„A tájsebként átfutó utat magába olvasztotta a tér” – Tas Krisztián szerint Enying megmutatta, hogyan gyógyítható egy kettévágott város
A Pirkadat június 26-i adásában M. Kende Péter vendége Tas Krisztián, a Településfejlesztési Szövetség képviselője volt. A beszélgetés Enying városszerkezeti rehabilitációjáról, a lakossági bevonásról, a Batthyány-kastély előtti főtér újragondolásáról, a Cinca-patak környezetének visszakapcsolásáról és a parametrikus építészet magyarországi lehetőségeiről szólt. Tas szerint Enying példája azért különösen figyelemre méltó, mert viszonylag szerény forrásból, több helyszínen, közösségi és szakmai együttműködéssel sikerült újra összekötni a város korábban szétszakított részeit.
Enying, Siófok árnyékában
Enying a Balaton déli partjától és Siófoktól nem messze, körülbelül 20 kilométerre fekvő, 6500 fős kisváros. Tas Krisztián szerint nem olyan szerencsés fekvésű település, mint a közvetlen balatoni városok, ezért különösen fontos volt számára, hogy turisztikailag és városi életminőség szempontjából is újra feltegye magát a térképre.
A fejlesztés célja nem egyetlen látványos beruházás volt, hanem egy városszerkezeti seb gyógyítása. Enyinget ugyanis a hetvenes években a 64-es út nyomvonalának kiegyenesítése úgy vágta ketté, hogy a történelmi városszövet szerves kapcsolatai megszakadtak.
A korábban cikcakkban futó út helyett létrejött egy olyan nyomvonal, amely a város magját hasította át. Tas ezt úgy írta le: a 64-es út úgy vágta ketté Enyinget, mint a település címerében kardot tartó medve.
Funkciótlan térből valódi főtér
A beavatkozás egyik központi eleme a Batthyány-kastély előtti tér rendezése volt. Korábban itt egy rendezetlen, funkciótlan közterület állt, amelyet a közlekedési nyomvonal inkább szétszakított, mint összekötött.
A rehabilitáció egyik eredménye az lett, hogy a tér valódi főtérré tudott válni. Tas szerint a fejlesztés egyik különlegessége éppen az, hogy nem megpróbálta eltüntetni a városon átfutó utat, hanem a tér ösvényhálózatán keresztül magába olvasztotta.
„A tájsebként átfutó 64-es utat magába olvasztotta a tér” – fogalmazott.
Ezzel az egykor elválasztó elem a városi közlekedés és közösségi használat részévé vált.
Öt-hat helyszín, 450 millió forintból
A fejlesztés egyik legfontosabb sajátossága az volt, hogy több helyszínen, viszonylag alacsony költségvetésből valósult meg. Tas Krisztián szerint nagyjából 450 millió forintról volt szó, ami 2024-ben sem számított óriási összegnek, különösen úgy, hogy öt-hat különböző beavatkozási pontot érintett.
A projekt ezért nem a pénz nagysága miatt vált szakmailag érdekessé, hanem azért, mert sok szempontból innovatív volt. Egyszerre jelentett településszerkezeti rehabilitációt, közösségi tervezést, építészeti kísérletezést és tájhasználati újragondolást.
Tas szerint éppen ez a komplexitás volt az oka annak, hogy a Településfejlesztési Szövetség díjazta a projektet, és a szakma több helyen is felfigyelt rá.
Lakossági bevonás és szakmai bizalom
A fejlesztés során komolyan vették a lakossági részvételt. Nem csupán arról volt szó, hogy a tervezők elkészítettek valamit, majd bemutatták a városnak, hanem alaposan feltárták, mire lenne valóban igényük az ott élőknek.
Tas szerint az enyingi projekt egyik fontos tanulsága a városvezetés szakmába vetett bizalma volt. A vezetés teret adott a fiatal tervezők innovációjának, és elfogadta, hogy bizonyos kérdésekben azokra kell bízni a döntést, akik jobban értenek hozzá.
Ez a hozzáállás a fejlesztés több pontján is megjelent. A tervezésben részt vevő Kortárs Építészeti Központ és a partnerstúdió munkatársai például önkéntes munkával valósították meg a panorámpa és a tűzrakó egy részét, mert úgy érezték, ezek nélkül a projekt nem lenne teljes.
Bontani is tudni kell
Tas külön kiemelte, hogy a jó településfejlesztés nem mindig építést jelent. Enyingen volt egy zárt házsor, amely elvágta az átjárást a Cinca-patakhoz, ahol kis tavat, szigetet és pihenőrészt alakítottak ki.
Az önkormányzat ezért megvásárolt egy ingatlant, hogy annak kerítését elbonthassa, és biztosíthassa az átjárhatóságot. Ez bátor döntés volt, mert a városfejlesztésben gyakran könnyebb új elemeket hozzáadni, mint felismerni, hol kell bontani ahhoz, hogy a városi szövet újra működjön.
Az eredmény a történelmi városmag, a Cinca-patak, a Cifrakert és az Öreghegy jobb összekapcsolása lett.
Virtuális valóság a domboldalon
A projekt egyik legizgalmasabb eleme a panorámpa és a tűzrakó kialakítása volt. Tas Krisztián elmondta, hogy ezek tervei digitálisan készültek, majd a helyszínen virtuális vagy kiterjesztett valóságot használó eszközökkel igazították őket a táj tényleges domborzatához.
Ez azért volt fontos, mert a terepviszonyok bonyolultak voltak, a domboldal nem homogén felületként viselkedett. A klasszikus tervezőasztali módszer itt kevés lett volna: a tervet a tájban kellett finomhangolni.
A megoldás így nem ráült a tájra, hanem alkalmazkodott hozzá.
Parametrikus tűzrakó és kiszámolt véletlenszerűség
A tűzrakó a parametrikus építészet egyik különleges hazai példája lett. Különböző méretű faelemekből álló, kemenceszerű formát kapott, amelynek belsejében kisebb társaság tüzet rakhat, sütögethet, együtt lehet.
A faelemek közötti rések fényrajzolatokat vetnek a környező dombokra. Ezt a mintázatot algoritmus hozta létre: a parametrikus tervezés segítségével alakították ki az elemek osztásrendjét.
Tas szerint a parametrikus építészet lényege, hogy a természet formáihoz tér vissza. A természetben nincs két teljesen egyforma kavics vagy fa, mégis vannak szabályszerűségek. Egy fa például mindig a saját mikrokörnyezetéhez igazodik: szélhez, fényhez, csapadékhoz.
A parametrikus építészet ezt a logikát próbálja átültetni az épített környezetbe.
A Bálnától a Magyar Zene Házáig
A beszélgetésben több ismert példát is említett Tas Krisztián. Magyarországon a parametrikus építészet még kísérleti vagy úttörő jellegű, de már vannak középületek, amelyek ide kapcsolódnak.
Ilyen például a Duna-parti Bálna, vagy a Magyar Zene Háza, ahol a faleveleket idéző árnyékolóelemek mintázata hordoz parametrikus logikát. A szervita téri, meg nem valósult Zaha Hadid-féle „kavics” szintén klasszikus példája lett volna ennek az építészeti gondolkodásnak.
Tas szerint a parametrikus építészet egyik kulcsfogalma a „kiszámolt véletlenszerűség”: olyan formai szabadság, amely mögött mégis algoritmus, szerkezet és környezeti alkalmazkodás áll.
Gyógyító településfejlesztés
A műsor címe szerint Enying példája a gyógyító településfejlesztésről szólt. Ez a beszélgetés alapján nem szimbolikus fordulat: a városban valóban egy régi szerkezeti sérülést próbáltak kezelni.
A 64-es út korábban elvágta egymástól a város részeit, a fejlesztés viszont újra kapcsolatokat teremtett: a kastély, a főtér, a patak, a kert, a domb és a közösségi használat között. A városi tér így nem közlekedési maradékterület lett, hanem találkozási, pihenési és tájélményt adó közeg.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
