„Nem kell mindenkinek saját tulajdonban gondolkodnia” – Tas Krisztián a bérlakásprogramok újragondolásáról
A Pirkadat október 16-i adásában M. Kende Péter Tas Krisztiánnal, a Településfejlesztési Szövetség képviselőjével beszélgetett az önkormányzati bérlakásprogramokról. A közvetlen apropót egy előző napi szakmai konferencia adta, amely egy négyállomásos sorozat első részeként azt vizsgálta, milyen szerepet vállalhatnak az önkormányzatok a lakhatási válság enyhítésében. Tas szerint működő példák már most is vannak, a valódi kérdés az, hogyan lehet ezeket sokszorosára növelni, és miként lehetne a saját lakástulajdon mellett a hosszú távú bérlést is kiszámítható életformává tenni.
Nem egyetlen bérlakásprogramra van szükség
Tas Krisztián már a szóhasználást is fontosnak tartotta: szerinte bérlakásprogramokról kell beszélni, többes számban. Az önkormányzatok különböző helyzetben vannak, eltérő eszközeik és lehetőségeik vannak, ezért egyetlen országos sablon aligha oldaná meg a problémát.
A Településfejlesztési Szövetség korábban az önkormányzati helyiséggazdálkodással foglalkozó szakmai műhelyeket szervezett. Ezek egyik tanulsága az volt, hogy sok település ugyanazokat a problémákat próbálja egymástól elszigetelten megoldani. Tas szerint sokkal hatékonyabb lenne, ha a bevált módszereket megosztanák egymással, és a kudarcokról is lehetne szakmai bizalommal beszélni.
Az új konferenciasorozat ennek megfelelően kifejezetten azt kutatja, milyen szerepe lehet az önkormányzatoknak a bérlakáskínálat bővítésében. Tas ezt azért tartja megkerülhetetlennek, mert a helyi lakossággal elsőként éppen az önkormányzati intézmények találkoznak.
Vannak jó példák, csak még túl kicsik
A konferencián a XIII. kerület több mint húsz éve működő bérlakásprogramját is bemutatták. Tas felidézése szerint ez idő alatt hétszázas nagyságrendben épültek új önkormányzati lakások, miközben a kerületnek eleve több ezres bérlakásállománya volt.
Józsefvárost és a IV. kerületet is a pozitív példák közé sorolta, de szerinte ezek továbbra is inkább szigetszerű programok. A kereslet nagysága közben jól látható: egy-egy meghirdetett önkormányzati lakásra körülbelül tíz jelentkező jut, ráadásul úgy, hogy a pályázatok eleve helyi kötődéshez, többéves kerületi lakóhelyhez és más feltételekhez vannak kötve.
M. Kende Péter felvetette, hogy érdemi áttörés akkor jöhetne, ha az állam csökkentené az önkormányzatok terheit, további forrást biztosítana, a települések pedig pénzzel, telekkel és szervezéssel szállnának be. Tas szerint a már működő megoldásokat valóban fel lehetne skálázni: hétszáz lakás helyett több ezer már érzékelhető változást hozna.
A XIII. kerületben már „bérlői út” működik
Tas külön kiemelte a XIII. kerület egyik modelljét. Az önkormányzati lakbérek még a legmagasabb kategóriákban is jóval alatta maradnak a magánpiaci áraknak. Példaként nagyjából 2500 forintos négyzetméterenkénti önkormányzati díjat állított szembe a budapesti magánpiacon tapasztalható 4500–6000 forintos szinttel.
A kerület az új építésű lakásoknál magasabb díjkategóriát vezetett be, a passzívházaknál pedig még egy külön szintet. Ezek az épületek ugyan drágább bérleti díjjal indulnak, de alacsonyabb fenntartási költséget kínálnak az önkormányzatnak és a lakóknak is.
A rendszer lényegét azonban Tas a „bérlői útban” látja. Az újabb, jobb lakásokba olyan bérlők kerülhetnek, akik korábban már bizonyítottak egy régebbi önkormányzati lakásban: rendben fizettek, vigyáztak az ingatlanra. Az általuk felszabadított lakásokba pedig új jelentkezők léphetnek be. Így fokozatosan egy teljes életpálya épülhetne a bérlakásrendszerben.
Egy életet végig lehet élni bérlakásban is
M. Kende Péter ebből azt a következtetést vonta le, hogy nem szükséges minden élethelyzetben saját lakás megszerzését tekinteni az egyetlen elfogadható célnak. Valaki elindulhat egy kisebb bérlakásból, később továbbléphet nagyobba, és akár egész életét biztonságos bérleti rendszerben élheti le.
Tas szerint valóban érdemes újragondolni a tulajdon és a bérlés megítélését. A lakástulajdon első látásra maximális biztonságot jelent, de sokszor harmincéves jelzáloghitel, felújítási költségek és folyamatos tulajdonosi terhek járnak vele. Ha a hitelt nem tudják fizetni, a lakást is elveszíthetik.
Ezzel szemben egy megfelelően működő önkormányzati bérleti rendszerben a bérlő mérsékeltebb lakbért fizethet, és ha teljesíti kötelezettségeit, jogilag is jelentős biztonságot élvez. Tas ezért azt tartaná fontosnak, hogy az emberek saját élethelyzetük, kockázatvállalási képességük és terveik alapján dönthessenek.
„Nem kell mindenkinek saját tulajdonban gondolkodnia” – hangzott el a beszélgetésben.
Nemcsak önkormányzatok építhetnek bérlakásokat
Tas szerint a bérlakáspolitikát sem kizárólag önkormányzati feladatként kell elképzelni. Egyházi szervezetek, közösségek és lakásszövetkezetek is részt vehetnek benne, ahogy más európai országokban erre már vannak működő modellek.
Az önkormányzatok magánfejlesztőkkel kötött településfejlesztési megállapodásokban is kiköthetik, hogy egy új társasház bizonyos számú lakását meghatározott feltételekkel bérlakásként biztosítsák. Tas szerint sok ilyen kisebb eszközből lehet fokozatosan nagyobb kínálatot építeni akkor is, ha nincs azonnal hatalmas új állami program.
Ehhez azonban két dolog nélkülözhetetlen: politikai elkötelezettség és hosszú távú stratégia. Egy bérlakásprogram nem fér bele egyetlen önkormányzati ciklusba. A leendő bérlők számára is azt kell üzenni, hogy a rendszer akkor is folytatódik, ha időközben más lesz a polgármester vagy megváltozik a politikai vezetés.
A meglévő üres lakásokban is van tartalék
A beszélgetés végén szóba került a lakásügynökségi modell is, amelynek célja a jelenleg üresen álló, nem hasznosított lakások bevonása a bérleti piacra.
Tas elmondása szerint a néhány éve elindult konstrukciót kezdetben sokan szkeptikusan figyelték, de már két év tapasztalata áll mögötte, és több tucat lakással, illetve mintegy kétszáz beköltöző bérlővel működik.
Ennek részleteit egy következő beszélgetésre hagyták. A mostani konferenciasorozat egyik fő célja éppen az, hogy az ilyen már kipróbált megoldásokat összegyűjtsék, összehasonlítsák és továbbfejlesszék. Tas szerint ugyanis a lakhatási problémák enyhítéséhez nem feltétlenül mindig vadonatúj rendszert kell kitalálni: sokszor a már létező lehetőségeket kellene jóval következetesebben és nagyobb léptékben használni.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
