A BreuerPress és a HetiT hírei 2020.07.18.-reggelén
Sebes György vagyok a hírekkel.
Ez a Heti TV Híradója.
Az ifjúság- és családügyért felelős államtitkár megerősítette, hogy a
kormány meg akarja őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét. A jövő év elején
tehát ismét a tervezett inflációhoz mérten emelik majd az ellátást.
Változatlanul tartják azt az ígéretet is, hogy ha az infláció végül
nagyobb lesz, akkor az összeget utólag kiegészítik a különbözettel.
Novák Katalin elismerte, hogy a koronavírus-járvány idején nagy szükség
van arra, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a nyugdíjasokra. Mint
mondta, ezért építik vissza fokozatosan a 13. havi nyugdíjat.
Emlékezetes, ennek első lépése jövő februárban várható. Akkor egy heti
összeget kap az érintett több mint két és fél millió nyugdíjas.
Az Európai Néppárt szeptemberben dönt arról, hogy a Fidesz tagja
maradhat-e a közösségnek. Ezt közölte budapesti tárgyalásai után a német
Kereszténydemokrata Unió elnöke. Annegret Kramp-Karrenbauer – aki
egyúttal védelmi miniszter is – magyar kollégájával, Benkő Tiborral
együtt tartott tájékoztatót. Ott kérdezték őt arról is, mi lesz a magyar
kormánypárt több mint egy éve felfüggesztett tagságával. A német
politikus elmondta, Budapesten tárgyalt Orbán Viktorral, a Fidesz
elnökével is. Úgy fogalmazott, nyílt és egyértelmű megbeszélést
folytattak. A magyar kormányfő környezetéből erről az eszmecseréről nem
adtak ki közleményt.
A következő években négyezer milliárd forint értékben valósulhatnak meg
beruházások a magyar nagyvárosokban. A pénzügyminiszter ezzel
megerősítette, hogy folytatódik a Modern városok program. Ennek
keretében a 23 megyei jogú városban 270 projektet támogatnak. Varga
Mihály közölte, a kormány tisztában van azzal, hogy az önkormányzatok is
nehéz helyzetbe kerültek, ezért kell a gazdaságot újra növekedési
pályára állítani. Mint mondta, sikeresen le akarják zárni a hétéves
uniós fejlesztési ciklust, hogy ezután elindíthassák a jövőre kezdődő
újabb fejlesztési időszakot. Elemi érdeknek nevezte, hogy az uniós
tagállamok mielőbb megállapodjanak a költségvetés keretösszegéről,
valamint a tervezett 750 milliárd eurós helyreállítási alapról.
A MÁV és a Volánbusz integrációja lehetőséget teremt a menetrend hosszú
távú összehangolására és a jegyrendszer egységesítésére. Így értékelte a
MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója azt az eheti döntést, amely a két cég
közös irányításáról született. Homolya Róbert emlékeztetett rá, hogy a
vasúton évente csaknem 140 millióan utaznak, a Volánbusz járataival
pedig több mint 400 millióan. Az egységes stratégiai irányítás több mint
55 ezer munkavállalót érint, és magában foglalja a teljes közösségi
vasúti és közúti személyszállítást. Terveik szerint jövőre készülhet el
egy átfogó javaslatcsomag, amelyet a kormánynak el kell fogadnia és
utána vezethetik be. Teljesen új lesz a magyar közösségi közlekedésben
az, hogy egyfajta bérlettel, illetve jeggyel valamennyi állam által
finanszírozott közösségi közlekedési eszközön lehet majd utazni – mondta
Homolya Róbert.
Franciaországban mintegy 100 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagot
indítanak be ősszel. Az államfő azt is közölte, hogy a munkanélküliség
várható növekedésének csökkentésére adó- és járulékmentessé teszik a
fiatalok foglalkoztatását. Emmanuel Macron államfő úgy fogalmazott, a
gazdaságélénkítés prioritása lesz a fiatalság. A tervezett összegből jut
forrás ipari, ökológiai, helyi, kulturális és oktatási célokra is. Mint
mondta, a következő tíz évben egy egész más országot akarnak építeni,
mint eddig. Párizsban egyébként a héten írták alá azt a megállapodást,
amely évi több mint 8 milliárd euróval növeli az egészségügy dolgozóinak
járó juttatásokat.
Franciaországban augusztus 1-től kötelező lesz a maszkviselés minden
nyilvános zárt helyen. Mint közölték, ezzel akarják megelőzni a
koronavírus-járvány második hullámát. A tömegközlekedési járműveken most
is maszkot kell hordani, másutt viszont már egyre kevesebben tartják be
a szigorú megelőző intézkedéseket. Franciaországban már meghaladta a 30
ezret a járvány halálos áldozatainak száma. Olaszországban viszont
egyelőre a hónap végéig tartják kötelezőnek a maszk viselését. Az
egészségügyi miniszter azt is közölte, hogy akár ötezer euróig terjedő
bírsággal, valamint háromtól tizennyolc hónapig terjedő börtönnel
sújthatják azokat a betegeket, akik megsértik a
karantén-kötelezettséget. Olaszországban eddig 35 ezernél többen haltak
meg a járvány miatt.
Közösen, tisztelettel és megértéssel kell szembenézni a jövő
megpróbáltatásaival. Többek között erről beszélt a spanyol király,
amikor Madridban hivatalos állami gyászszertartáson búcsúztatták a
járvány több tízezer halálos áldozatát. VI. Fülöp méltatta azoknak a
munkáját, akik mindvégig az alapvető ellátások biztosításáért dolgoztak,
és akiknek ezért „mélységes hálával” tartoznak. Ebből az időszakból arra
kell majd emlékezni, hogy újból példát mutattak civilizáltságból,
érettségből, ellenállásból és a mások iránti elkötelezettségből –
mondta. A madridi királyi palota udvarán tartott megemlékezés ott voltak
az áldozatok hozzátartozói, valamint európai politikusok is.
A brit kormányfő szerint már ellenőrizni tudják a járványt, de az
óvatosság továbbra is indokolt. Boris Johnson azt javasolta a briteknek,
hogy az idén nyaraljanak otthon, hiszen – szavai szerint – „ebben az
országban is fantasztikus üdülőhelyek vannak, akár a tengerpartokon,
akár máshol”. Eközben viszont azt is közölték, hogy a jövő hét végétől
kötelező lesz a szájmaszk viselése az angliai boltokban. Az előírások
megszegői száz font – csaknem 40 ezer forint – pénzbírsággal sújthatók.
A kormányfő szerint egyre több tudományos érv támasztja alá, mennyire
előnyös a szájmaszk viselése zárt helyiségekben, például az üzletekben.
Angliában eddig majdnem 45 ezer halálos áldozata van a járványnak, de
folyamatosan enyhítik a március végén elrendelt korlátozásokat.
Londonban holnap újabb tárgyalásai forduló kezdődik az Európai Unió és a
kilépett Nagy-Britannia jövendő kapcsolatrendszeréről. Az eddigi
megbeszéléseken főleg csak azt tudták rögzíteni, hogy nem közeledtek az
álláspontok. Az Európai Bizottság főtárgyalója arra figyelmeztetett, ha
nem lesz egyezség, akkor jelentős nehézségekre kell majd számítani az év
végén záruló átmeneti időszak után a kereskedelemben és a
áruforgalomban. Michel Barnier azonban azt is közölte, hogy a delegációk
türelmesen, tisztelettel és eltökélten folytatják a tárgyalásokat.
Emlékezetes, az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai
Unióból.
Észak-Macedóniában koalíciós tárgyalások várhatók a héten tartott
parlamenti választás után. Kiderült ugyanis, hogy sem az eddig kormányzó
szociáldemokraták, sem a jobboldali ellenzék nem tud önállóan kormányt
alakítani. A baloldali párt 46, míg legnagyobb ellenfele 44 helyet
szerzett a 120 fős törvényhozásban. 15 mandátuma van az albán nemzeti
közösség legnagyobb pártjának, így ez lehet a mérleg nyelve. Ők korábban
a szociáldemokratákat támogatták és erre ezután is jó esély van. Ezúttal
a korábbinál kisebb volt a választási részvétel, de még két kisebb albán
párt képviselői is bejutottak a parlamentbe Észak-Macedóniában.
Szlovákiában egyelőre nem akar lemondani a plágiumvádat elismerő
kormányfő. Igor Matovic bevallotta, hogy „másolt”, és elnézést kért
ezért. A politikus 22 éve az adórendszerről írta a szakdolgozatát. Egy
lap szerint azonban a 79 oldalból csak kettő az övé, a többit két másik
publikációból vette ki. A parlament elnökét és az oktatásügyi minisztert
hasonlóképpen plágiummal vádolta meg ugyanez az újság. Matovic most úgy
nyilatkozott, valóban lopott és emiatt el kellene veszítenie egyetemi
címét, viszont választási ígéreteit teljesíteni akarja, mielőtt távozik
posztjáról.
Oroszország és Kína közösen hozna létre egy tudományos bázist a Holdon.
Az egyeztetések a héten kezdődtek meg erről. Dmitrij Rogozin, a
Roszkoszmosz orosz űripari vállalat vezérigazgatója azt mondta, a
létesítmény nyitva áll mindenki, így az amerikaiak előtt is. Egyúttal
azonban azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a Hold meghódítását
célzó programját a NATO alapelveihez hasonló módon kívánja
megvalósítani. Úgy vélte, az emberiség már megindult a távoli világűr
felé és az ehhez szükséges technológiákat a Holdon kell kidolgozni. Kína
egyébként rövidesen ember nélküli űrhajót indít a Marsra. Várhatóan
februárban ér el oda és egy speciális marsjáró egység vizsgálja majd a
bolygó légkörét és felszínét.
Szegeden a hétvégén megkezdődött a Szabadtéri Játékok évada. Elsőnek
Georg Friedrich Händel Agrippina című barokk operát mutatták be. A
járványhelyzet miatt a fesztivál előadásainak többségét az idén
Újszegeden láthatja a közönség, a Dóm téren csak két produkció szerepel
a műsoron. A jövő hét végén egy vallásos színjátékot mutatnak be. Az
Akárki című darab címszerepét Zsótér Sándor alakítja, a Halál és a Bölcs
figuráját pedig Hegedűs D. Géza formálja meg. Látható lesz majd a
Játékszín sikerdarabja, a Legénybúcsú, valamint Moliére Úrhatnám polgár
című komédiája is. Az évad a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettel
zárul.
A Balaton nyugati medencéjére harmadfokú vízminőségi kárelhárítási
készültséget rendelt el az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A tóban
ugyanis a határértéket jelentősen meghaladó klorofill-A szinteket
mértek. Ez nagyfokú algásodást jelent. A Balaton vizében lebegő algák
fontos szerepet töltenek be, túlzott elszaporodásuk azonban
veszélyezteti a fürdőzést és az ivóvízkivételt – mondják a szakemberek.
A vízügyi hatóság rendszeresen méri a víz minőségét.
Egyelőre tart a változékony idő, az igazi nyár folytatására még várni
kell. Több-kevesebb napsütésre számíthatunk mindenütt, de szórványosan
kialakulnak záporok, zivatarok is. Csapadék idején viharos széllökések
lehetnek. A hőmérséklet napközben 22 és 27 fok között alakul és este is
csak 10 és 16 fok közé hűl le.
Eddig tartott a híradó.
További információkat találnak két honlapunkon, a Hetitv.com és a
Breuerpress.com portálon. Köszönöm figyelmüket.