Erzsébetváros eleget tesz kötelezettségeinek

Erzsébetváros eleget tesz kötelezettségeinek

Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerületben kirobban vitáról, ami egy ingatlanegyüttes kapcsán robban ki, de szóba került még a járvány is.

 

A polgármester reagált Bajkai István országgyűlési képviselő, a kerület volt alpolgármestere vádjaira. Mint elmondta, az egész történet mögött egy ingatlanegyüttes áll a Király utcában, az egész még a kétezres évek elején kezdődött, de az is igaz, az akkor létrejött adásvételi szerződést még a 2010 előtti önkormányzat felmondta. A Fidesz vezette kerületi vezetés úgy döntött, mégsem tekinthető semmisnek a szerződés, azt módosították, aminek a nyomán került bele egy 9.7 milliárdos kötbér, valamint az, hogy 2019 októberéig az önkormányzatnak ki kellett volna üríteni az épületeket. Nem történt ez meg, a több mint 40 lakóból csupán 5tel sikerült megállapodni. Bár Bajkai István elmondta, hogy a polgármesteri átadás-átvétel dokumentumaiban szerepelt ez az ügy, Niedermüller Péter kijelentette, a képviselőt valószínűleg ebben félretájékoztatták. Hozzátette, nagyon szívesen várja a politikust, hogy nyugodtan tekintse meg a dokumentumokat, ahol biztosan nem fog találkozni ezzel a kérdéssel. Bajkai István beszélt még egy több mint 400 milliós tételről, amelyre pont ezen vita miatt tette rá a kezét egy végrehajtó, ám ennek kapcsán a polgármester elmondta, ez a döntés felfüggesztésre került, így a pénz a politikus szerint biztosan visszajön.

A polgármester elmondta, a járvány második hullámában is eleget tesz a kötelezettségeinek, amikre van elegendő pénz, hiszen már korábban meghatározták a prioritásokat, ami persze azt is jelenti, lesznek olyan programok, amelyeket korábban határoztak meg, nem fognak megvalósulni. A politikus beszámolt arról is, hogy a Polgármesteri Hivatal minden munkatársát letesztelik, ezt követően még szigorúbb szabályokat fognak alkalmazni.