Itt nem hagynak senkit sem az út szélén
Gelencsér Ferenc, az I. kerület alpolgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az önkormányzat eddigi tevékenységéről, a kerületi lakáshelyzettel kapcsolatos elképzeléseiről.
A politikus elmondta, nagyon sokan meglepődtek, hogy az ellenzéki összefogás ebben a kerületben is ilyen nagy sikert ért el, véleménye szerint a siker nem más, mint tervezés kérdése. A 2019-es tavaszi EP választásokat követően folyamatosan számoltak, esélyeket latolgattak, ősszel pedig kiderült, a választási matematika működött.
Gelencsér Ferenc beszélt arról is, hogy bár a kerület a leglátogatottabbak egyike, de a járvány őket is érinti, most alig lézengenek turisták, ezért is kellett összehívni egy fórumra a kerületi vállalkozókat, itt az önkormányzat tett egy ajánlatot, hogy miként tudják közösen átvészelni a mostani időszakot. Ebben azu ajánlatban szerepelt az, hogy azok a vendéglátósok, akik vállalják a bezárást önként és a helyet az önkormányzattól bérlik, akkor a kerület a bérleti díjat lecsökkenti 50 forint/négyzetméter árra. Ezt azért is tehette meg az önkormányzat, mert a kerületnek szerencsére komoly tartalékai vannak. Ezt meg kellett lépni – tette hozzá az alpolgármester, hiszen ha nem lépnek, akkor ezek a vállalkozók tönkremennek, amivel egy a jelenleginél komolyabb gazdasági spirálba kerülhetnek.
Az I. kerületben élők kétharmada hatvan év feletti, rájuk is figyelni kell – mondta el Gelencsér Ferenc, most az önkormányzat önkénteseket toboroz, hogy a járvány alatt segítsenek az idősebbeknek, mert itt nem hagynak senkit sem az út szélén. A tervek szerint ennek a korosztálynak naponta egyszer biztosítanak meleg élelmet, hetente legalább egyszer bevásárolnak, mellette terveznek közösségi kutyasétáltatást is.
A politikus reményét fejezte ki, hogy a kerületi lakosok elégedettek az új önkormányzati vezetéssel, amelyik például a parkolási rendszerrel már extra bevételeket is generált, a kerületi lakosoknak pedig van elegendő parkolóhelye, bár az is igaz, több engedély van kiadva, mint ahány parkolóhely van, de ez a főváros minden kerületében így van.
A járvány kapcsán kialakuló gazdasági problémákkal kapcsolatban Gelencsér Ferenc megerősítette pártja, a Momentum Mozgalom javaslatát, mely szerint a kormánynak egy komolyabb mentőcsomaggal kellene előállnia a gazdaság megmentése érdekében, különben visszatérhet a 2008-as nagy válság. Példaként hozta fel azt, hogy most, amikor az embereknek otthon kellene maradnia, az lenne a legjobb, hogy ők nem a fizetett szabadságuk terhére tennék ezt, hanem vegyenek ki fizetés nélküli szabadságot, de ezen idő alatt a fizetésük legalább ötven százalékát biztosítsa a kormány.
Az alpolgármester megemlítette, hogy jelenleg a kerület lakásállományának a felülvizsgálata zajlik, ez nem lesz egy gyors és egyszerű feladat, de haladnak előre. Azt is megemlítette, lobbizik a lakástörvény módosításán, hogy ne csak bérelhessék a kerületben élők a lakásaikat, hanem akár meg is vásárolhassák őket, hiszen az itt élők nem csekély hányadának az ötvenes években vették el a tulajdonjogát, azóta csak bérlői a lakásuknak, amin változtatni kell.