A Magyar Honvédség modern képességeire a mostani pandémiás időszakban is nagy szükség van

A Magyar Honvédség modern képességeire a mostani pandémiás időszakban is nagy szükség van

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a Magyar honvédség kiemelt feladatairól.

Az államtitkár beszélt a Magyar Honvédség megnövekedett feladatairól, így például arról, hogy mára már 832 intézmény fertőtlenítését végzi a biológiai menetesítő alakulatuk az Operatív Törzs előírásai alapján. Mindezeken túl az idősotthonok élére is katonai parancsnokokat neveztek ki, elsősorban azért volt erre szükség, mert Németh Szilárd szerint elsősorban a fővárosi idősotthonokban növekedett meg a koronavírus fertőzöttek száma, ahogy a halálesetek száma is a legmagasabb.

Mindezek mellett a honvédségnek számos más feladata is van – emelte ki a politikus, mint a határvédelem, főleg a déli határszakaszon. A mostani járvány hatására ugyan csökkent a bejövők száma, ám több mint kétszázezer ember várakozik a Balkánon, Törökországban pedig ennél jóval többen v annak, akik bármikor elindulhatnak. Arról nem beszélve, hogy a bejönni szándékozók a vírus gócpontjaiból indultak el. Most ezért is kell hermetikusan lezárni a határokat, de jelenleg még a tranzitzónák sem fogadnak, elsősorban az ott lévők egészsége védelmében, de a kormány azt sem szeretné, ha ezeken keresztül bárki beérkezhetne.

A tranzitzónák ügye egyébként megint bekerült a politikai közbeszédbe – jegyezte meg az államtitkár, mert a Magyra Helsinki Bizottság panaszt emelt ezek ellen, mert véleményük szerint itt törvényellenesen tartják fogva az embereket, pedig már bírósági ítélet is van arról, hogy a magyar tranzitzónákban ilyen nincsen. Akik itt vannak, azok közül bárki szabadon távozhat, ráadásul mind a hazai, mind a nemzetközi jog szabályai szerinti teljes ellátást kapnak az emberek, napi ötszöri étkezéssel, szállással, orvosi ellátással, jogi tanácsadással.

Visszatérve az idősotthonok élére kinevezett parancsnokokra, a politikus kiemelte, ezekben az intézményekben a fenntartó kötelezettségei megmaradnak, hiszen az ott élőkkel megkötött szerződés szerint sok mindent vállaltak, az ellátástól kezdve az orvosi jelenléten át, a tisztaságig sok minden, ám véleménye szerint a budapesti otthonokban a Fővárosi Önkormányzat ezeket nem teljesítette. Az itteni parancsnokoknak is biztosítaniuk kell a készleteket, fel kell mérniük a helyzetet. Most a honvédségnek is az a dolga, hogy az itt élőknek és az értük dolgozóknak is minden segítséget meg kell adni.

A katonai gyárak, a hazai fegyvergyártás kapcsán Németh Szilárd megerősítette a kormányzati álláspontot, mely szerint a legfontosabb az emberélet védelme, mindent a fertőzés elkerülése érdekében meg kell tenni. A járvány mindent leállított, ám lassan újra kell indítani az életet, továbbra is az élet védelme szem előtt tartásával. Ez jelenti a gazdaság beindítását is, amit a vírus okozta veszélyeztetettség mellett kell megtenni. Ezt szolgálja a kormány által meghirdetett gazdaságvédelmi akcióterv, amiben szerepel a bértámogatás, az adócsökkentés, a nulla százalékos hitelek. Mellette múlt héten indult el az EU engedélyével egy beruházás-élénkítő hitelcsomag is, mert a kormány szándéka szerint annyi munkahelyet létesítenek, miont amennyit a járvány elvett. A Magyar Honvédség ebben is kiemelt szerepet kap, hiszen már most több mint ötezer azonnal betölthető álláshelyet hirdettek meg, sőt, megkönnyítették a bejutási feltételeket. A honvédség várja azokat a fiatalokat, akik úgy döntenek, a hazát akarják szolgálni, de mellette várják azokat is, akik a modernizálási programban, a Zrínyi 2026-ban akarnak szerepet vállalni, ahol a különböző beszerzések is hozzájárulhatnak a magyar gazdaság élénkítéséhez. A Magyar Honvédség modern képességeire a mostani pandémiás időszakban is nagy szükség van.