Milyen módon lesznek megvívva a választások?

A kimondott szavaknak súlya legyen

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az Országgyűlés munkájáról, a politikai felelősségről.

 

A politikus beszámolt arról, hogy bár a hírekben elsősorban a házelnök intézkedései szerepeltek, de a Parlament tegnap döntött a napirendjéről, a munka menetéről is. Ugyanakkor az is igaz – tette hozzá, a Parlament elnökének reagálnia kellett a Jobbik frakcióvezetőjének felszólalására, amit a képviselő minősíthetetlennek mondott, ahol a kormánypárti képviselőket minősített. Bajkai István megjegyezte, maximum a négyszemközti beszélgetéseken került szóba, hogy immár a főpolgármester is bejelentette, el kíván indulni a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Jó sokáig kérette magát, a kormánypárti politikus szerint Karácsony Gergely borzasztóan vágyik a hatalomra, noha korábban többször is elmondta, nem kíván a miniszterelnök-jelölti választáson elindulni.  Véleménye szerint az látszik, az ellenzéki összefogás forgatókönyvét Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke írja, amiben mindenkinek előre leosztott szerepe va, ahol minden szereplő a Gyurcsány család kegyeit keresi egy-egy jobb listás helyezés reményében.

Ami a jövő évi választást illeti, Bajkai István kiemelte, a kormánypártok teszik a dolgukat, ami hivatásból adódó kötelességük is, így tesznek Teréz-és Erzsébetvárosban is, ahol a helyi Fidesz csoportok igyekeznek segíteni az embereknek, kapcsolatot tartani velük. Most ez jellemzi a munkát,. a jelöltek tekintetében meg majd a párt kongresszusa dönt, de az is igaz, felkészültnek kell lenni a kampányidőszakra. nA Fidesz -. ellentétben az ellenzékkel – nem keres nyilvánosan aktivistákat, nincs is rá szükségük, hiszen vannak elegen. Mindeközben a párt politikusai elmondják véleményüket, ami fontos, de természetesen mindezt csak úgy lehet tenni, hogy a kimondott szavaknak súlya legyen, meg társadalmi támogatottsága is.  Ebben a két kerületben is a fideszes politikusok felhívják a figyelmet a különböző visszásságokra, sajnos van belőlük jó sok. Ezekben a kerületekben nem folyik önkormányzati munka, szakembereket küldtek el, a kerületek irányítói, a mögöttük levő pártok egymással is folyamatosan vitatkoznak, harcolnak, ez is elviszi az időt az érdemleges munkától. Mindezek mellett a semmittevést próbálják a nyilvánosságnak eladni, a kerületi médiát pedig pártcélokra használják fel.