Kövér László, az országgyűlés elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában

Szükség lenne arra, hogy a szembenálló felek között legalább minimális egyezés legyen alapvető kérdésekben

Kövér László, az országgyűlés elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Parlament munkájáról, eredményeiről

 

A politikus legelőször az USA-ban megrendezésre kerülő Demokrácia Konferenciáról szólt, megjegyezve, bár nem tiszte megítélni az amerikai külügy mozgását, de az látszik, a tengerentúlról 2010 óta szeretnék megbuktatni a magyarországi polgári-konzervatív kormányzatot. Hozzátette, 2012-ben Charles Gati amerikai politológus egy cikkében már megírta, hogy akár demokratikus, akár antidemokratikus eszközöket is fel kell erre használni. Azt tette hozzá Kövér László, hogy Magyarország az elmúlt tíz évben mindezt elviselte, valószínűleg a következő tíz-húsz évben is így lesz.

Ugyancsak említést tett a házelnök az új német kormányról, aminek kapcsán elmondta, megismervén programjukat, nagy önfegyelmet kellett tanúsítania, hogy csak olyan ügyekben nyilvánítson véleményt, ami nem német belügy, hanem egész Európát érinti. Sajnos, szerencsére az alakulóban lévő német kormány vezető politikusai ismét veszik maguknak a bátorságot, hogy megmondják, mi a jó Európának, azaz túlterjeszkednek a német határokon. Ami a német gazdaságpolitikát illeti, a politikus szerint már eddig is megsínylette az országuk az ultrazöld politikát, ami most még erősebbé fog válni, hogy kormányra is kerülnek. Ez hátrányt jelenthet Európának és Magyarországnak, de akár előnyt is, hiszen amit nem lehet a németeknél megtermelni, azt elhozhatják a régiókba. A német gazdaságnak további problémája, hogy a tömegével érkezett migránsoknak csak töredéke akar munkát vállalni. Ezért sincs racionális magyarázata annak, ami 2015 óta zajlik.

Kövér László szerint a Magyar Országgyűlésben javuló tendenciákat lehet látni, ez köszönhető annak az új rendszernek, amit a Ház szabályzata rögzít.  Olybá tűnik, az ellenzéki képviselők moderáltabbak, ugyanakkor az is igaz, hogy a kommunikáció mai szintjén a parlamenti viták is teljesen átalakultak, azaz nem a Ház falai között zajlanak a viták, hanem a közösségi oldalakon. Ami az ellenzéket illeti, az is látszik, hogy külföldi segítséget kapnak, például az USA-ból. De ugyanígy várható, hogy az EU is tesz ilyen típusú befolyásolási kísérleteket 2022-re. Erre lehet példa az Európai Bíróság főtanácsnoki véleménye a jogállamisági kérdésben. Hozzátette, miközben Magyarországot vádolják demokráciahiánnyal, pontosan az EU az, amelyik megmutatja, hogy nem figyelnek az alapszerződésekre. A politikus szerint többen kimutatták már, hogy az európai szervezetek ezen ténykedése mögött nem más, mint Soros György, saját szervezeteinek a hálózatával.

Kövér László szerint, bár sokan úgy vélik, ez nem jelentős lépés volt, de mégis fontosnak tartotta, hogy a magyar parlament épületéből a végrehajtó hatalmat kiköltöztette, már a csak a törvényhozás működik ott, azaz, egy 1848 óta zajló rossz hagyományt szakított meg. Szerencsére, tette hozzá, Orbán Viktor rájött, hogy a miniszterelnökségnek nem a Parlamentben a helye.

Kövér László szerint neki házelnökként is az a dolga, hogy rendet tartson a parlamentben, így példának okáért, azt az újságírók is betartsák. Voltak kirívó esetek, konfliktusok, amiket szigorúsággal kellett megoldani. Hozzátette azt is, aki megadja a tiszteletet a magánembernek, a képviselőnek, az viszont is kapja mindezt. Az normális dolog, hogy az embereket érdekli, mi történik a törvényhozásban, legyen szó munkáról, vagy akár a különböző cirkuszokról. Ez utóbbi kapcsán megjegyezte azt is a politikus, az Országgyűlés nagyobb tiszteletet érdemel annál, mint amit egyes ellenzéki politikusok az elmúlt tíz évben bemutattak. Voltak 2010 előtt is éles, néha személyeskedő viták, de azok viták voltak, nem pedig cirkuszi előadások, mint amiket manapság lehet látni az ellenzéktől. Korábban a folyosón még lehetett beszélgetni egymással, ám mindezeket a mai ellenzék szétverte, például azzal a szemlélettel, amivel a Jobbik került a parlamentbe 2010-ben. Hozzátette azt is, sajnos reménytelennek látja, hogy a 2010 előtti emberi hang visszatérjen. Azt is megjegyezte, ma már alig van olyan ellenzéki képviselő, akivel szívesen ül le egy asztalhoz beszélgetni. Kövér László szerint még nem volt olyan döntése képviselőként, vagy akár házelnökként, amit megbánt volna, ez utóbbi tisztségében lehettek olyan pillanatok, amikor elragadták az indulatok. A politikus szerint nagyon sok pozitív változás történt a Parlament épületén belül, ahogy az azt körülvevő téren is, hiszen létrejött egy 56-os és egy trianoni emlékmű. Hozzátette, például évente több tízezren látogatják meg a parlamentet, így az ott található múzeumokat is, és a koronát.

A politikus kijelentette, bár nagyon jól érzi magát a bőrében házelnökként, de arról, hogy egy esetleges győzelem után újból vállalná-e ezt a posztot, még korainak tartotta nyilatkozni. Kövér László szerint az országgyűlés nemzetközi kapcsolatai a pandémia alatt is folyamatosan fejlődtek, nagyon sok két-, és többoldalú megbeszélést is tartottak. A nemzetközi kapcsolatok fejlődése kapcsán elmondta, a Nemzetközi Imareggeli hazai eseményeinek megszervezése is komoly parlamenti diplomáciai eredmény.

Kövér László nagy hiányérzeteként mondta el, hogy amikor a Fidesz elindult, akkor az volt a céljuk, hogy a szembenálló nagy pártoktól eltanulják a jót, de kritizálják is azt, ami rossz. Az MDF és SZDSZ esetében is, ám azt később belátták, a szintézisre nincsen lehetőség. Oly mértékben polarizálódott a világ, hogy pont erre nem jut már energia. Szükség lenne pedig, hogy a szembenálló felek között legalább egy minimális egyezés legyen, legyen szó hazáról, nemzetről, családról.