„Háború van” – Seres Attila szerint Izraelben a választást egészen más kérdések dönthetik el, mint amit Európából látunk
A Pirkadat október 16-i adásában M. Kende Péter Seres Attilával értékelte a hetet, ezúttal elsősorban Izraelre figyelve. Szóba kerültek a választások előtti katonai spekulációk, Benjamin Netanjahu helyzete, Izrael megítélése, az ultraortodoxok katonai szolgálata és az október 7-i támadás felelőssége. A beszélgetés végül a diaszpóra zsidóságának helyzetéhez jutott el: mennyire kötelessége Izraelnek saját külpolitikai megítélését azért is mérlegelnie, mert annak következményeit a világ más részein élő zsidók is viselik?
A közvélemény-kutatások továbbra is szoros versenyt mutatnak
Seres Attila az általa látott friss felmérések alapján fej fej melletti versenyről, illetve minimális ellenzéki előnyről beszélt. M. Kende Péter ehhez kapcsolta a reggeli műsorban elhangzott biztonságpolitikai felvetést, miszerint Netanjahu a választások előtt újabb katonai műveletet fontolgathat Libanon vagy Irán irányában.
Seres ezt túlzott spekulációnak tartja. Felidézte, hogy Izrael jelenleg is katonai műveleteket folytat Libanonban és Gázában, ezért szerinte félrevezető úgy beszélni egy lehetséges „új háborúról”, mintha most béke lenne.
„Háború van” – fogalmazott. Libanonban rendszeresen zajlanak műveletek, izraeli katonák is esnek áldozatul, ezért szerinte legfeljebb a konfliktus eszkalációjáról lehet értelmesen beszélni.
Seres nem lát választási érdeket egy nagyobb eszkaláció mögött
Azt sem tartja valószínűnek, hogy Netanjahu kifejezetten választási céllal vállalna komolyabb katonai kockázatot. Szerinte a jelenlegi háborús helyzet önmagában is inkább kedvez neki, ráadásul az izraeli társadalomban erős az a meggyőződés, hogy az ország katonai és regionális pozíciója korábban nem látott mértékben megszilárdult.
Seres élesen elválasztotta egymástól Izrael regionális helyzetét és a nemzetközi közvéleményben tapasztalható megítélését. Úgy látja, a világsajtó és a liberális értelmiségi közvélemény jelentős része kifejezetten ellenséges Izraellel szemben, miközben a Közel-Keleten az ország erőpozíciója nőtt.
Ennek hátterében szerinte az áll, hogy a térségben más szabályok érvényesülnek, mint amilyeneket Európában megszoktak. A törzsi lojalitást, a vérbosszút és az erőt emelte ki olyan tényezőkként, amelyek szerinte a regionális politikát alapvetően meghatározzák.
Egy kormányváltás sem hozna békülékeny izraeli politikát
M. Kende Péter azt kérdezte, változna-e érdemben Izrael külpolitikai megítélése akkor, ha Netanjahu távozna.
Seres szerint aki arra számít, hogy egy ellenzéki kormány a nemzetközi közvélemény számára sokkal elfogadhatóbb, békülékenyebb politikát folytat majd, valószínűleg csalódni fog. Az izraeli társadalmat szerinte ma már kevéssé érdekli, hogyan ítéli meg az országot a külföld.
A választás belpolitikai törésvonalai inkább október 7. felelőssége és az ultraortodox vallásosok katonai szolgálata körül húzódnak. Seres szerint nincs olyan releváns izraeli politikai erő, amely a külső elvárásokhoz igazodó, engedékeny irányt képviselne.
Netanjahu esetleges vereségét ezért nem a háborús keménység, hanem inkább a gázai támadás előtti kudarcokkal kapcsolatos felelősség és a belpolitikai viták okozhatják.
A diaszpóra fizetheti meg Izrael rosszabb megítélésének árát
A beszélgetés egyik legérzékenyebb pontján M. Kende Péter azt vetette fel, hogy ha Izrael tudatosan kevésbé törődik nemzetközi megítélésével, annak következményeit a diaszpórában élő zsidók viselhetik.
Seres elismerte, hogy Izrael megítélésének romlása közvetlenül nehezítheti a diaszpóra helyzetét. Nyugati országokban zsidókat támadnak meg Izrael politikájára hivatkozva, ezért valódi kérdés, hogy az izraeli államnak mekkora felelőssége van mindebben.
Ugyanakkor óvott attól a megfogalmazástól, hogy Izrael „elengedte” volna a diaszpóra kezét. Szerinte a politikai és vallási cionizmus eleve arra épül, hogy a szétszóratásban élő zsidóság végül Izraelben gyűljön össze. Ebben az értelemben az izraeli állam nem feltétlenül tekinti saját feladatának a diaszpórában való élet hosszú távú megerősítését.
Netanjahu erőpozíciójára akár más kormány is építhet
Seres ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy egy Naftali Bennett vagy Gadi Eisenkot köré szerveződő új koalíció javítani tudna Izrael diplomáciai megítélésén.
Szerinte egy új kormány úgy tehetne gesztusokat a nemzetközi közvélemény felé, hogy közben nem mond le a Netanjahu-korszakban kialakított regionális erőpozícióról. Ezt a szaúdi helyzettel is összekapcsolta: miközben Rijád egyre komolyabb fenyegetéssel szembesül a húszik támadásai miatt, Izrael katonai ereje a szunnita államok számára is fontos tényezővé válhat.
M. Kende Péter végül provokatív kérdéssel zárta a témát: ha Izrael valóban nem érzi feladatának a diaszpórában való élet támogatását, akkor mi indokolja a diaszpóraügyi minisztériumot és a külföldi zsidó közösségeket célzó izraeli programokat? A vitát hétfőre, a Világ zsidó szemmel következő adására hagyták.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
