Nem lehet a jól teljesítő államoknak kisebb támogatást adni.

Nem lehet a jól teljesítő államoknak kisebb támogatást adni.

Deutsch Tamás, a Fidesz EP képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában a trianoni békediktátumról, valamint az Európai Bizottság elnöke által ismertetett gazdaságélénkítő csomagról beszélt.

A politikus beszélt a trianoni békediktátum századik évfordulójáról, amelyről másként emlékezik meg Magyarország ésd másként a szomszédos országok, mint például Románia. Mint megjegyezte, mindaz, ami ennek az évfordulónak a kapcsán történik, illetve nem történik Európában, az tökéletesen megmutatja a kettős mércét. Június 4-én Magyarország a nemzeti összetartozás napját üli, arra emlékezve, hogy minden jóérzésű ember által is igazságtalannak minősített békediktátum, ami egy közel ezer esztendős múltra visszatekintő államot szakított szét jött létre. Mindezt nem másokkal szemben teszi Magyarország, nem másokra haragudva. Ezzel szemben Románia, a román politikai elit erre a napra agresszíven, magyarellenes módon emlékezik meg. Hozzátette, amennyiben ez fordítva lenne, akkor már az első magyar megszólalást visszautasítanák európai szinten – persze joggal -, kritizálnák és megjegyeznék, hogy szorosan figyelemmel kísérik, mi is történik Magyarországon. De mint látható, nem a magyarok, nem Magyarország teszi ezt, hanem Románia, az Európai Unió pedig hallgat. A magyar kormány, az EP képviselők többször is elmondták, ez az eljárás, ami Romániában zajlik teljes mértékben elfogadhatatlan, ami megterheli a románok és magyarok együttélését itthon is, ott is. Mindeközben Trianonra emlékezve Magyarország olyan eseményeket szervez, ami semmiféle ellenségeskedést nem szít a szomszédos országokkal szemben, egyébként a ezen országok közül sem Szlovákia, sem pedig Szerbia sem tesz olyanokat, ami örömteli, mint Románia. Egyébként – tette hozzá a képviselő, a Fidesz politikusai az Európai Néppárt frakciójában is felhívták erre a figyelmet, ahogy egyébként a magyar diplomácia is.

Az Európai Bizottság elnöke szerdán ismertette javaslatát, amelyik a tagországok nemzetgazdaságának újraindítását célozza meg. Ez két elemből áll, egyikük a hétéves keretköltségvetésre tett javaslat, a másik pedig egy hatalmas összegű 750 milliárd eurós helyreállítási csomag. Ami a keretköltségvetést illeti – emelte ki Deutsch Tamás, ez is egy nagy összeg, 1100 milliárd euró, de azt fontos tudni, ennek a hétéves büdzsének az előkészítése már régóta tart. 2019-ben az EU akkori soros elnöke, Finnország letett egy javaslatot, ami megbukott. Ezt követte egy újabb javaslat, az Európai Tanács állandó elnöke szervezésében, ám ez is megbukott. A politikus szerint, amit az EB elnöke benyújtott, az nem más, mint a két már megbukott javaslatnak valamiféle leporolt változata, amit Magyarország biztosan nem tud elfogadni. Így el lehet mondani, az EU következő költségvetése tekintetében nem áll jól a helyzet.

Ami a 750 milliárdos gazdaságélénkítő csomagot illeti – mondta el a képviselő, ez egy tárgyalásképes javaslat, aminek vannak pozitív, de sajnos negatív elemei. A legnagyobb pozitívum, hogy ez a csomag, nem a Magyarország számára fontos agrárpolitika rovására jön létre. A rossz hír az – tette hozzá a politikus, aminek nyomán kőkemény tárgyalásokra lesz szükség, a magyar érdekek képviseletére, hogy két szempontból is súlyos igazságtalanságokat tartalmaz a csomag. Egyrészt a tervezet azokat az országokat bünteti, így Magyarországot is, amelyek a járvány kirobbanása előtti években sikeres gazdaságpolitikát folytattak, nem lehet a jól teljesítő államoknak kisebb támogatást adni. Ugyanez a helyzet a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezést illetően is, a közép-európai országok itt is eredményesek voltak, azt sem lehet megtenni, hogy akik sikeresebben védekeztek, azok a siker „jutalmaként” kevesebb pénzt kapjanak, míg azok, akik kudarcosabban teljesítettek. Amennyiben ezt sikerül kijavítani, akkor Magyarország akár 10 milliárdos plusz fejlesztési forráshoz is juthat.