„Az embernek bárkát kell építenie” – Oberlander Báruch Bábel tornyáról, Noéról és a mai özönvízről
A Pirkadat október 16-i adásában M. Kende Péter Oberlander Báruch rabbival beszélgetett családról, túlélésről, a Noách hetiszakaszról és Bábel tornyáról. A londoni családi esküvőtől és a rabbi édesapjának háborús fényképétől jutottak el addig a kérdésig, miért olyan nehéz egyedül szembemenni a többséggel, mikor kell figyelmeztetni másokat, és hogyan lehet a hétköznapok sodrásában megőrizni egy biztos lelki támpontot.
Egy londoni esküvő és egy több száz fős család
Oberlander Báruch egy londoni családi esküvő miatt maradt távol a szokásos szerdai felvételtől. Felidézte, hogy nagyszülei Újpesten éltek, tíz gyermekükkel együtt túlélték a háborút, a család pedig azóta több száz fősre nőtt.
Londonban különösen erős zsidó élettel találkozott: sok gyerekkel, több közösséggel, rabbisággal és intézménnyel. Azt is elmondta, hogy ottani ismerősei arról panaszkodtak neki, mennyi nehézséggel találkoznak most a zsidó iskolák körül, miközben a közösségi élet továbbra is rendkívül intenzív.
M. Kende Péter innen egy korábbi videóra tért át, amelyben Oberlander az édesapjáról mutatott egy háborús fényképet.
A fénykép mögött a túlélés története állt
A rabbi elmondta, hogy édesapja fiatalon nem szívesen mutatta meg neki ezt a képet. Attól tartott, hogy kisgyermekként rosszul értené a látványt: a fényképen ugyanis apja nem zsidóként felöltözve szerepelt.
Később derült ki számára, miért készült egyáltalán a fotó. A családban olyan hírek terjedtek, hogy bizonyos papírokkal vagy fényképekkel esetleg útlevélhez juthatnak és elmenekülhetnek. Ezért vállalták a fényképezkedést.
Oberlander hangsúlyozta, hogy az álca csak kifelé szólt. Édesapja közben igyekezett kósert tartani, imádkozni és szombatot őrizni, amikor erre lehetősége nyílt. „Kifelé” alkalmazkodott a túléléshez, „befelé” azonban ugyanaz maradt.
A történethez M. Kende Péter is hozzátett egy hasonló példát olyan emberekről, akik a háború alatt más identitás mögé bújva menekültek, majd a felszabadulás után ugyanott találkoztak egymással a zsinagógában.
Bábel tornya: mit kezd az ember a szabad idejével?
Innen vezettek át a heti szakaszhoz és Bábel tornyához. Oberlander egy frissen olvasott magyarázatot idézett fel, amely szerint az Örökkévaló azt látta, hogy az ember, ha túl sok szabadideje marad, könnyen rossz irányba kezdi használni az eszét.
A gondolat játékosan fogalmazva azt mondja: jobb, ha az ember elfoglalja magát a hétköznapi, anyagi világ dolgaival, mint hogy Bábel tornyához hasonló terveken dolgozzon.
A rabbi ezt azzal egészítette ki, hogy a gondolkodás önmagában sem mindig erény. Ha rossz irányba visz, akkor valóban „abból csak baj lesz”. Bábel történetét ezért úgy is lehet olvasni, mint az emberi intelligencia és szabadság félrehasználásának példáját.
Noé és Ábrahám: egyedül a túloldalon
A beszélgetés innen Noé igaz ember voltára fordult. M. Kende Péter azt kérdezte, milyen nehéz lehetett úgy igaznak maradni, hogy szinte az egész környezet más irányba ment.
Oberlander Ábrahám példáját hozta. A héber ivri szót a midrás úgy magyarázza, mint „túloldalit”: az egész világ az egyik oldalon állt, Ábrahám pedig a másikon.
„Nem egyszerű dolog, hogy az ember túloldalon van, és nem azt mondja, amit elvárnak, hanem azt, ami helyes” – fogalmazott.
Szerinte Noé helyzete is hasonló volt. Ő és szűk családja az egyik oldalon állt, a világ pedig a másikon. A különbség inkább abban lehetett, mennyire próbálta Noé közvetíteni az üzenetét mások felé.
Mikor kell szólni, és mikor nincs értelme?
A rabbi a talmudi és rabbinikus hagyományból egy látszólagos ellentmondást is felidézett. Az egyik tanítás szerint újra és újra figyelmeztetni kell azt, aki helytelenül cselekszik, akár sokszor is. Egy másik viszont arra int, hogy olyasmit, amit biztosan nem fognak elfogadni, ne mondjunk el.
Oberlander egyik lehetséges feloldásként azt említette, hogy tórai előírás esetén erősebb a kötelesség a figyelmeztetésre, míg enyhébb, rabbinikus kérdésben lehet nagyobb helye a mérlegelésnek.
A másik szempont a kapcsolat. Szerinte nem mindegy, hogy egy teljesen idegen emberre szólunk rá az utcán, vagy valakire, akivel már kialakult valamiféle viszony. Ahhoz, hogy az intésnek esélye legyen, szükség van bizonyos bizalomra és közelségre.
Nem mindig tudjuk, kihez jut el a mondat
Oberlander arról is beszélt, hogy sokszor olyan emberekhez jut el egy tanítás, akikre egyáltalán nem számítana.
Friss élményként mesélte el, hogy a repülőtéren két rendőr mellett haladt el, amikor az egyik visszahívta. Már attól tartott, hogy valamilyen probléma lesz, a rendőr azonban csak azt kérdezte: „Nem maga az, aki készíti ezeket a videókat?” – majd megdicsérte őket.
A rabbi számára ez annak bizonyítéka, hogy nem lehet mindig előre tudni, kit ér el egy üzenet. Éppen ezért sem biztos, hogy jó döntés teljesen visszahúzódni csak azért, mert a közeg elsőre nem tűnik fogékonynak.
A mai özönvíz ellen is kell bárka
A beszélgetés végén Oberlander a haszid tanításból hozott egy gondolatot. Eszerint özönvíz ma is létezik, csak más formában.
A hétköznapi élet folyamatos rohanása, az elfoglaltság, a munka és a sok inger eláraszthatja az embert. „Az embernek bárkát kell építenie” – mondta a rabbi.
Ez a bárka a Tóra tanulása, az ima, a zsinagóga és az a rendszeresen visszatérő lelki tér, amelyben az ember ki tud lépni a sodrásból. Oberlander szerint nem feltétlenül kell folyamatosan „bent maradni” benne, de rendszeresen vissza kell térni hozzá.
Ez adhat olyan gondolatokat és belső erőt, amelyek akkor is elkísérik az embert, amikor már ismét sorban áll, dolgozik, utazik vagy egyszerűen csak sodródik a mindennapi „özönvízben”.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
