ABreuerPress és a HetiTV hírei 2020.08.24.-reggelén
Magyarországon a zsidó közösség biztonságban van – szögezte le Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette: „a zsidó honfitársainknak nem kell félniük, kulturális fesztiváljaikon nincs szükség állig felfegyverzett katonákra, a zsinagógákat és a temetőket állami finanszírozással építettük újjá és büszke házigazdái voltunk tavaly az Európai Maccabi Játékoknak”. A miniszter ezt arra reagálva közölte, hogy Michael Roth német államtitkár – antiszemitizmussal vádolta meg Magyarországot. Szijjártó Péter kifejtette: a 2012 és 2014 közötti időszakban – amikor külügyi államtitkárként dolgozott -, sok és éles vitát folytatott Michael Roth német szociáldemokrata külügyi államtitkárral. Szijjártó Péter a német államtitkárt arra kérte, hogy fejezze be a magyar emberek méltatlan támadását . Michael Roth német szociáldemokrata külügyi államtitkár nyilatkozata miatt – melyben antiszemita vádat fogalmazott meg Magyarország kapcsán – hétfő délelőttre a Külgazdasági és Külügyminisztériumba kérettük Németország budapesti nagykövetét – közölte Szijjártó Péter.
Az LMP szerint a kormány szakmai koncepció nélkül készül megreformálni a közösségi közlekedést, ezért az biztosan nem jár majd sikerrel – mondta a párt frakcióvezetője. Keresztes László Lóránt hangsúlyozta, az ágazat nehéz helyzetben van, az állam ugyanis gyakorlatilag kivonul a helyi közösségi közlekedés finanszírozásából, ami további problémákat jelenthet a koronavírus-járvánnyal küzdő településeknek. Erre utal, hogy a kabinet 34 vasúti mellékvonalon gyakorlatilag lenullázta a személyi közlekedést – tette hozzá. Az LMP szerint alapvető változásokra van szükség, az önkormányzatok részvételével működő közlekedési szövetségeket kell felállítani a szolgáltatás színvonalának javítása érdekében – mondta.
Csökkenteni kellene az iskolatáska súlyát – mondta Lazáry Áron, a Semmelweis Egyetem gerincgyógyászati tanszéki csoportjának vezetője, gerincsebész főorvos. A szakember szerint a szülők többsége most már tudatosan vásárol olyan táskát, ami kétpántos, így szimmetrikusan terheli a törzset, esetleg van benne olyan deréktámasz, ami segít abban, hogy ergonomikusan feküdjön fel a hátra. Hozzátette: a gyerekek kevesebb mint 10 százaléka hord csak aszimmetrikus iskolatáskát, de a kétpántosnál is figyelni kell, hogy a pántok hossza egyforma legyen, azok egyformán terheljék a törzset. Azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolatáska súlya az alsó tagozatosoknál sokszor meghaladja a gyermek testsúlyának 20 százalékát. Ezt véleménye szerint csökkenteni kellene, saját súlya 10 százalékánál többet senkinek sem kellene cipelnie, ami egy kisiskolásnál 2-3 kilót jelent.
A társadalom igen megosztott abban a kérdésben, hogy mi legyen a sorsa az idén márciusban ideiglenesen kialakított budapesti kerékpárutaknak: véglegesítsék azokat vagy kapják vissza az autósok a felületet – ez derült ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. Az egyik legnagyobb vitát a nagykörúti kerékpársáv váltotta ki, ahol mintegy 3 kilométeren az autósok az eddigi két sáv helyett csak egyet használhatnak. De felfestettek sávokat a Bartók Béla úton, a Tétényi úton, az Üllői úton és a Villányi úton is. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) augusztus 31-ig várja az emberek véleményét az új sávokról, miközben a Budapest Közút figyelemmel kíséri a teljes útszakasz összes sávjának használatát és ennek fényében dönt a szükséges korrekciók elvégzéséről. A budapestiek körében 29 százalék mondta azt, hogy igen, a kerékpározást minden esetben támogatni kell és 27 százalék hagyná a sávokat abban az esetben, ha az érintettek többsége ezt szeretné. Mindössze 9 százalékuk aggódik az autósközlekedés miatt, ugyanakkor 35 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy önálló sávok kellenek, tehát a felfestéseknek ebben a formában el kell tűnniük.
Megjelentek az első első külföldi turisták a budapesti belvárosban. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás szerint ugyanakkor ez a kép csalóka, a szállodák foglaltsága továbbra is a töredéke a korábbinak. Ők a kormány segítségét várják, mert jövő tavaszig nem számítanak a forgalom érdemi emelkedésére.
Flesch Tamás elmondta : Budapesten a 3-4-5 csillagos kategóriában körülbelül 20 ezer szállodai szoba van, melyeknek több mint fele lehet jelenleg folyamatosan nyitva. Ezeknek a foglaltsága 10-20 százalék közötti, tehát az összfoglaltságot tekintve egyszámjegyű a foglaltság Budapesten jelenleg.
A nyár második felére remélt turisztikai élénkülés Európa-szerte nem hozta a várt eredményeket, de a szezonról pontos statisztikai adatok csak szeptemberben derülnek ki. Szakértők szerint a szektor csak akkor fog újra helyreállni, amikor már megvan a vírus elleni vakcina és általános lesz az emberek átoltottsága.
Külföld:
Tízezrek vonultak a minszki Függetlenség terére vasárnap Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök lemondását követelve – írja az MTI. Közben az Elnöki palotához érkező Lukasenka elnök fekete overállban és baseball sapkában valamint egy géppuskával a kezében száll ki az elnöki helikopterből, azon a felvételen, amely egy fehérorosz propaganda csatornán jelent meg. Lukasenka golyóálló mellényt is viselt.
Mivel a biztonsági erők több metróállomást is lezártak, ezért az embertömegek gyalogosan keltek útra a békés tüntetésre. A rendőrség hangosbemondókkal figyelmeztette az embereket, hogy ne vegyenek részt a hatóságilag nem engedélyezett megmozduláson. Múlt vasárnap százezrek vonultak fel a hatodik mandátumát vitatott körülmények között elnyert Lukasenka ellen. A tüntetésre Fehéroroszország Alekszandr Lukasenko által vezetett kormánya úgy reagált, katonák fogják védeni a tüntetőktől a nemzeti emlékműveket, illetve ha a második világháborús emlékhelyek közelében használják a fehér-vörös-fehér hagyományos lobogót, ami mostanában gyakori szimbóluma a belarusz tüntetéseknek. A két hete tartó folyamatos tüntetéshullámban már négy ember vesztette életét, róluk a százezres nagyságrendű tömeg egy perces néma csenddel emlékezett meg Minszk központjában.
A fehérorosz nép képes önállóan megoldani a hazájában kialakult helyzetet, a legfontosabb a rendzavarások külső provokálásának megakadályozása – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap egy ifjúsági fórumon Szolnyecsnogorszkban. Lavrov közölte: Moszkva nem fog ellenezni semmilyen döntést, amelyet a fehérorosz vezetés hoz a lakossággal folytatott párbeszéd ügyében és “nagyon perspektivikusnak” nevezte Aljakszandr Lukasenka elnöknek a kezdeményezését a párbeszédre az alkotmány reformjáról. Mint mondta, Oroszország hasznossá akarja tenni magát a “testvéri” ország számára. Úgy vélekedett, hogy a helyzet a normalizálódás jegyeit mutatja, de van, aki továbbra is az erőszakos hatalomátvétel “ukrán forgatókönyvét’ akarja megvalósítani. Az orosz diplomácia vezetője azzal vádolta meg az Egyesült Államokat és az EU-t, hogy megpróbálja “elszakítani” Oroszországtól a Független Államok Közösségének tagjait.
Négy ember életét vesztette és tizenegyen eltűntek villámárvizekben Törökország északi részén, a Fekete-tenger térségben – közölte Süleyman Soylu belügyminiszter. A Giresun tartományban készült felvételek szerint a szokatlanul heves esőzések okozta árvizek elöntötték az útmenti épületeket, a parkoló gépkocsikat, sárral temetve be őket. 118 település megközelíthetetlenné vált. A tárcavezető szerint folyik a kutatás az eltűntek után. A halálos áldozatok egyike rendőr, akinek gépkocsiját elsodorta az ár – közölte Soylu a helyszínek egyikét, Dereli városát felkeresve. A miniszter szerint eddig 133 embert mentettek ki a villámárvizekből.
Izrael arra készül, hogy megkezdje a normalizációs megállapodás tárgyalásait az Egyesült Arab Emírségekkel – írta az Israel Hayom. Izrael egyik fő kérése az, hogy Abu Dhabi biztosítsa Szaúd-Arábia jóváhagyását az izraeli repülőgépek számára légterének használatához. Az Israel Hayom azt is megtudta, hogy Benjamin Netanyahu miniszterelnök találkozhat Abu Dhabi Mohammad bin Zayed koronaherceggel az aláírási ünnepség előtt. Izrael azt reméli, hogy még ezen a héten elindulnak az emirátussal folytatott közvetlen tárgyalások. Mindkét fél már folytatott előzetes tárgyalásokat, de az egyeztetések nagy részét továbbra is Washingtonon keresztül folytatják.
Izraelben több helyen tüntetéseket tartottak Benjamin Netanjahu miniszterelnök, a rendőri brutalitás valamint a kormány koronavírus-válságot kezelő gazdaságpolitikája ellen. A Sábát kimenetele előtt, zsinórban kilencedik szombaton, ezrek csatlakoztak a ‘”Fekete Zászló” korrupcióellenes mozgalom kezdeményezéséhez az ország legnagyobb hídjain és kereszteződéseinél, mintegy 300 helyszínen. Netanjahu rezidenciájánál Jeruzsálemben 10 000 tüntető gyűlt össze. Korábban mintegy 1000 tüntető részvételével menet indult a főváros bejárata mellett a Húrok hídjától a Balfour utca felé (Netanjahu rezidenciáják utcája). A menetet nem engedélyezte a rendőrség. A nagytüntetés a miniszterelnöki rezidenciánál, mely során Netanjahu lemondását követelték, 30 személy letartóztatásával végződött. Videófelvétel készült, ahogy egy rendőr – Niszo Guetta dandártábornok jeruzsálemi főfelügyelő helyettes – erőszakkal letartóztat egy tüntetőt, miközben fejen üti.
Gazdaság:
A koronavírus miatt – tavalyhoz képest – több mint három héttel későbbre, augusztus 22-ére esett a túlfogyasztás világnapja, vagyis az a dátum, amikorra a Föld lakossága elhasználja a bolygó éves erőforrásait – ismertette a Tudatos Vásárlók Egyesületének kommunikációs munkatársa. Kis Réka elmondta, hogy a fenntarthatósági szint túllépésével kapcsolatban a Global Footprint Network évente közli a változó dátumot. A túlfogyasztás világnapja 1970-ben decemberre, tavaly már júliusra esett; ez a csaknem öt hónapos különbség a Föld bővülő népességével, az egyre növekvő kínálattal és a szükségtelen termékek felhalmozásával magyarázható – fűzte hozzá.
Időjárás:
Hétfőn reggel, délelőtt országszerte gyorsan csökkenő felhőzet, majd változóan napos-felhős idő várható. A nyugati határvidék térségében maradhat egész nap sok felhő az égen. Napközben eső nem valószínű. Mérsékelt É-i légmozgás lesz jellemző.
Késő este érheti el a nyugati országrészt a térségünkben hullámzó front újabb csapadékhulláma. Éjjel, a Dunántúl térségében kiadósabb esőkre, a déli területeken zivatarokra és erős, gyakran viharos lökésekkel kísért É-i szélre kell készülni. Hajnalban a középső országrészt is eléri várhatóan a kelet felé terjeszkedő csapadékmező, illetve az erősödő É-i szél.
A hőmérséklet jellemző átlaga hétfő reggel 15 – 20, hétfő délután északnyugaton 26, délkeleten 31, kedd reggel 16 – 19, kedd délután 24 – 27, délkeleten 29 fok körül alakul.