Húszmilliárd dollár értékű fegyver, egyebek mellett vadászgépek és rakéták eladását hagyta jóvá Izrael számára az Egyesült Államok.

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.08.15.Sikertörténetnek nevezte az Erzsébet-táborok programsorozatát a zánkai táborban tartott sajtótájékoztatóján Simicskó István.

Augusztus 22. és 25. között hetedik alkalommal rendezik meg a tihanyi Tranzit Fesztivált.

Húszmilliárd dollár értékű fegyver, egyebek mellett vadászgépek és rakéták eladását hagyta jóvá Izrael számára az Egyesült Államok.

Az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása ügyében német indítványra körözött ukrán állampolgár elhagyta Lengyelországot.

Belföldi hírek:

Sikertörténetnek nevezte az Erzsébet-táborok programsorozatát a zánkai táborban szerdán tartott sajtótájékoztatóján a Honvédelmi Sportszövetség elnöke. Simicskó István közölte: a kezdetektől ez év végéig hozzávetőleg 1 millió 400 ezer táborozó vesz részt a programsorozatban. A politikus, a KDNP parlamenti frakcióvezetője elmondta, 2012 óta rengeteg élmény vár a táborozókra, akik kipróbálhatják egyebek mellett a sárkányhajózást, részt vehetnek különböző erőpróbákon, valamint a Honvédelmi Sportszövetség programjain, mint például a lövészet, az evezés vagy a szimulátorok használata. Hetente turnusonként háromezer táborozó kapcsolódhat ki a Balatonnál, ahol szerdánként tíz héten át a Hősök napja programsorozaton mutatkozik be a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Sportszövetség, a rendőrség, az Országos Mentőszolgálat, a tűzoltóság és katasztrófavédelem, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, valamint a Terrorelhárítási Központ és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. Az idén először a Készenléti Rendőrség munkatársai is interaktív bemutatókat tartanak. A rendezvény több ezer gyermek számára nyújt lehetőséget arra, hogy olyan hivatásokat ismerjenek meg, amelyek közül esetleg később ők is választhatnak – jelezte Simicskó István.

Több mint tizenegyezer ukrajnai gyerek nyaralhatott a háború kitörése óta eltelt két és fél évben Magyarországon, elsősorban a karitatív szervezetek jóvoltából – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Gyenesdiáson. Soltész Miklós a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnökeként árván vagy félárván maradt ukrajnai gyerekek táborába látogatott el, ahol arról számolt be, hogy összesen 11 400 gyermek jöhetett Magyarországra, csak idén a számuk meghaladja a négyezret. Magyarország erején felül mindent megtesz azokért, akik a két és fél éve tartó háború elszenvedői; nem fegyverrel, lőszerrel vagy katonákkal támogat, hanem „minden eszközzel a béke megteremtéséért dolgozik” – fogalmazta meg az államtitkár.

Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani a következő napokban a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n. Az intézkedések több Duna-hidat is érintenek: a Lánchidat már csütörtökön, a Szabadság hidat pedig vasárnap este lezárják. A közlemény szerint a Lánchidat csütörtökön 0 órától szerda hajnalig zárják le. Lezárásra kell számítani a budai alsó rakparton a Slachta Margit rakparttól a Dombóvári útig, időszakosan a pesti alsó rakparton a Carl Lutz rakparttól (Jászai Mari tér) a Közraktár utcáig, a Margit híd északi oldalán, az Alkotmány utcában, és a Tárnok utcában a Dísz tér és Szentháromság tér között. Péntek reggeltől le lesz zárva a Várkert rakpart is, valamint a Döbrentei utca és a Váralja utca a Dózsa György tértől (Palota út) az Attila útig. Szombat estétől nem lehet majd közlekedni a Kós Károly sétányon a Hősök terétől a Hermina útig. Vasárnap lezárják az Erzsébet híd buszsávjait, este pedig – szerda hajnalig – a Szabadság hidat a gépjárműforgalom elől. Hétfőtől nem járható a Műegyetem rakpart a Budafoki úttól a Bertalan Lajos utcáig, a Szent Gellért tér a Budafoki út felé, és a Budafoki út a Csiky utcától a Szent Gellért térig, estétől pedig Széchenyi rakpart a Kossuth tértől a Széchenyi térig. Augusztus 20-án, kedden időszakosan lezárják a Szent István teret, a József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Széchenyi térig és a Széchenyi teret körben, estére – a tűzijáték ideje alatt – pedig a Margit hidat, a Lánchidat, az Erzsébet hidat, a Szabadság hidat, továbbá több rakpartot és a Margitsziget meghatározott részét.

Augusztus 22. és 25. között hetedik alkalommal rendezik meg a tihanyi Tranzit Fesztivált, Magyarország legnagyobb közéleti találkozóját közel 100 előadóval, több ezer résztvevővel, ahol minden meghatározó jobboldali, szuverenista közösség képviselteti magát – közölte a Kommentár Alapítvány. A tájékoztatás szerint Tihanyban minden olyan téma asztalra kerül, ami hozzásegítheti Magyarországot ahhoz, „hogy a napjainkban zajló világrendszerváltás nyertese lehessen. Így szó lesz civilizációs kihívásokról, szuverenitásról, gazdasági kérdésekről és az európai együttműködés állapotáról is”. A Tranzit Fesztivál mindig az érdemi viták otthona. Ez idén sem lesz másképp. Azonban – a korábbi évek gyakorlatától eltérően – most nem döntéshozók fognak vitázni, mert az ellenzéki pártok nem vállalták a vitát. „Nemet mondott a felkérésre a DK, a Momentum, a Párbeszéd-Zöldek és a Tisza Párt több politikusa is” – közölték a szervezők.

Külföldi hírek:

Húszmilliárd dollár (7153 milliárd forint) értékű fegyver, egyebek mellett vadászgépek és rakéták eladását hagyta jóvá Izrael számára az Egyesült Államok – jelentette be az amerikai külügyminisztérium. A fegyverarzenálban több mint 50 F-15 vadászgép és közép-hatótávolságú levegő-levegő AMRAAM rakéta, 120 mm-es harckocsilőszer, továbbá nagy robbanóerejű gránátok és taktikai járművek is szerepelnek. A fegyverek azonban elsősorban hosszú távon segítik Izrael harcképességét, mivel a szerződések teljesítése évekig tart majd. A legkorábbi szállítmányok csak 2026-ban várhatóak Izraelben. Az amerikai külügyminisztérium a fegyvereladásról kiadott közleményében hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Izrael védelmében, és Amerika számára alapvető fontosságú, hogy segítsen Izrael erős védelmi képességeinek fejlesztésében és fenntartásában. A Biden-kormányzat igyekszik egyensúlyban tartani Izrael támogatását az amerikai törvényhozóknak és közvéleménynek a gázai polgári áldozatok növekvő száma miatt egyre fokozódó aggodalma és a fegyverszállítások korlátozására való felszólításai közepette.

Az izraeli hadsereg (IDF) műveletet indított Tubasz és Tamon falvuban, Ciszjordánia északkeleti részén, Dzsenin körzetében fegyveres összecsapások törtek ki palesztin fegyveresekkel, többen meghaltak és megsebesültek. Az IDF erői megöltek egy palesztin fegyverest, és többeket megsebesítettek a két palesztin faluban kitört tűzharcban, melynek célja terrortevékenység miatt körözött fegyveresek letartóztatása volt. Az izraeli katonák fegyvereket találtak és foglaltak le. Palesztin jelentések szerint az IDF körülvett egy házat a ciszjordániai Tubaszban, ahol fegyveres összecsapás tört ki az izraeli katonák és a palesztinok között. Az IDF jelentése szerint Tamon faluban légi eszközzel támadtak meg palesztin fegyvereseket. Az IDF szóvivője mindeközben bejelentette, hogy a legutóbbi napon a gázai övezet déli, Rafah-hoz közeli részein számos fegyvert, köztük lőszereket, gránátokat és robbanóanyagokat találtak.

Izrael északi, libanoni határvidékén, Galileában, szerdán is megszólaltak a légvédelmi figyelmeztetések az ország légterébe hatoló drónra vagy rakétára figyelmeztetve. Izraeli vadászgépek kedd este csapást mértek a libanoni síita Hezbollah rakétakilövőjére és katonai épületére Dél-Libanonban – közölte az IDF szóvivője. Izraelben a védelmi minisztérium rehabilitációs osztályának adatai szerint havonta több mint ezer új sebesültet kezelnek a háború október eleji kitörése óta. A háború 10 056 sebesültje harmincöt százalékának mentális sérülése, vagy poszttraumás stressz szindrómája is van, 37 százalékuknak végtagja sebesült. A sérültek 68 százaléka tartalékos, többségük fiatal, 51 százalékuk 18 és 30 év közötti, 31 százalékuk pedig 30 és 40 év közötti.

Nem halogatható tovább a tűzszüneti megállapodás Gázában – jelentette ki az amerikai elnök különmegbízottja Bejrútban. Amos Hochstein a libanoni parlament elnökével, Nabih Berrivel folytatott tárgyalását követően tett nyilatkozatában kiemelte: egyetértettek abban, hogy „nincs már több vesztegetni való idő, hiszen a tűzszüneti keretegyezmény elkészült, tehát cselekedni kell, és a kínálkozó alkalmat egy olyan diplomáciai megoldás érdekében is ki kell használni, amely a libanoni Hezbollah és Izrael közötti ellenségeskedést is lezárhatóvá tenné”, így megakadályozva a gázai fegyveres konfliktusnak egy átfogó közel-keleti háborúvá való kiszélesedését. Hochstein libanoni látogatására egy nappal azelőtt került sor, hogy a tervek szerint Katarban kellene ismét tárgyalóasztalhoz ülnie a Gázai övezetet irányító Hamász és Izrael képviselőinek egy tűzszüneti megállapodás kidolgozása érdekében.

Az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása ügyében német indítványra körözött ukrán állampolgár elhagyta Lengyelországot – közölte szerdán Anna Adamiak, a lengyel főügyészség szóvivője. A német média szerdai közlése szerint a német főügyész az Északi Áramlat 2022 szeptemberében történt felrobbantásával kapcsolatban elfogatóparancsot adott ki egy ukrán állampolgár ellen. A gyanúsított, Volodimir Z. utolsó ismert tartózkodási helye pedig Lengyelországban volt. Anna Adamiak a PAP hírügynökségnek elmondta: a német ügyészség továbbította Varsónak a Volodimir Z. ellen kiadott európai elfogatóparancsot, a lengyel ügyészség ezt követően lépéseket tett a gyanúsított tartózkodási helye megerősítése érdekében. Arra jutottak, hogy Volodimir Z. elhagyta Lengyelország területét. A lengyel határőrségtől nyert információk szerint a lengyel-ukrán határon át távozott – közölte a szóvivő. Hozzátette: a határellenőrzés idején a gyanúsított nem szerepelt az európai elfogatóparancs által körözöttek adatbázisában.

A thaiföldi alkotmánybíróság szerdán elmozdította hivatalából Szretta Tavizin alig egy éve kinevezett kormányfőt, mert egy börtönbüntetésre ítélt egykori ügyvédet is beválogatott a kormányba. Az ingatlanmogul Szretta az elmúlt 16 évben már a negyedik thaiföldi miniszterelnök, akit az alkotmánybíróság megfosztott a hivatalától. A bíróság indoklásában arra hivatkozott, hogy a Szretta által kinevezett miniszter nem felelt meg az etikai követelményeknek. Szretta eltávolítása után a parlamentnek ismét új miniszterelnököt kell választania. Addig várhatóan Pumtam Vecsajacsaj miniszterelnök-helyettes lesz az ügyvezető kormányfő. A tavalyi választásokon a progresszív Előre párt aratott győzelmet, de egyedül nem tudott kormányt alakítani, így egy 11 pártból álló koalíciós vezetés alakult. Az alkotmánybíróság a múlt héten feloszlatta az Előre pártot amiatt a kampánya miatt, amit a felségsértés elleni törvény megreformálásáért indított. A feloszlatott szervezet pénteken alakult újjá.

Időjárás:

Ma mindenütt főképp változóan felhős-napos időre készülhetünk. Kissé enyhülhet az időjárás. Este nyugodt, csillagfényes lesz az égbolt. A hőmérséklet jellemzően 34 – 40 fok körül alakul.