Változások jöhetnek a gyermekvédelmi törvényben
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő, rezsivédelmi biztos a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a parlamenti menetrendről, a rezsivédelemről és a szövetségeken belüli vitákról.
Jövő héten kezdődik a parlament következő ülésszaka, ennek kapcsán a politikus elmondta, a Fidesz e hét szerda-csütörtökön kétnapos frakcióülést tart, ahol áttekintik a törvénykezési időszakot. Mint megjegyezte, kemény munka vár a képviselőkre, számos törvényt kell meghozni és módosítani. Ezek közül kiemelte a gyermekvédelmi törvényt, amelyen a kormánypártok mindenképpen szeretnének módosítani, a képviselő szerint többek között a múlt héten kirobbant botrány miatt is.
Németh Szilárd kommentálta azt a hírt, mely szerint az Európai Bizottság továbbra sem kívánja Lengyelországnak kifizetni az őket megillető pénzeket. Mint hozzátette, ugyanez történik Magyarországgal is, hiába hozták meg már tavaly év végén a megállapodáshoz szükséges jogszabályokat. A politikus szerint mind a lengyelek, mind a magyarok esetében nem történik más, mint politikai kísérlet a kormányok megbuktatására. Tavaly ez nem jött össze Magyarországon, bár az EU felfüggesztette a magyar pénzeket, valamint az ellenzéket is jelentős összegekkel támogatták külföldről. Most az idei lengyel választások során is erre tesznek kísérletet. A képviselő hozzátette azt is, az EU hozzáállása a határvédelemhez is döbbenetes. Magyarország számára kötelező a schengeni határok védelme, erre eddig több, mint 700 milliárdot költött a kormány, ám Európa egy fillérrel sem járult hozzá saját határainak védelméhez. Mindezek mellett nem zajlik más, mondta el Németh Szilárd, mint az, hogy folyamatosan érkeznek tanácsok, befolyásolási kísérletek Brüsszelből, de Washingtonból is. Mindez azért is megengedhetetlen, mert szövetségesek vagyunk elméletileg, és a szövetségeken belül a nyomásgyakorlás nem megengedett.
A politikus felidézte a miniszterelnök évértékelőjében elmondottakat, ahol szó volt a háborúról, aminek a megítélésében Magyarország egyedül van. Mi mindig is a béke pártján voltunk, már a legelején a miniszterelnök elmondta, a szankciós politika az európai gazdaságot fogja hátrányosan érinteni. Mára világossá vált, igaza volt Orbán Viktornak. Ahogy abban is igaza volt a miniszterelnöknek, hogy ki kell maradnunk a háborúból. Sajnos több európai állam ezzel ellentétesen cselekszik. Eleinte csak arról volt szó, hogy sisakokat szállítanak Ukrajnának, majd emberélet kioltására nem alkalmas védelmi eszközöket, ma már fegyverekről, harckocsikról, repülőkről van szó. Látni kell, a fegyverszállítások nem a békét segítik elő, hanem a háború folytatását.
Végezetül Németh Szilárd megerősítette a miniszterelnök szavait, mely szerint a tavalyi év volt a legnehezebb, és az idei lesz a legveszélyesebb. A tavalyi esztendőt az ország túlélte, a gazdaság is erősödött, ezt kell megtartani idén, amikor is a veszélyek egyre jobban nőnek.