A kormány többször is elismerte elődei felelősségét.

A kormány többször is elismerte elődei felelősségét.

 

Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt egy EU-s konferenciáról, ami az antiszemitizmus elleni küzdelemről szólt.

 

A politikus beszámolt arról, hogy csütörtökön Brüsszelben volt konferencián, ahol az uniós kormányok az antiszemitizmus elleni küzdelmükről számoltak be. Itt a helyettes államtitkár ismertette, hogy mi mindent tett a magyar kormány 2010 óta ebben a kérdésben, megjegyezve azt is, hogy míg a legtöbb európai állam leginkább stratégiákat gyárt, addig Magyarország konkrét lépéseket tesz. Azt is megjegyezte, hogy Magyarország képviseletében egyedül beszélt arról az álláspontról, amit a kormány többször is hangoztatott, mely szerint Izrael valós érdekei mellett mindig is kiáll Magyarország, és ha kell, akkor az EU-ban vétót is emel. Megjegyezte azt is, természetesen lehet kritikával illetni Izraelt, de a zsidó állam legitimitását vitatni nem lehet.

              Szalay-Bobrovniczky Vince azt is elmondta, ezen a konferencián a Mazsihisz alelnöke is beszédet mondott. Felszólalásával kapcsolatban a politikus több megjegyzést is tett. A zsidó szervezet vezető tisztségviselője előadásában hivatkozott például egy, a Medián által az ő megbízásukból végzett kutatásra, mely azt mondta ki, hogy a magyar társadalom tagjai 36 százalékának vannak antiszemita érzelmei. A politikus emlékeztetett arra, már korábban is jelezte, ezeket az adatokat vitatja. Nem gondolja, hogy Magyarországon ennyire jelen lenne az antiszemitizmus, ellentétben a nyugati országokkal. Látni kell, itthon semmilyen támadás nem éri a zsidó közösséget, a zsidó embereket, nyugaton már az erőszak is megjelent. Példaként hozta fel a németországi antiszemitizmus elleni küzdelem kormányzati tisztségviselőjének a mondatait, mely szerint ma Berlinben nem biztonságos kipában az utcán járni. Ez Magyarországon elképzelhetetlen lenne.

              Ugyancsak kifogásolta a helyettes államtitkár a Mazsihisz alelnökének azt a gondolatát, hogy véleménykülönbség van a kormány és a zsidó szervezet között a Holokauszt alatti kormányzati működés tekintetében. A zsidó szervezet szerint a magyar kormány a felelősséget a német megszállókra, a nácikra terheli, pedig ez így ebben a formában nem igaz. Emlékeztetett arra a politikus, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2017 júliusában mondta azt, hogy az 1944. március 19. utáni magyar kormány nem védte meg a zsidó honfitársait, helyette inkább a náci kollaboránsok oldalára állt. Felidézte még Gulyás Gergely kancellária miniszter idei beszédét, amit a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján mondott, ahol a miniszter elmondta, az akkori kormány felelős volt a Holokausztban, a több százezer magyar zsidó elhurcolásában pedig még az akkori magyar közigazgatás is közreműködött. Mindezek fényében, jegyezte meg a helyettes államtitkár, érthetetlen, hogy a Mazsihisz alelnöke miért nyilatkozta ezt.

     A zsidó szervezet vezető tisztségviselője Brüsszelben azt is elmondta ezen a konferencián, hogy nem szólhatnak bele abba, hogy a magyarországi tankönyvekben mi szerepeljen a Holokausztról és a zsidóságról. Szalay-Bobrovniczky Vince szerint ez sem állja meg a helyét, mert annak idején a zsidó szervezetek megbíztak egy szakembert, hogy képviselje az érdekeiket ebben az ügyben, az általa letett javaslatok jelentős része beépült a tananyagokba, ott szerepel a tankönyvekben. Természetesen vannak olyanok, amikre a kormány nemet mondott, példaként hozta fel a politikus azt is, ami az egyik javaslatban szerepelt, ahol Jézus, mint zsidó forradalmárként volt leírva. A helyettes államtitkár szerint a kormány mindig is azon volt, hogy a valóban elfogadható javaslatok bekerüljenek a közoktatásba, mert valóban az oktatás jelenti a jövőt.