordulójára emlékezünk, és mintegy megújítjuk az Örökkévalóval kötött szövetségünket. Az Új év a világ és az ember teremtésének évfordulója; amikor az ember teremtett voltára és Istentől való függőségére is emlékezünk. A Föld valamennyi országában 48 órán keresztül a világ megalkotásának születésnapját ünnepelik ekkor a zsidó emberek. Ezzel a két nappal veszi kezdetét a tíz bűnbánó nap, melynek betetőzése Jom Kipur, amely 2024. október 11-én, péntek estétől szombat estéig tart. Az Engesztelőnap során 25 órát böjtölünk, bűneinket bánjuk, és megtérést gyakorlunk. A Heti TV valamennyi munkatársa békés ünnepeket kíván nézőinknek.
Belföldi hírek:
A közel-keleti térség konfliktusai a migráció és a terrorizmus formájában közvetlenül fenyegetik Európát is, ezért Izrael támogatása befektetés saját biztonságunkba – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter a II. Nemzetközi Izrael Párti Csúcson (International Pro-Israel Summit) Budapesten. Az Alapjogokért Központ által szervezett rendezvényen Bóka János kiemelte, Magyarország számára Izrael biztonsága regionális és globális biztonsági kérdés, és Magyarország a közel-keleti stabilitás egyik legfontosabb szereplőjeként tekint Izraelre. Izrael Magyarország stratégiai partnere, ez a partnerség pedig kölcsönös tiszteleten, mély történelmi, kulturális és emberi kapcsolatokon, egyre szélesedő gazdasági együttműködésen, közös értékeken és kölcsönös érdekeken alapul – mutatott rá a miniszter. Jó lenne, ha a kapcsolatok békés és stabil körülmények között erősödhetnének tovább – tette hozzá. Bóka János kijelentette, a tavaly októberi „példátlan terrortámadás” után Izrael most a „jogos önvédelemhez fűződő elidegeníthetetlen jogát gyakorolja”.
A konferencián felszólalt Miri Regev, Izrael közlekedési és közlekedésbiztonsági minisztere is, aki köszönetet mondott a magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek az erőfeszítésekért, amelyeket azért tesz, hogy Nyugat-Európával ellentétben itt békében élhet a zsidó nép: „Magyarország harcol az antiszemitizmus ellen, minden nemzetközi fórumon, az EU elnökség prioritásai között is.” Köszönetet mondott továbbá a zsidó közösség támogatásáért is, amely szerinte manapság nem magától értetődő. Beszéde végén kiemelte: “remélem, hogy Isten segítségével hamarosan béke lesz a világban.”
Amióta a nemzeti kormány irányítja az országot, az idősek megbecsülését nemcsak szavakban, hanem tettekben is kifejezik – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára keddi videójában, az idősek világnapján. Zsigó Róbert a videóban a kormány nevében kifejezte köszönetét és megbecsülését „a mai nyugdíjasoknak, akik a második világháború után újjáépítették az országot. Nagyon nehéz körülmények között felnevelték a gyerekeiket, és a baloldali diktatúra alatt is kitartottak és dolgoztak”. „Azon vagyunk, hogy segítsük az idősek életét, megélhetését és biztonságát. A Brüsszelből és a baloldaltól érkező rendszeres támadások ellenére kitartunk és megvédjük a rezsicsökkentést, mert a rezsicsökkentésnek köszönhetően egész Európában a magyar családok és a magyar nyugdíjasok fizetik a legalacsonyabb gáz- és áramárat” – fogalmazott Zsigó Róbert.
Az LMP frakcióvezető-helyettese színházba invitálja Hankó Balázs, kulturális és innovációs minisztert. Kanász-Nagy Máté Pintér Béla Titkaim című darabját ajánlotta a miniszter figyelmébe, amit együtt megtekinthetnének. „Ez a darab arról is szól, hogy a cinikus hatalom őrlő mechanizmusa, hogyan zabálja fel az embereket” – mondta az ellenzéki politikus, aki úgy látta, hogy a független művészeti alkotások felszabadító ereje jótékony hatással lenne rá és a miniszterre egyaránt. Rámutatott: a jelenkor kultúrpolitikáját is nagyban jellemzi a darab, ami a késő Kádár-korszak hangulatáról szól.
Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért – LMP-Zöldek) benyújtotta a BKK-rendészet létrehozására vonatkozó előterjesztését a Fővárosi Közgyűlésnek – közölte a politikus kedden a közösségi-oldalán. A bejegyzés szerint minden budapesti utasnak joga van ahhoz, hogy atrocitásoktól mentesen, tiszta és rendezett körülmények között utazhasson. Ezért Vitézy Dávid azt javasolta közgyűlésnek, hogy a BKK-rendészet 365 napos, 24 órás készenléti szolgálatként jöjjön létre a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság létszámbővítésével legkésőbb 2025. január 1-jétől. Szükségesnek tartja, hogy biztosítsanak ezen felül napszakonként kellő számú állandó járőrt a város kritikus pontjain, közlekedési csomópontjaiban és vonalain, kiváltva a BKK által megbízott magánbiztonsági szolgálatokat.
Külföldi hírek:
Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban, miután Izrael kedd hajnalban a határt átlépve „korlátozott hadműveletet” indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására, hogy ne támadhassa az észak-izraeli településeket – közölte az izraeli hadsereg (IDF). A 98-as hadosztály már hetek óta készült a behatolásra. Előtte a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elleni harcokban vett részt – tették hozzá. A légierő újabb támadásokat hajtott végre a Hezbollah fegyvergyártó üzemei és más létesítményei ellen Bejrút déli Dahíja negyedében, a szervezet fellegvárában.
Kedd este lövöldözős terrortámadásra került sor Jaffón, két helyszínen. A Magen David Adom mentőszolgálat szerint legalább hét sérült van, közülük kettő állapota válságos, míg másik kettőé súlyos. Mindeközben az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy 19:33-kor bejelentette, hogy ballisztikus rakétákat lőttek ki Iránból Izraelre. A szirénák több hullámban országszerte aktiválódtak. Az első hullámban 102 rakétát lőttek ki Izraelre. A Polgárvédelmi Parancsnokság ezt megelőzően elrendelte Tel Aviv nagyvárosi területén (Gus Dan) élő lakosoknak, hogy további értesítésig maradjanak az óvóhelyek közelében. Teherán megtorlást ígért a közelmúltban elkövetett izraeli merényletek sorozata után. Hagari a támadás előtt közölte, várhatóan az iráni rakétatűz nagy léptékű lesz.
Több hullámban érkeztek rakéták Iránból Izraelbe, a beszámolók szerint helyi idő szerint nem sokkal 19:30 után jelentek meg az első rakéták, majd nem sokkal később egy második hullám érkezett. A súlyos támadásban mintegy kétszáz rakétát lőttek ki több városra is. A támadáskor megszólaltak a szirénák, és robbanások is hallatszottak. A The Guardian helyszínről tudósító kollégái azt írták, hogy az izraeli katonai szóvivő a televízióban reagál, és az országot ért „súlyos támadásnak” nevezte az Izrael elleni rakétatámadást Irán részéről. Daniel Hagari, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője megígérte, hogy a támadásnak „következményei lesznek”. Hozzátette: az ország továbbra is fokozott készültségben van. Az előző este rendkívül feszült volt a helyzet Izrael-szerte és a régióban, Tel-Avivban és Jeruzsálemben nem sokkal 20:30 után – írták.
Kedden is légiriadó volt Észak-Izraelben, a határ menti falvakban és Galilea számos településén, ahol a polgári védelem utasításai szerint Haifa kivételével továbbra is gyülekezési tilalom van érvényben, és a diákok távoktatásban tanulnak. Kedden Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter telefonon beszélt izraeli kollégájával, Joáv Galanttal, és támogatásáról biztosította Izraelt a Hezbollah határ menti infrastruktúrájának felszámolásában az észak-izraeli települések érdekében, valamint általában is támogatásáról biztosította Izrael önvédelemhez való jogát. Beszéltek arról, hogy ezt a konfliktust is végső soron diplomácia úton kell megoldani, hogy a civilek visszatérhessenek otthonukba a határ mindkét oldalán.
Izraeli vadászgépek az előző éjszaka a hírszerző szolgálatok és a Déli Parancsnokság irányításával célzott légicsapást hajtottak végre terroristák ellen, akik egy parancsnoki helységben tevékenykedtek, mely anno az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) egyik iskolájába volt beágyazva Gázavárosban. A Hamász terroristái a létesítményt terrortevékenységek tervezésére és végrehajtására használták az izraeli hadsereg és Izrael Állam ellen. A hadsereg a támadás előtt számos intézkedést tett, hogy csökkentse a civilek bántódásának kockázatát, beleértve a légi megfigyelést és precíziós lőszerek használatát.
Ukrajna folytatódó támogatása a helyes lépés, egyben befektetés a katonai szövetség biztonságába – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár Brüsszelben kedden. Mark Rutte, miután átvette megbízatását Jens Stoltenbergtől, a NATO-székházban tartott első főtitkári sajtótájékoztatóján közölte, a független és demokratikus Ukrajna az európai béke és stabilitás sarokköve. Ukrajna támogatásának költsége sokkal-sokkal alacsonyabb, mint annak a költsége, amennyibe Vlagyimir Putyin orosz elnök győzelme kerülne – hívta fel a figyelmet. „Mindent meg fogok tenni azért, hogy közelebb hozzuk Ukrajnát a NATO-hoz” – tette hozzá a NATO-főtitkár.
Nagy kihívást jelentő helyzet alakult ki a fronton az orosz hadsereggel szemben – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Hangsúlyozta: „Most a legfontosabb, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel nyomást gyakoroljunk Oroszországra, hogy minél hamarabb elérjük célunkat, valódi és igazságos békét Ukrajna és minden népe számára”. „Még ősszel el kell érnünk mindent, ami elérhető ez idő alatt. Ehhez mindenkire szükség van Ukrajnában” – tette hozzá. Ukrajna készül arra a találkozóra, amely ebben a hónapban lesz a délnyugat-németországi Ramsteinben lévő légitámaszponton, és amelyen Joe Biden amerikai elnök az Ukrajnát támogató ötven ország magasszintű vezetőivel tárgyal. A találkozón résztvevők „minden részletet és érvet megkapnak majd a mi oldalunkról arra vonatkozóan, hogy miként lehet eredményeket elérni a következő hónapokban mind a fronton, mind a diplomácia terén” – mondta Zelenszkij.
Őszinte politikájával Magyarország is segíthet a nagyhatalmak közötti kommunikáció újraindításában, ezáltal pedig a konnektivitás időszakának felépítésében a világ ismételt blokkosodása helyett – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Berlinben. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Berlini Globális Párbeszéd panelbeszélgetésén mindenekelőtt leszögezte, hogy hazánk a világ blokkokra osztásán alapuló előző világrend vesztesei között volt, s ezzel negyven évet veszített, Magyarországot ezért rendkívüli aggodalommal töltik el az utóbbi évek globális fejleményei. „Ezért legfőbb célunk most hozzájárulni azon nemzetközi erőfeszítésekez, amelyek célja a világ ismételt blokkosodásának megelőzése” – hangsúlyozta. Kifejtette, hogy a magyar kormány ehelyett a konnektivitásban lenne érdekelt, és ennek kapcsán sérelmezte, hogy egyes nagyhatalmak még csak tárgyalni sem hajlandók egymással napjainkban.
A japán parlament megválasztotta kedden Isiba Sigeru volt védelmi minisztert, a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) új elnökét az ország miniszterelnökének. A 67 éves Isibát a kormánypárt a múlt pénteken választotta meg új vezetőjének, és mivel a japán politikai rendszer szabályai szerint a párt belső választásának győztese egyből a kormányfő utódja is lesz, az LDP-nek pedig többsége van a japán parlament alsóházában, Isiba miniszterelnökké választása gyakorlatilag biztos volt a keddi szavazáson. Isiba megválasztását a törvényhozás felsőháza is támogatta. Kisida Fumio, a 2021 októberében hivatalba lépett előző kormányfő augusztus közepén jelentette be, hogy nem indul újra a pártelnöki és így a kormányfői posztért. A magas infláció és a pártot sújtó korrupciógyanús ügyek miatt kormánya népszerűsége jelentősen csökkent, utódjának fő feladata ezért a szavazók bizalmának helyreállítása és a kormánypárton belüli megosztottság megszüntetése lesz.
Időjárás:
Ma mindenütt főképp felhős időre van kilátás, többfelé kell csapadékra számítani. Este is marad a borongós égbolt. A hőmérséklet jellemzően 13 – 17 fok körül alakul.