ABreuerPress és a HetiTV hírei 2019.12.06. reggelén
A családot nem pótolja semmi, azt a biztonságot, szeretetet nyújtja a gyermekeknek, amelyet senki más nem képes – mondta az emberi erőforrások minisztere a Szent Anna a nevelőszülőkért elnevezésű díj átadásán, az Országházban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a nevelőszülők munkájának elismerésére alapított díjat most első alkalommal adták át. Szent Anna, Szűz Mária anyja többek között a leendő édesanyák, a nagyanyák, a gyermektelen asszonyok és a dajkák védőszentje. Kásler Miklós köszöntőjében kiemelte az együttérzés, szolidaritás, a másokon segítés, a szenvedések megértése és oldása fontosságát. A család a keresztény társadalmak alapegysége, férfi és nő természetes szövetsége, amely „egy minőségileg más, magasabb szintű egységet alkot” – fogalmazott. Az emberierőforrás-miniszter kiemelte, hogy a családok együttélésének értelme a gyermek, ami a keresztény társadalom megújulását és a nemzetek fennmaradását jelenti. Hozzátette: azért Szent Annáról nevezték el a díjat, mert Anna Joachimmal együtt szeretetben, békében, hitben élt, és várták hosszú éveken át a gyermekáldást. Ez a kitartás, szeretet, hit és remény tette őket alkalmassá, hogy a szeplőtelen szűz szülei legyenek – mondta.
A Demokratikus Koalíció azzal vádolja a Fideszt, hogy bosszúhadjáratot folytat Budapest ellen, és ennek első lépéseként „ki akarja véreztetni a független színházakat”. Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője azt mondta, a kormány arra készül, hogy jelenlegi formájában megszünteti a Nemzeti Kulturális Alapot, elveszi az állami támogatásokat a budapesti színházaktól, valamint Kásler Miklóson, az emberi erőforrások miniszterén keresztül bele fog szólni a fővárosi fenntartású színházak igazgatóinak kiválasztásába. A kabinet előbb a színházaknak adható társasági adót vette el, most pedig azt mondja, hogy ahol nem az lesz a színházigazgató, akit ő akar, ott nem lesz pénz és nem lesz színház sem – fogalmazott. A politikus felszólította a Fideszt, hogy „tegyék végre túl magukat a választási vereségen”, fogadják el a budapestiek döntését, ne akarják a vereségüket a budapesti színházakon megbosszulni.
Elkezdődött a vörösiszapper másodfokú tárgyalása a Győri Ítélőtáblán, amelyen a másodrendű vádlott védője a Győri Törvényszék megismételt elsőfokú ítéletének abszolút hatályon kívül helyezését vagy módosítását kérte. Pál Helga, a másodrendű D. József ügyvédje mintegy kétórás perbeszédében elmondta, hogy az abszolút hatályon kívül helyezési döntésre két indoka van. Az egyik, hogy a megismételt elsőfokú eljárást levezető bírói tanács elnöke nem rendelkezett az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének kinevezésével, pedig a régi büntetőeljárásról szóló törvény szerint a vörösiszapper a közveszélyokozás vádja miatt e törvény hatálya alá tartozik. Bár az új büntetőeljárásról szóló jogszabály már nem írja elő az OBH elnökének kinevezését, az ügyvéd meglátása szerint a perre nem az új, hanem a régi törvény vonatkozik; az alapján pedig nem volt törvényes a bírói tanács felállása, ami a törvény szerint automatikusan abszolút hatályon kívül helyezést von maga után. Az ügyvéd azzal is érvel, hogy – szintén a büntetőeljárásól szóló törvény szerint – a közveszélyokozás miatt a Veszprémi Törvényszéknek kellett volna a megismételt tárgyalást lefolytatnia. Az, hogy a Győri Törvényszék tárgyalta, nem volt törvényes, és ez szintén abszolút hatályon kívül helyezési jogot von maga után – hangoztatta Pál Helga.
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerület fontosabb téli feladatairól, a bulinegyedről, a megemlékezésekről.
Erzsébetvárosban sok idős és rászoruló él, arra a kérdésre, hogy a téli hónapokban mit tud tenni az önkormányzat azért, hogy ne fázzanak, ne fagyjanak meg az emberek a lakásaikban, a politikus úgy felelt, nemrég derült ki, hogy több olyan lakás és ház is van Erzsébetvárosban, ahol különböző technikai okok miatt nincs fűtés. Az előző vezetés erre azt tette, hogy amikor valaki a helyzet miatt nagyon tiltakozott, akkor odaküldtek két olajradiátort. Az önkormányzat most méri fel, hány olyan lakás van jelenleg, ahol az ott lakók ki vannak téve annak, hogy a téli hidegben megfagyjanak. Utána pedig villámgyors megoldást keresnek, hogy a lehetőség szerint az egyik napról a másikra vissza lehessen kapcsolni a gázszolgáltatást. Ennek a feladatnak prioritása van, azaz mindenképpen lesz a megoldásra forrás a költségvetésben – jelentette ki Nidermüller Péter.
A polgármester beszélt a Klauzál téren tartott rendezvényről, ahol a pesti gettó felállításának 75. évfordulójára emlékeztek. Véleménye szerint Erzsébetváros polgármestereként kutyakötelessége volt ezt megszervezni, megrendezni, ott beszédet mondani. Hozzátette, nem csak azt az egy megemlékezést tervezték, lesznek még további rendezvényeik is, sőt januárban, a gettó felszabadulására emlékezve egy külön ünnepi eseményt is szerveznek.
Külföld:
Magyar művekből rendezett kiállítást nyitott meg a tokiói Szépművészeti Múzeumban Orbán Viktor, az eseményen a miniszterelnök kiemelte: a magyaroknak bizonyítaniuk kell, hogy a világ jól jár, ha vannak magyarok. A Kincsek Budapestről: európai és magyar mesterművek a budapesti Szépművészeti Múzeumból és a Magyar Nemzeti Galériából címmel megrendezett tárlat megnyitóján a kormányfő hangsúlyozta: a magyar egy kisebb nemzet, mint a japán, ezért az a gondolat motoszkál bennünk, hogy a világot, az emberiséget Magyarország és a magyarok nélkül is el lehet képzelni. „Visszatérő rémálmunk”, hogy egyszer megjelenik a Jóisten Magyarországon, megkérdez minket, mi végre vagyunk a világon, és ha mi nem tudunk válaszolni, kihúz minket a nagy könyvből, ahova a nemzetek vannak felírva – fogalmazott. Úgy vélte, a magyarok azért innovatívak, azért képesek olyan világszínvonalú alkotásokra, mint amilyeneket itt is látni, mert bizonyítaniuk kell, hogy a világnak szüksége van rájuk, a világ jól jár, ha vannak magyarok. Ezért van olyan sok magyar Nobel-díjas, olyan sok magyar olimpiai aranyérem, ezért vannak ilyen művészeti alkotások, ez mind arról szól, hogy „a magyarok helyet követlenek maguknak a Nap alatt” – jelentette ki.
A 2020-as klímavédelmi célok megvalósításával 2050-re Európa klímasemlegessé válhat. Ennek érdekében kísérletet kell tenni arra, hogy valamennyi európai uniós tagország 2050-ig kötelezze el magát az éghajlatsemleges Európai Unió elérését célzó stratégia mellett – mondta Frans Timmermans EU-biztos, az úgynevezett európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora. Virginijus Sinkevicius környezetért, óceánokért és halászatért felelős uniós biztossal közösen az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke elmondta: a testület Európai zöld megállapodás című munkadokumentuma olyan jogalkotási programot tartalmaz, amely egyebek mellett 2020 márciusáig elő kívánja készíteni azt a környezetvédelmi jogszabályt, amely lehetőséget teremt a 2050-ig kitűzött célok megvalósítására. „Ha az előttünk álló öt éven belül elkészítjük a szükséges jogszabályokat, akkor elegendő, még további 25 évünk van azok végrehajtásához az egész Föld megóvása érdekében” – fogalmazott Timmermans.
A nem megfelelő körülmények miatt egyre több bevándorló választja Bosznia-Hercegovina helyett Szerbiát útja során, ott viszont fel fognak torlódni, mert a magyar határkerítés miatt nehezen juthatnak be az Európai Unió területére – közölte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa. Ördögh Tibor azt mondta, hogy a bevándorlók félelmet keltenek a társadalomban, mert a létszámuk miatt veszélyt látnak bennük az emberek, ezért megoldásra van szükség. A szerb állam a helyi önkormányzatokra bízza a helyzet kezelését, azoknak viszont nincs megfelelő szakmai, pénzügyi és humán erőforrásuk hozzá – értékelt. Kitért arra is: ha a problémát már Görögországban orvosolni tudnák, a Balkán mentesülne a mostani, folyamatos nyomástól.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök fokozott fellépést szorgalmazott Irán ellen, jelezve, hogy az Iszlám Köztársaságban a közelmúltban tapasztalható zavargások lehetőséget kínálnak a rendszer megbuktatására. „Irán agressziója egyre növekszik, de birodalma roskadozik. Azt mondom: tegyük még ingatagabbá,” mondta a Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel folytatott találkozó elején. „Miközben beszélünk Irán növeli az agresszióját a régióban, még ma is,” tette hozzá. „Megpróbálnak támadási pontokat találni ellenünk és a régió ellen Iránból, Irakból, Szíriából, Libanonból, Gázából és Jemenből. Mi pedig aktívan részt veszünk az agresszió leküzdésében.” Szerdán arab média jelentések egy iráni fegyvertárolót célzó légicsapásról számoltak be Kelet-Szíriában. Netanjahu nem kívánta kommentelni a riportot. A miniszterelnök továbbá személyesen is megköszönte az amerikai külügyminiszternek a múlt hónapban tett bejelentést, miszerint az Egyesült Államok többé nem tekinti az izraeli telepeket Júdea és Szamáriában (Ciszjordánia) a nemzetközi joggal összeegyeztethetetlennek.
Gazdaság:
A technológia és a pénz forradalmának jelenlegi korszakában új világrend alakul, az új kihívásokra pedig a jegybankoknak is meg kell találniuk a megfelelő válaszokat – hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Magyarország és a Koreai Köztársaság diplomáciai kapcsolatainak 30 évvel ezelőtti létesítése alkalmából rendezett konferencián Budapesten. Az MNB elnöke kiemelte: az új világrendben a két pólust az Egyesült Államok és Kína jelenti, a régiók és – a 10 milliónál több lakost számláló agglomerációk – a megavárosok szerepe erősödik majd. Hozzátette, hogy az elmúlt években Ázsia szerepe nagymértékben felértékelődött, ehhez jelentősen hozzájárult Dél-Korea megerősödése, vállalatainak tevékenysége. Matolcsy György hangsúlyozta, hogy az ismét kétpólusúvá váló világban, amelyben az Egyesült Államok mellett Kína játssza a vezető szerepet a globális gazdasági, technológiai versenyben, új hatalmi egyensúly alakul ki.
Időjárás:
Pénteken, dél felől terjeszkedő enyhülés kezdődik, de alapvetően még mindig a köd, illetve az abból kialakuló rétegfelhőzet határozza meg az időjárást. Talaj közeli sűrűbb ködre elsősorban a reggeli időszakban kell készülni. Napközben a ködfelhőzet fölé magasabb szintű felhőzet is sodródhat nyugat felől. Csak kevés helyen és átmenetileg, főként az északi hegycsúcsok felett vékonyodhat el a felhőtakaró, fordulhat elő napsütés. Számottevő csapadék továbbra sem hullik, de ködszitálás előfordulhat itt-ott. Északkeleten, északon még tartja magát a fagy, délen már több fokkal fagypont fölé emelkedhet a hőmérséklet.
A jellemző hőmérséklet átlaga péntek reggel -5 és -1, északkeleten -9 és -5, péntek délután délen +4, északkeleten -2, fok körül alakul.