Besáláh hetiszakasz 2. kommentár, 5783. Svát 8.

Napi Tóra, saharit

Darvas István

Besáláh hetiszakasz 2. kommentár, 5783. Svát 8.

 

„Mikor tudtára adatott Egyiptom királyának, hogy elszökött a nép, akkor megváltozott Fáraónak és szolgáinak a szíve a nép iránt és mondták: mit is tettünk, hogy elbocsátottuk Izraelt, hogy ne szolgáljon bennünket?” (14:5). Fáraó és barátai úgy tudták, hogy csak három napra távoznak a zsidók, az ő szempontjukból érthető, hogy idegesek lettek, amikor kiderült a valóság. De vajon trükközött-e Mózes, amikor korábban a Fáraóval tárgyalt? A Ktáv veHaKabbala felhívja a figyelmet arra, hogy miután a háromnapos eltávozást visszautasította Fáraó, Mózes teljes szabadságot követelt, így Egyiptom ura tisztában lehetett volna azzal, hogy a nép felszabadítását kérik tőle, vagyis szó nem volt trükkről. A Neciv ezzel szemben azt állítja, hogy az eredeti terv megváltozott a sötétség csapása után, mert elpusztultak a megváltásra méltatlan zsidók, a nép többi része viszont ekkor érdemelte ki a megmenekülés lehetőségét. A Ramban álláspontja szerint tényleg volt csel, de nem elsősorban Fáraó ellen, a megtévesztés elsődleges célpontja Izrael népe volt, akik lelkileg még nem voltak felkészülve, hogy végleg elhagyják Egyiptomot.

Szép napot mindenkinek!

 

8.00: Saharit (Hegedűs)