Komoly feladat lesz visszamenni a Holdra.

Komoly feladat lesz visszamenni a Holdra.

?si=kcjRHfUAfnJbJD45

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, országgyűlési képviselő a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az űrkutatásról, a Holdról, de szóba került Budapest is.

 

A politikus beszámolt arról, hogy az országgyűlésben létrejött egy többpárti űrpolitikai munkacsoport, amelyik komoly interparlamentáris kapcsolatokkal rendelkezik. Több szakmai kérdésben is zajlottak már egyeztetések, így többek között a holdkutatás kapcsán is. Az biztos, jelentette ki a szakember, hogy a világ, az űrkutatás újból úgy tekint a Holdra, mint egy új világrészre. Ötven évvel ezelőtt az Apolló program idején rendszeresek voltak az emberes űrutazások, ám utána ez alábbhagyott. Ennek több oka volt, többek között az is, hogy egy nagy kutatógeneráció távozott. Ma már azonban egyre nagyobb szerepet kap a holdkutatás, azonban az is tény, komoly feladat lesz visszamenni a Holdra. Most is van egy verseny, az amerikaiak az európaiakkal együtt, és például Izraellel dolgozik, míg a Kínaiak az oroszokkal. Szerencsére magyar kutatók is szerepet vállalnak ebben a programban több fontos mérőeszközzel. Azt már lehet tudni, hogy egy állandó állomás létrehozása a Holdon komoly erőfeszítést igényel, és természetesen rengeteg pénzt is. Az űrkutatásban, és így természetesen a Holdprogramban is megjelent a magántőke, ez fontos, erre szükség van. Azonban a különböző projektekben szereplő országok nagyon helyesen nem engedik azt, hogy csak és kizárólag a magánbefektetők érdekei jelenjenek meg. Ám olyan ügyekben, mint például a gyógyászat, a gyógyszerkutatás, szükség van a gyógyszergyártók támogatására is. Egyébként már az is biztos, hogy a leendő magyar űrhajós végrehajt majd különböző egészségügyi kutatásokat is küldetése során.

Az űrkutatásban a leendő szakemberek képzésére komoly hangsúlyt kell fektetni, jelentette ki Ferencz Orsolya. Magyarország is igyekszik ebben a kérdésben minden tőle telhetőt megtenni. Nem csak az lenne a fontos, hogy a fiatal szakemberek ne menjenek el, hanem az is, hogy minél többen jöjjenek vissza.

Végezetül a politikus beszélt esetleges főpolgármester jelöltségéről. Ezzel kapcsolatban felidézte a miniszterelnök szavait, aki azt mondta, a témában megjelenő hírek a kávéházi beszélgetés kategóriájába tartoznak. A képviselő hozzátette, nagy mosolyok közepette szokta olvasni reggel a sajtót, hogy aznap éppen mit csinál. Véleménye szerint majd ki fog derülni, kik azok, akik majd júniusban kérni fogják a választók bizalmát. Egy dolog azonban biztos, emelte ki Ferencz Orsolya, olyan főpolgármesterre, olyan városvezetésre van szükség, amelyik szereti Budapestet, amelyik nem teszi tönkre az emberek mindennapjait. Sajnos a főváros jelenlegi vezetése úgy tűnik, nem szereti Budapestet, zárta gondolatait a politikus.