A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.09.21.Európa gazdasági versenyképességében kulcsszerepe van a kutatásnak, az innovációnak és a nemzetközi együttműködéseknek – jelentette ki Krausz Ferenc Nobel-díjas tudós.
Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be Rétvári Bence.
Számos izraeli tisztviselő olyan nyilatkozatokat tett közzé a héten, amelyek azt sugallják, hogy teljes háború készülődik a Hezbollah ellen.
Ma Brüsszel a migrációpárti politikájával a veszélyt, míg Biskek a terrorizmus elleni harcával a biztonság forrását jelenti Európa számára a bevándorlás tekintetében – közölte Szijjártó Péter.
Belföldi hírek:
Az európai uniós felsőoktatási és kutatási miniszterek informális tanácsülésén Krausz Ferenc Nobel-díjas tudós bevezető előadásában elmondta: Európa gazdasági versenyképességében kulcsszerepe van a kutatásnak, az innovációnak és a nemzetközi együttműködéseknek. A versenyképességi célok elérését azonban nem segíti elő az Európai Tanács 2022. decemberi döntése, amely kizárta a modellváltó egyetemeket az európai kutatási finanszírozásból, meghiúsítva ezzel, hogy a Nobel-díjas által vezetett magyar kutatási programhoz más országok egyetemei csatlakozzanak. Krausz Ferenc az általa vezetett Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ példáján keresztül mutatta be a résztvevőknek, hogy miként jelenthet egy felfedező kutatásból származó tudományos áttörés megoldást korunk egyik legnagyobb kihívására.
A magyar bírósági rendszer a függetlenség szempontjából az egyik legelőremutatóbb – mondta az igazságügy-miniszter A bírói függetlenség intézményes garanciái – nemzetközi kitekintés elnevezésű kúriai konferencián, Budapesten. A magyar bírósági igazgatás nemcsak a kormánytól független, de az ellenőrzést is biztosítja – tette hozzá Tuzson Bence a Kúria Werbőczy István Országbírói Kutatóintézete által rendezett nemzetközi fórumon. Kitért arra is, hogy az Országos Bírói Tanácsnak ellenőrző funkciói mellett döntési jogosítványai is vannak, és ennek a konstrukciónak a működését még figyelni, fejleszteni kell. Az igazságügy-miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bírák megbecsülése is fontos garanciája függetlenségüknek. A tárca készen áll az egyeztetésekre az ország lehetőségeihez képest. A függetlenségnek nem csupán az a garanciája, hogy a bíró csak a törvényeknek van alárendelve, de az is, hogy biztosított a szükséges infrastruktúra – fejtette ki.
Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs ülése után. Rétvári Bence közölte, a 06/80-204-240-es számon az árvízzel kapcsolatos lakossági információk kérhetők és bejelentéseket is lehet tenni az árvízhelyzettel kapcsolatban, valamint a felajánlásokat is itt lehet megtenni. Beszámolt arról is, hogy egy friss kormányrendelet értelmében a sárga megkülönböztető jelzéssel a védekezésben részt vevő gépjárművek a buszsávokat is használhatják. Kisoroszi kapcsán beszámolt arról, hogy a Duna által körbezárt település felkészült az elzártságra, élelmiszert és homokzsákokat halmoztak fel, a mentőszolgálat egy teljesen felszerelt mentőautóval a településen van. Továbbá egy helikopterleszállót is kiépítettek arra az esetre, ha valamit sürgősen hozni vagy vinni kell Kisorosziba.
Külföldi hírek:
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Yoav Gallant védelmi miniszter, Herzi Halevi, az IDF főnöke és számos más tisztviselő is olyan nyilatkozatokat tettek közzé a héten, amelyek azt sugallták, hogy teljes háború készülődik a Hezbollah ellen, néhány órával azután, hogy a Hezbollah tagjai által Libanon-szerte használt adóvevők és más kommunikációs eszközök felrobbanásának hulláma számos áldozatot követelt, megismételve az egy nappal korábbi hasonló támadást, amely a Hezbollah által kiadott személyhívók ellen irányult. Az IDF azt is bejelentette, hogy a 98. hadosztályát átcsoportosítja Észak-Izraelbe, miután hónapokig a Gázai övezetben a Déli Parancsnokság keretében folytak a műveletek. „A súlypont északra helyeződik. Erőket, erőforrásokat és energiát irányítunk észak felé” – mondta Gallant az izraeli légierő személyzetének a Ramat David légibázison a hivatala által közzétett megjegyzéseiben.
Nem vár az amerikai elnökválasztásra a Netanjahu-kabinet, ha szükséges, bármelyik pillanatban megindítatja a hadjáratot az iráni csatlós terrorszervezet ellen – írja az Israel Hayom. “A konfliktus a szakadék szélén táncol” – így jellemezte egy magas rangú izraeli tisztviselő a Hezbollahhal való fokozódó feszültséget. A hétfői izraeli kabinetülés nyomán, amelyen a háborús célkitűzések közé beemelték az evakuált észak-izraeli lakosok visszatérését otthonaikba, sürgős biztonsági konzultációk zajlanak, a Hezbollah elleni háború nagyon is reális lehetőségnek látszik az Israel Hayom szerint. A biztonsági tisztviselő megjegyezte: „a gázai háború fő célja nagyrészt megvalósult”. „Azzal, hogy az IDF bejelentette a [Hamász] rafahi brigádjainak vereségét, ami gyakorlatilag az összes Hamász-brigád felszámolását jelenti, most már rendelkezésre állnak az erőforrások egy északi hadjárathoz.” A közelgő tél és az esős évszak kezdete ugyanakkor potenciálisan kedvezhet a Hezbollahnak, miközben megnehezítik az IDF műveleteit – hívta fel a figyelmet.
A KAN közrádió arról számolt be, hogy Izrael továbbított egy új javaslatot az Egyesült Államoknak a túszok szabadulását lehetővé megállapodás érdekében, amely magában foglalja az összes túsz egyidejű szabadon bocsátását, biztonságos áthaladást az övezeten kívül a Hamász vezetője, Jechíje Szinwar és bárki más számára, aki vele akar távozni, a palesztin foglyok szabadon bocsátását, az övezet demilitarizálását és egy másik ellenőrzési mechanizmus alkalmazását Gázában, valamint a háború végét. A hadifoglyok és eltűnt személyek ügyének koordinátora, Gal Hirsch találkozott a túszok rokonaival, és tájékoztatta őket az új ajánlatról. Hirsch elmondta, hogy a vázlatot a Fehér Házban és az Egyesült Államok külügyminisztériumában a múlt heti amerikai tisztviselőkkel folytatott találkozói során mutatták be.
Badr Abdelatty egyiptomi külügyminiszter egy kairói sajtótájékoztatón, amelyet Antony Blinken amerikai kollégájával tartott, kijelentette, Egyiptom nem fogad el semmilyen változtatást a Gázával közös határán érvényben lévő biztonsági intézkedésekben. A határbiztonság és az, hogy Izrael fenntartja-e a csapatok jelenlétét a 14 kilométeres ütközőzónában, amely Philadelphi-folyosó néven ismert, a több hónapon át tartó tárgyalások fókuszpontjává vált, amelyek célja a tűzszünet biztosítása és Gázában fogságban lévő túszok elengedése. Az izraeli csapatok májusban léptek be az ütközőzónába és vették át az operatív irányítást a területen. A tűzszüneti tárgyalásokon közvetítő Egyiptom szerint Izraelnek ki kell vonulnia, és vissza kell adnia a palesztinoknak az irányítást az egyiptomi Sínai-félsziget és Gáza közötti Rafah átkelőnél. Abdelatty azt is elmondta, hogy minden eszkaláció, beleértve a Hezbollah libanoni operatívjait kedden megsebesítő robbanások, akadályokat gördít a gázai tűzszüneti megállapodás lezárása elé.
Ma Brüsszel a migrációpárti politikájával a veszélyt, míg Biskek a terrorizmus elleni harcával a biztonság forrását jelenti Európa számára a bevándorlás tekintetében – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Biskekben. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kirgiz kollégájával, Zseenbek Kulubajevvel tartott közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a világ jelenleg a veszélyek korában él, amikor mindkét országnak olyan konfliktusok árát kell fizetnie, amelyekért nem felelős. Kiemelte, hogy Magyarország és Kirgizisztán is a globális békepárti többség része, egyetértenek abban, hogy a háborúknak nincsen megoldása a csatatéren, csak a tárgyalóasztalnál. „Ezért mindketten azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetünk az ukrajnai háború megállítása érdekében” – mondta.
Magyarország az uniós bíróság által hozott migrációs ítéletében kiszabott bírságot nem fogja befizetni, törekszik arra, hogy megoldja ezt a kérdést, ezért megkezdte a tárgyalásokat, hogy a napi egymillió eurós bírság megszűnjön – közölte európai uniós ügyekért felelős miniszter Strasbourgban, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága (AFCO) ülését követően. Azzal összefüggésben, hogy Európai Unió Bírósága június közepén 200 millió euró, valamint további napi egy millió euró megfizetésére kötelezte Magyarországot arra hivatkozva, hogy nem teljesítette a befogadási feltételekről szóló irányelv és a visszatérési irányelv rendelkezéseit, Bóka János azt mondta: megkezdődtek a tárgyalások Ylva Johansson belügyi biztossal a migrációs ítélet végrehajtásáról. Közölte: a megbeszélésen egyértelművé tette, hogy Magyarország a kiszabott bírságot nem fogja befizetni.
Rövidlátó és szakszerűtlen a NATO-vezetés, ha mellőzi Vlagyimir Putyin orosz elnök arra vonatkozó figyelmeztetését, hogy ne mérjenek mélységi csapást nagy hatótávolságú precíziós nyugati fegyverekkel Oroszország területére – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. „Ilyen hivalkodóan törekedni arra, hogy ne vegyék komolyan az orosz elnök kijelentéseit, abszolút rövidlátó és szakszerűtlen lépés” – mondta a Kreml szóvivője. Peszkov Jens Stoltenberg NATO-főtitkár előző napi interjújára reagált, amelyben a tisztségviselő azt mondta, nem jelentené a „vörös vonal” eszkalációval járó átlépését, ha Kijevnek megengednék, hogy nagy hatótávolságú rakétákkal mélységi csapásokat mérjen Oroszország belsejére. Stoltenberg ehhez még hozzáfűzte, hogy támogatja azokat az országokat, köztük Nagy-Britanniát és Franciaországot, amelyek szerint Ukrajnának lehetővé kell tenni ilyen eszközök bevetését. Az orosz szóvivő az elhangzottakat azzal hozta összefüggésbe, hogy Stoltenberg hamarosan távozik posztjáról, és nem lesz felelős a kijelentéseiért.
Időjárás:
Ma is marad a napsütés, mérsékelt melegedés kezdődik. Este nyugodt, csillagfényes lesz az égbolt. A hőmérséklet jellemzően 23 – 27 fok körül alakul.