Az IDF dróncsapást hajtott végre a Bejrúttól délre fekvő Haret en-Naameh libanoni tengerparti városban, amely megölte az Al-Dzsama’a al-Iszlámiyya szervezet egyik prominens tagját.

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2025.04.23.Sulyok Tamás köztársasági elnök részt vesz Ferenc pápa temetésén – közölte a Sándor-palota.

A Demokratikus Koalíció (DK) az első és jelenleg az egyetlen párt, amelyik teljesíti a 2026-os parlamenti választás országos listaállításának feltételeit – fogalmazott a DK ügyvezető alelnöke.

Az IDF dróncsapást hajtott végre a Bejrúttól délre fekvő Haret en-Naameh libanoni tengerparti városban, amely megölte az Al-Dzsama’a al-Iszlámiyya szervezet egyik prominens tagját.

Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren – jelentette be a Vatikán.

Belföldi hírek:

Sulyok Tamás köztársasági elnök részt vesz Ferenc pápa temetésén – közölte a Sándor-palota. Közleményük szerint Sulyok Tamás szombaton Rómában, a Vatikánban részt vesz „Őszentsége Ferenc pápa temetési szertartásán”. „Az államfő személyes jelenlétével a magyarság Szentatya iránt érzett tiszteletét és szeretetét kívánja kifejezni” – írták. Hozzátették, a köztársasági elnök szerint Ferenc pápa a remény és a béke hírnökeként elkötelezetten képviselte a hit, az emberség, valamint a rászorulók védelmét, és különösen nagy szeretettel fordult a magyar nép felé.

Több mint egymillió szabad járóbeteg-időpont foglalható az EgészségAblakban – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence a tárca által eljuttatott közleményében az áll, hogy az EgészségAblak mobilalkalmazásban folyamatosan bővül a foglalható járóbeteg-időpontok száma, így a betegek egyre több szakrendelésre és egyre rövidebb várakozási idővel juthatnak el. Kiemelte, hogy márciustól már a beutaló nélküli és a beutalóköteles ellátások esetében is érvényes, hogy a betegek az ország bármely szakrendelőjébe foglalhatnak időpontot, ezáltal csökken a várakozási idő, kényelmesebben tudnak helyszínt és időpontot választani a betegek, és optimálisabbá válik a szakrendelők kihasználtsága is.

A Demokratikus Koalíció (DK) az első és jelenleg az egyetlen párt, amelyik teljesíti a 2026-os parlamenti választás országos listaállításának feltételeit – fogalmazott a DK ügyvezető alelnöke. Molnár Csaba emlékeztetett, a Demokratikus Koalíció már tavaly ősszel egyértelművé tette, hogy mind a 106 egyéni választókörzetben saját jelöltet állít, valamint önálló listája lesz. Az EP-képviselő felhívta a figyelmet, hogy országos listája csak annak a pártnak lehet, amelyik legalább 14 vármegye illetve a főváros minimum 71 egyéni választókerületében képes jelöltet állítani. Hangsúlyozta, hogy minden vármegyében, valamint Budapesten is van jelöltjük, akik közül már több, mint 71-et be is mutattak. Az ügyvezető alelnök egyúttal megjegyezte, hogy a DK azonban „továbbra is nyitott minden olyan demokratikus politikai erővel való választási együttműködésre, amely valóban a kormányváltást célozza”.

Kihirdeti a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára- jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közösségi-oldalára feltöltött videójában. Gyopáros Alpár azt mondta: eddig ötezer utcát és járdát sikerült már felújítani a falusi önkormányzatoknak a Magyar Falu Program segítségével az elmúlt években. „Ez az egyik legnépszerűbb pályázati felhívásunk, és örömmel mondom nektek, hogy a mai napon kihirdetjük az erre vonatkozó idei pályázati felhívásunkat is” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy utcák felújítására az önkormányzatok maximum 45 millió forintot igényelhetnek, míg járdafelújítás esetén a maximális támogatási összeg 10 millió forint.

Külföldi hírek:

Az IDF megerősítette, hogy dróncsapást hajtott végre a Bejrúttól délre fekvő Haret en-Naameh libanoni tengerparti városban, amely megölte az Al-Dzsama’a al-Iszlámiyya (Iszlám Csoport) szervezet egyik prominens tagját. Az IDF szerint Husszein Izzat Mohammad Atwi a Hamász libanoni szervezetével is kapcsolatban állt, és a palesztin terrorcsoporttal együtt dolgozott az Izrael elleni támadások előmozdításában. Atwi állt az évek során a rakétatűz mögött, és terrorsejteket is irányított Libanonban, hogy támadásokat indítsanak Izrael ellen, beleértve a beszivárgásokat is – állítja az IDF. A hadsereg hozzátette, hogy külföldön is tevékenykedett izraeli célpontok elleni támadások előmozdításában – olvasható a Times of Israel tudósításában.

A Binjámin Regionális Dandár, a Jahalom elit harcmérnöki egység valamint határrendészet erői lerombolták Mohamed Sahab terrorista otthonát A-Ram faluban. A terrorista 2024. július 14-én a Nir Cví kereszteződésben hajtott végre terrortámadást, amelyben egy hírszerzési tiszt, Ariel Topaz százados végzetesnek bizonyuló sérüléseket szenvedett. A támadásban további három katona is megsérült. „A biztonsági erők folytatják ntézkedéseiket a terrorizmus meghiúsítása érdekében, és bíróság elé állítanak minden olyan terroristát, aki kárt okoz az izraeli állampolgároknak és a biztonsági erőknek” – áll a hadsereg nyilatkozatában.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatalának közleményben tagadta a Sábák vezetője – Ronen Bar által eskü alatt benyújtott vallomásában szereplő bizonyos részeit. Az egyelőre nem világos, hogy a csütörtöki határidőig a miniszterelnök a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott saját nyilatkozatban fogja alátámasztani hivatala állításait, mindaddig azonban Sábák-főnök vallomása ellenében nincs semmilyen konkrét bizonyítékokkal megerősített cáfolat. Hivatalának közvéleményében, a miniszterelnök többek között azt állítja Bar vallomásával szemben, miszerint „riasztotta az egész rendszert,” valójában a miniszterelnököt nem ébresztette fel, sem akkori védelmi miniszterét, Joáv Galantot. Netanjahu szerint, amennyiben Bar ezt megtette volna, „a mészárlás elkerülhető lett volna.” Bar és a miniszterelnök elmondása szerinti különbség, miszerint a Sábák vezetője vallomásában azt írja „október 7-én éjjel a Sábák volt az, aki felébresztette az egész rendszert. A munkaszinten a korai szakaszban és az éjszaka folyamán a felsőbb szinteket. 03:03-kor a Sábák riasztást adott ki az összes ügynökségnek, jelezve a szokatlan értékeléseket és a Hamász támadó szándékának lehetőségét. 05:15-kor a különféle utasítások mellett arra utasítottam, hogy tájékoztassák a miniszterelnök katonai titkárát,” – amit Netanjahu tagad, szerinte a hívás csak „06:13-kor történt, néhány perccel a Hamász-támadás kezdete előtt, miközben az ezzel kapcsolatos információk Ronen Bar birtokában már több mint 3 órája megvoltak.”

Nemzeti gyásznapot hirdetett Andrzej Duda lengyel elnök Ferenc pápa temetésének napjára, amelyhez Donald Tusk miniszterelnök ellenjegyzése is szükséges – közölte Wojciech Kolarski, az államfői hivatal külügyi államtitkára Varsóban. Andrzej Duda és felesége részt vesz Ferenc pápa szombati temetésén – jelentette be Kolarski. A pápa temetése miatt módosítanak a parlamenti évfordulós megemlékezések azon programjain is, amelyeket a Lengyel Királyság millenniuma alkalmából terveztek Andrzej Duda részvételével. Így a lengyel parlament alsó- és felsőházának összevont ünnepi ülését nem az eredeti időpontban, szombaton, hanem már pénteken megtartják a nyugat-lengyelországi Gnieznóban.

Hollandia egyre gyakrabban szembesül olyan, Oroszországból származó hibrid támadásokkal, amelyek célja a társadalom megbontása és meggyengítése – olvasható a holland katonai hírszerző szolgálat (MIVD) kedden közzétett éves jelentésében. A MIVD több ellenséges orosz kibertevékenységet tárt fel Hollandiában. 2024-ben például egy orosz hackercsoport szabotázst hajtott végre egy közszolgálati intézmény digitális rendszere ellen, továbbá holland politikai pártok és közlekedési vállalatok weboldalai ellen is. Ez az uniós választási időszakban történt, és célja az volt, hogy megnehezítse a holland állampolgárok számára a szavazást. A katonai hírszerzés szerint az orosz állami szolgálatok és a hozzájuk köthető hekkercsoportok egyre több és kockázatosabb támadást hajtanak végre. Moszkva egyre gyakrabban használ mesterséges intelligenciát is digitális befolyásolási műveleteiben – például olyan kampányokban, amelyek célja oroszbarát üzenetek terjesztése a közösségi médiában. – vélekedtek.

Az európai hatalmak a múlt héten tisztázták az Egyesült Államokkal, hogy melyek azok a témák, amelyek nem képezhetik alku tárgyát az Ukrajna és Oroszország közötti békemegállapodás előkészítésének következő, szerdán kezdődő fordulóján – közölte kedden Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter. Ukrajna, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország múlt csütörtökön Párizsban tárgyalt egymással a több mint három éve tartó háború befejezésének módozatairól. A felek, köztük Marco Rubio amerikai külügyminiszter, szerdán Londonban ülnek ismét tárgyalóasztalhoz. „Az egyetlen cél, ami minket vezet, a francia érdekek és az európai biztonság védelme. Mivel az Egyesült Államok döntése szerint közvetítői pozíciót vesz fel, azt akarjuk, hogy tudják, melyek a mi vörös vonalaink” – jelentette ki Barrot kedden a France Info rádiónak adott nyilatkozatában azokra a kérdésekre utalva, amelyekben az európai vezetők nem engednének. A témákat azonban nem részletezte.

Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren – jelentette be a Vatikán. Az egyház azt is tudatta, hogy a szertartást követően a pápa koporsóját a római Santa Maria Maggiore-székesegyházba viszik, és a néhai pápát ott helyezik majd végső nyugalomra. A gyászmisét a bíborosi kollégium dékánja, Giovanni Battista Re mutatja be, aki Ferenc pápa megválasztásakor elnökölt a konklávén. A Vatikán azt is közölte, hogy a pápa koporsóját szerdán átviszik a Szent Péter-bazilikába, ahol a hívők leróhatják majd kegyeletüket az elhunyt egyházfő ravatalánál. A 88 éves korában, szélütés és szívelégtelenség miatt meghalt pápa koporsóját jelenleg a Szent Márta-házban őrzi a Svájci Gárda, ahol az egyházfő 12 éves pápasága alatt lakott.

A Harvard Egyetem pert indított az amerikai szövetségi kormány ellen, hogy megakadályozza az intézménynek nyújtandó, több mint 2,2 milliárd dollárnyi (777 milliárd forint) támogatás befagyasztását. Az amerikai szövetségi kormány a múlt héten több mint 2,2 milliárd dollárnyi támogatás folyósítását fagyasztotta be a Harvard Egyetem számára, miután a kormány szerint az intézmény nem tett eleget az adminisztráció elvárásainak a politikai aktivizmus korlátozására. Az intézmény által a bostoni szövetségi bíróságon benyújtott kereset szerint Donald Trump amerikai elnök széles körű támadást indított a nagy egyetemek magas színvonalú kutatásainak finanszírozása ellen, arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni az általa antiszemitizmusnak és ideológiai elfogultságnak nevezett jelenségeket.

A spanyol kormány kitiltja az ultrafeldolgozott élelmiszereket és energiaitalokat az általános és középiskolákból, valamint korlátozza az olajban sült ételek számát, továbbá a félkész termékek használatát a közétkeztetésben. A rendelet, amely egyéves felkészülési időt biztosít az oktatási intézményeknek, azzal a céllal született, hogy minden gyerek mindennap hozzájuthasson egészséges, tápláló és változatos étrendhez, függetlenül családja jövedelmi szintjétől. A jogszabályt kidolgozó fogyasztási minisztérium felmérése szerint ugyanis az alacsony, évi 18 ezer euró (7,3 millió forint) alatti jövedelemmel rendelkező családok 6 és 9 év közötti diákjainak 47 százaléka túlsúlyos, mert nem engedheti meg magának, hogy több friss vagy teljes értékű ételt egyen.

Időjárás:

Ma is mindenütt főképp napos időre készülhetünk, de helyenként futó záporok is kialakulhatnak. Este nyugodt, csillagfényes lesz az égbolt, de továbbra is lehetnek záporok.. A hőmérséklet jellemzően 23 – 26 fok körül alakul.