Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában

Segíteni kell, de csak ott, ahol a probléma keletkezik, ám az is igaz, az erről folyó vita Európában még nem zárult le

Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a csúcskórházról, az Európai Unió jövőjéről, a menekültválságra adandó válaszokról.

 

A zágrábi Európai Néppárt kongresszusával kapcsolatban, ahol csak a KDNP politikusai vettek részt, arra a kérdésre, hogy ha a Fidesz nem tud megállapodni a Néppárttal és távozik onnan, akkor mit tesz a másik magyar kormánypárt, Hollik István elmondta, akkor majd a pártszövetség vezetői fognak egymással egyeztetni.

A kormány által tervezett csúcskórházzal kapcsolatban a frissen megválasztott újbudai polgármester azt mondta el, nem szükséges egy új intézmény megépítése, hiszen a Szent Imre Kórházat jóval hamarabb lehetne átalakítani csúcskórházzá, ami ráadásul könnyebben elérhető, mint az, amelyiket a kormány tervez megépíteni. Erre a kormányszóvivő úgy reagált, a kérdésről lezajlott egy több éven át tartó szakmai vita. Ennek az lette a végeredménye, hogy egy új dél-budai centrumkórházra szükség van, ami nem csak a XI. kerületet, Dél-Budát, hanem az agglomerációt is képes ellátni, ami több mint egymillió embert jelent. Ennek pedig a legjobb helye ott van, ahová a kormány tervezi, ráadásul ez egy autópálya mellett van. Ráadásul a Szent Imre Kórház helyzetét kevés ember ismeri jobban, mint a kormányzati beruházásért felelős kormányzati biztos, Bendrosch Róbert, hiszen jelenleg vezette a kórházat. A képviselő azt is furcsállotta, hogy csak a választás után állt elő az elképzelésével a frissen megválasztott polgármester, előtte a szakmai vitában nem szólalt meg. Egy biztos, erre a szuperkórházra szükség van, a kormány már döntött, a tervezés elindult, ami után az építkezés is elindult, amit a kormány reményei szerint az újbudai polgármester ne fok megakadályozni valamilyen politikai okból. A magyar kormány egyértelműen kiáll a megépítendő kórház mellett, sőt, a megépítéséhez jelentős pénzügyi forrásokat is biztosít.

Hollik István beszélt a menekültválság újabb fejezetéről, az afrikai helyzetről és az európai válságkezelésről. Kiemelte, két szempont van, amit a magyar kormány mindig is világossá tette. Egyrészt Európában az elsődleges feladat a közösség határainak a védelme, az európai emberek biztonságát meg kell őrizni, amit már hatvan éve élvezhetnek. A másik szempont, amit érvényesíteni kell, az nem más, mint az, az EU-n belül minden tagállam maga dönthet arról, kit szeretne beengedni az országába és kit nem, ezt a jogot pedig senki nem veheti el. Magyarország azt nem kívánja elfogadni, hogy erről a kérdésről Brüsszelben döntsenek a tagállamok feje felett. Segíteni kell, de csak ott, ahol a probléma keletkezik, ám az is igaz, az erről folyó vita Európában még nem zárult le. Hollik István kiemelte, a magyar kormány ezen gondolat jegyében indította el a Hungary Helps Programot, ami annyiban különbözik más humanitárius programoktól, hogy itt a helyszínen, a helyi szereplőket kérdezik meg, miben várnak segítséget, majd az ő bevonásukkal adja meg a szükséges és az erejéhez mért támogatást. Az fontos, hogy a magyar kormány programját már ismerik, elismerik az Egyesült Államokban, a V4-es országok között, már „csak” egy és fontos lépés van hátra, hogy más európai országok is belépjenek ebbe a programba, de az is hasznos lenne, ha csak a Hungary Helps mintájára elindítanák a saját programjukat, hogy ők is elismerjék a saját felelősségüket, ahogy azt Magyarország már megtette. Ez tud segíteni a migráció megelőzésében – tette hozzá a kormányszóvivő.

Az Európai Unióban Magyarország vétója miatt nem tudták elítélni az Egyesült Államokat azért, mert az kiállt az izraeli telepek mellett. Hollik István megjegyezte, az nagyon fontos, hogy az EU-ban  a külpolitika alakítása az tagállami hatáskörben van, a közösség külügyi biztosa elvileg csak olyan álláspontot képviselhet, amivel minden tagállam egyetért, az eddigi biztos ezt az elvet többször is áthágta, ugyanakkor azt reméli Magyarország, hogy az új külügyi biztos az említett alapelvet betartja majd. Egy biztos, a magyar kormány stratégiai és jó viszonyt ápol Izraellel, ami a jövőben is megmarad. Ugyanakkor az ENSZ-ben Magyarország nem mondott nemet Izrael elítélésre, amire a kormányszóvivő úgy reagált, a már említett stratégiai együttműködés nem lehet tejes mértékű, azaz nem minden esetben állnak Izrael mellé.

A kormányzati bürokráciában meglévő létszámstop kapcsán azt emelt ki a politikus, az elképzelések szerint egy kisebb és hatékonyabb államot képzeltek el, ezért is volt az év elején egy létszámcsökkentés és most a közigazgatásban a létszámstop, ez utóbbi december 1-ig marad fenn.