Napi Tóra, hétvége
|
||||
Vájérá hetiszakasz 6. kommentár, 5784. Márhesván 19.
A tórai elbeszélés szerint az Ábrahámot meglátogató angyalok, kettő közülük biztosan, Szodomába ment, ahol megmentették Lótot és családját, mielőtt elpusztították volna a várost és a környező településeket. Az angyalok Ábrahám társaságából való távozását a következő szavakkal írja le a Tóra: „És elfordultak onnan a férfiak és mentek Szodomába” (18:22). Rav Jichák Menahem Abrahamson az „elfordultak” kifejezésnek nagy jelentőséget tulajdonít. Ahhoz, hogy megfelelően teljesíthessék küldetésüket – magyarázza Rav Abrahamson, az angyaloknak először teljesen el kellett terelni figyelmüket az ősatyáról, és el kellett felejteni mindent, amit az otthonában tapasztaltak. Miért? Mert ők – ahogy ezt Rási is megjegyzi – „máláhé rahamim”, az együttérzés angyalai voltak, akik valójában nem akarták felforgatni Szodomát. Éppen ellenkezőleg, az volt a tervük, hogy húzzák az időt, hogy Ábrahámnak legyen lehetősége imádkozni a városért, és megmenteni a várost és lakóit. Ahhoz, hogy a vétkeseket megpróbálják megmenteni, nem vehették alapul az Ábrahámnál tapasztalt kivételes normákat. Ha úgy tekintettek volna a városra, hogy még frissen él bennük az ősatya nagylelkű vendégszeretetének emléke, akkor nagyon nehéz lett volna aggodalmat érezniük Szodoma lakói iránt. Ez a felismerés arra emlékeztet, hogy az embereket saját érdemeik alapján és egyéni körülményeiket figyelembe véve kell értékelni, anélkül, hogy bárki máshoz hasonlítanánk őket. Ahogy az angyaloknak meg kellett próbálni kedvezően tekinteni a gonosz városra, nekünk is meg kell próbálnunk, amennyire csak lehetséges, kedvezően tekinteni másokra, hibáik és hiányosságaik ellenére. Ez az erőfeszítés megköveteli – többek között -, hogy elkerüljük az ésszerűtlen elvárások táplálását. Szodoma népének nem kellett volna megfelelnie Ábrahám normáinak ahhoz, hogy méltónak találtassanak az isteni könyörületre. Sajnos a csökkentett elvárásoknak sem feleltek meg, ezért elítélték őket, de ettől függetlenül az angyalok példája a követendő az utókor számára.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
gygy: 16.05
szk: 17.11
8.00: Saharit
16.30: Tanulás
17.30: Szombatfogadás
szombat
9.00: Saharit
vasárnap
8.00: Saharit
16.00: Minha-mááriv
19.00: ZOOM/T12-tanulás – „Az ákédá után”
us02web.zoom.us/j/87994652462?pwd=VmJlaWpNMys0cmNYcnVwS3BqeEtHUT09