A BreuerPress és a HetiTV hírei 2023.05.20.Magyarország hatékonyan és jól hasznosítja az európai uniós forrásokat – jelentette ki Navracsics Tibor.
A kormány mindent meg kíván tenni a zsidó közösség biztonságáért, fontosnak tartja, hogy minden zsidó ember biztonságban érezhesse magát Magyarországon – mondta Rétvári Bence.
Izrael fennállásának első fegyvermegállapodását írta alá Hollandiával több mint 300 millió dollár, azaz mintegy 105 milliárd forint értékben.
Kína folytatja Ukrajna humanitárius támogatását, egyúttal sürgeti az ukrajnai válságban érintett feleket.
Belföldi hírek:
„A közvetlen szomszédunkban, Ukrajnában dúló háború ránk is hatással van, és olyan demográfiai visszaeséssel és kihívásokkal szembesülünk, amelyekkel még korábban soha” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök az ENSZ katasztrófák kockázatainak csökkentésére és az ellenállóképesség növelésére létrehozott Sendai Keretszerződés kapcsán tartott New York-i konferenciáján. Elmondta, Magyarország egy tízmillió lakosú, közepes ország Európa szívében és annak ellenére, hogy nincsen tengerünk vagy más, jelentős természeti forrásunk, mégis kiemelkedő erőfeszítéseket teszünk a bajba jutottak megsegítségére. Novák Katalin kiemelte, hogy 2017-es indulása óta a Hungary Helps program 54 országban, több mint százmillió dollár értékben mintegy 300 humanitárius és rehabilitációs programot támogatott.
Magyarország hatékonyan és jól hasznosítja az európai uniós forrásokat – jelentette ki a területfejlesztési miniszter Ajkán, ahol az egészségügyi infrastruktúra 200 millió forintos fejlesztése részeként több eszközt is átadtak. Navracsics Tibor kiemelte: Magyarország hagyományosan a legeredményesebb európai uniós tagállamok közé tartozik az uniós források felhasználása szempontjából. Hangsúlyozta: lehet, hogy vannak olyan önkormányzatok, amelyek időről időre nem sikeresek a pályázatokon, de Magyarországon az önkormányzatok között pártpolitikai alapon nincs megkülönböztetés. Ezt mutatja az ellenzéki vezetésű Ajka számos nyertes projektje, illetve az is, hogy Budapest, Miskolc és Pécs a kormány közreműködésével vehet részt a klímabarát önkormányzatok európai pályázatán – tette hozzá.
A kormány mindent meg kíván tenni a zsidó közösség biztonságáért, fontosnak tartja, hogy minden zsidó ember biztonságban érezhesse magát Magyarországon – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője Vácon. A Vác és a Dunakanyar zsidósága deportálásának 79. évfordulója alkalmából, a helyi zsinagógában rendezett megemlékezésen Rétvári Bence beszédében kiemelte: évről évre összegyűlnek, hogy emlékezzenek azokra, akiket Vácról és a környező településekről hurcoltak el, azokra, akik már sosem térhettek haza. Egy ilyen helyi megemlékezésen, amikor élettörténetek és utcanevek hangzanak el, a távoli számokból közeli tragédiák lesznek – fogalmazott. Közölte: azokra is emlékezni kell, akik ebben az időszakban embereket próbáltak menteni, ilyen volt Slachta Margit és Salkaházi Sára, akik példaképek számunkra, mert egy a mainál sokkal nehezebb helyzetben az életüket kockáztatták. Hangsúlyozta: lehetett Magyarországon náci és szovjet megszállás, a magyarok nem váltak nácivá, illetve kommunistává, hanem megőrizték a keresztény alapértékeket.
Elkezdődött az előszezon, és az új vármegye- és országbérletek előnyeit a Balatonhoz utazva is ki lehet használni – közölte a MÁV Zrt. Azt írták: május 15 -től – a vakációt egy hónappal megelőzően – már sűrűbben közlekednek vonatok a Balatonhoz. A már több mint 330 ezer vármegye- és országbérlet tulajdonos érdeklődése az előszezoni menetrend bevezetésével tovább fokozódott a balatoni járatok igénybe vételével kapcsolatban. Az új díjtermékek elsősorban a vármegyéken belül, vagy a legalább két megyén át rendszeresen ingázóknak kínál új és versenyképes alternatívát, de a főváros és a Balaton között a sűrűbben, jellemzően 1-2 óránként közlekedő InterRégió vonatokon kivétel nélkül érvényesek az országbérletek. Az orszagberlet.hu weboldalon már külön Balaton menüpontban tájékozódhatnak az utasok az új bérletek igénybevételi lehetőségeiről – ismertette a MÁV Zrt.
Külföldi hírek:
Az Egyesült Arab Emírségek elítélte azokat az izraeli törvényhozókat, akik a Jeruzsálem-nap alkalmából látogatást tettek a Templom-hegyen. Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériuma közleményében azt írja, hogy „határozottan elítéli” a „szélsőségeseket”, és felszólít a szent hely „súlyos és provokatív megsértésének” leállítására. Felszólítja továbbá az izraeli hatóságokat, hogy „állítsák le az eszkalációt, és kerüljék a feszültséget és az instabilitást fokozó lépéseket a térségben”.
Izrael fennállásának első fegyvermegállapodását írta alá Hollandiával több mint 300 millió dollár, azaz mintegy 105 milliárd forint értékben – jelentette a helyi védelmi minisztérium. Izrael 305 millió dollárért ad el tüzérségi fegyvereket Hollandiának, Joáv Galant védelmi miniszter közleménye szerint az üzlet egyszerre erősíti a két ország kapcsolatát és Izrael helyzetét a világban. Már korábban is adtak el izraeli fegyvereket és védelmi felszereléseket Hollandiának, de eddig ezeket az üzleteket magáncégek között, és nem kormányközi szerződések keretében kötötték meg. A megállapodást Jaír Kulasz, az izraeli védelmi minisztérium nemzetközi együttműködésért felelős osztályának igazgatója, holland részről pedig a Holland Királyi Hadsereg parancsnoka, Martin Wijnen látta el kézjegyével.
Tovább folytatódik a tüntetéssorozat Izraelben. Szombat este országszerte százezrek tiltakoznak a kormány vitatott igazságügyi reformja ellen az immár kerek 20. hete folyamatosan zajló tüntetéssorozat keretében az igazságszolgáltatás átalakítását célzó törvényjavaslatok megszavazása ellen. Céljuk még mindig, hogy új lendületet adjon a koalíció radikális reformprogramja elleni küzdelemnek. Egyesek azonban úgy vélekednek, ha nem sikerül a kompromisszumos megoldással rendezni a kérdést, az a koalíció végét jelentheti.
Dennis Ross, aki három amerikai elnök vezető tanácsadója volt, és évtizedekig részt vett a közel-keleti békefolyamatban, felszólította Joe Biden elnököt, hogy nevezzen ki állandó amerikai nagykövetet Izraelbe, amint Tom Nides nagykövet a nyáron távozik posztjáról, különösen az Iránnal való közeli katonai összecsapás lehetősége miatt. A tanácsadó az Israel Hayomnak adott interjúban arról is beszélt, Irán nem fél tőlünk úgy, ahogyan félniük kellene. Meg kell érteniük, hogy az út, amelyen járnak, különösen a nukleáris út, rendkívül kockázatos számukra – tette hozzá. Nyilvánvalóan nincs olyan félelmük, amit nem látnak, ami kiteszi őket a kockázatnak. Tehát kommunikálnunk kell, úgy kell beszélnünk velük, mind szavakban, mind tettekben, hogy okot adjunk nekik arra, hogy lássák, valami másképp van – mondta Ross.
Vádat emeltek a jordán törvényhozó ellen a királyságban, mert a múlt hónapban fegyvereket próbált becsempészni egy izraeli ellenőrzés alatt álló határátkelőn keresztül Júdea és Szamária – mondta az ügyvédje. A 35 éves Imad al-Adwant akár 15 év börtönbüntetésre is ítélhetik. Április 22-én tartóztatták le a Jordánia és Júdea és Szamária közötti Allenby-határátkelőnél, amikor az izraeli biztonsági erők 12 puskát és 194 pisztolyt találtak az autójában, közölte akkor az izraeli Sabak belbiztonsági ügynökség. Izrael a múlt héten átadta a képviselőt a jordán hatóságoknak.
A Hilmend-folyó iráni szakasza vízellátásának biztosítására szólította fel Afganisztánt Ebrahim Raíszi iráni elnök, egyúttal sürgette Kabult, engedje meg, hogy iráni szakértők vizsgálják meg a folyó afganisztáni részének vízmennyiségét. Az elnök az Afganisztánnal határos, délkeleti Szisztán-Beludzsisztán tartományban tartott sajtótájékoztatója során leszögezte: ha a szakértők valóban vízhiányt állapítanak meg, Teherán elfogadja a helyzetet, minden más esetben azonban az afgán kormánynak biztosítania kell a folyó iráni részének vízhozamát. “Nem tűrjük, hogy elvegyék az irániak jogát a vízhez. Vegyék komolyan a szavaimat!” – fogalmazott Raíszi. Hosszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter is sürgette a szakértői vizsgálatot, egyúttal felszólította Kabult, nyissa meg Hilmend-folyóra afgán oldalon épített Kadzsaki-gát zsilipjeit, hogy a víz akadálytalanul eljusson iráni területre.
Kína folytatja Ukrajna humanitárius támogatását, egyúttal sürgeti az ukrajnai válságban érintett feleket, teremtsék meg a béketárgyalásokhoz szükséges feltételeket – áll a kínai külügyminisztérium közleményében, melyet nem sokkal Li Huj, a kínai kormány eurázsiai különmegbízottja Kijevben folytatott egyeztetései után tettek közzé. A külügyminisztérium részéről hangsúlyozták, hogy Peking továbbra is sürgeti a nemzetközi közösséget, igyekezzenek megtalálni „a legnagyobb közös nevezőt” az ukrajnai válság lezárásához, hozzátéve, hogy Kína maga is erőfeszítéseket tesz a béke mielőbbi helyreállításáért. Li Huj találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel is és megegyeztek abban, hogy a két ország folytatja a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést. Kulebával folytatott egyeztetésében a különmegbízott Kína részvételének fontosságát hangsúlyozta a háború lezárását célzó békeerőfeszítésekben. Kuleba kiemelte, hogy Ukrajna nem fogad el olyan javaslatokat, amelyek területeinek elvesztését vagy a konfliktus befagyasztását eredményeznék.
Az ukrán hadsereg az elmúlt napokban mintegy 20 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza az orosz erőktől a térségben, de a városon belül nem sikerült megállítani a Jegvenyij Prigozsin által vezetett Wagner-zsoldosok előretörését. Hanna Maliar védelmi miniszterhelyettes korábban már jelezte, hogy a Bahmut körüli ukrán előrenyomulás nem része egy Kijev által tervezett szélesebb körű ellentámadásnak. Szerhij Cserevatij, az Ukrán Fegyveres Erők Keleti Csoportjának szóvivője kijelentette, Ukrajna újabb ellentámadást indított a város körüli területeken, ezek közül egyes irányokban akár 500 métert is sikerült haladni a csapatoknak. A szóvivő az előretörés pontos irányát nem határozta meg. „A kezdeményezés fokozatosan hozzánk kerül. Legyőzzük őket, sikeres védelmi műveletet folytatunk, és időnként oldalról támadjuk az ellenséget” – jelentette ki a szóvivő.
Joe Biden amerikai elnök a zsidó örökség hónapja tiszteletére a Fehér Házban rendezett eseményen elítélte az antiszemitizmust és megerősítette Izrael támogatásának politikáját. Biden az antiszemitizmust „szégyenfoltnak nevezte Amerika lelkén” és megjegyezte, hogy a 2017-es charlottesville-i fehér nacionalista gyűlés, ahol a tüntetők fáklyákat vittek és olyan mondatokat skandáltak, mint „a zsidók nem fognak minket helyettesíteni”, segített meggyőzni magát arról, hogy 2020-ban induljon az elnöki posztért. „Ekkor tudtam, hogy továbbra is részt kell vennem a munkában. A gyűlölet soha nem múlik el” – mondta Biden, mielőtt rámutatott, hogy az antiszemita incidensek rekordszintet értek el az Egyesült Államokban. „Ez lelkiismeretlen. Szinte hihetetlen. Megvetendő” – mondta Biden.
Időjárás:
Ma főképp a napos, meleg idő lesz a meghatározó.
Este újra kisebb záporok zivatarok előfordulására kell számítani.
A hőmérséklet jellemzően 24 – 26 fok körül alakul.