A BreuerPress és a HetiTV hírei

A BreuerPress és a HetiTV hírei

Magyarország érdekelt abban, hogy Ausztria ezután is határozottan utasítsa el a terrorizmus minden formáját, továbbra is mondjon nemet a politikai iszlámra, és segítsen megvédeni Európát a migránsoktól – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután hivatalában fogadta Norbert Hofert, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy Ausztriának stabil és erős kormánya lesz a szeptember végi előrehozott parlamenti választás után. Ausztriát stratégiai, történelmi partnernek nevezte, hangsúlyozva ezért, hogy Magyarország érdekelt Ausztria sikerében. Norbert Hofer arról beszélt, bízik a választási sikerben, és reméli, hogy a választás után kormányzati szinten is folytatódhat az eddigi gyümölcsöző együttműködés Magyarországgal. Az FPÖ elnöke is nagyon fontosnak nevezte a politikai iszlám elleni védekezést.

 

Az önkormányzati választás tétje, hogy Budapest zöld város lesz, vagy a mindenkori politikai érdekek felülírják ezt – jelentette ki Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt a fővárosban, amikor aláírta a civilek által kidolgozott Zöld Budapestért elnevezésű ajánlást. A politikus közölte: büszke arra, hogy a főpolgármester-jelöltek közül elsőként látta el kézjegyével a zöld civil szervezetek által kidolgozott követelésgyűjteményt. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke úgy fogalmazott: a dokumentumot kidolgozó 23 civil szervezetnek elege van abból, hogy a politikusok nem tartják be a választások előtt tett környezetvédelmi ígéreteiket. Ezért döntöttek úgy, hogy egy, az ígéretek betartására kötelező jogi érvényű nyilatkozatot íratnak alá a főpolgármester-jelöltekkel, valamint a kerületi polgármester- és képviselőjelöltekkel – mondta az aktivista.

 

Az LMP teljesítette, amit vállalt az ellenzéki együttműködés keretében, vagyis megszerezte a szükséges aláírásokat az jelöltállításhoz az önkormányzati választásra – mondta a párt társelnöke. Kendernay János hangsúlyozta: pártja jelöltjei, aktivistái és választói készek arra, hogy megküzdjenek a nemzeti együttműködés rendszerének helyi szintű megbontásáért. Az önkormányzatoknak ugyanis szerinte nem a kormányt és a kormánypártokat kell képviselniük, hanem az embereket a kormánypártokkal szemben. Az LMP az ország szinte valamennyi körzetében része az együttműködésnek és az elvei mentén kötött megállapodást – tette hozzá a társelnök. Szerinte nem a pártjának róható fel az, hogy egyes helyeken mégsem jött létre együttműködés.

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt egy különleges komolyzenei fesztiválról, de szóba került még az önkormányzati választási kampány és az erzsébetvárosi zsidó kultúra újjáélesztése is.

A politikus szeptember 11-re szervezte meg a Sárospatakon a V4-es országok zongorafesztiválját, amely az elképzelések szerint a zenei közösséget szolgálja. Több nagyszerű művész elfogadta a meghívást, Magyarországot – többek között – Balázs János, Liszt díjas zongoraművész képviseli. A fesztivál nyitókoncertjén pedig Bonnyai Apolka játszik.

A fesztivál házigazdája Bajkai István lesz, aki elmondta a nyitóbeszédében beszélni fog a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásról, annak kapcsán is, hogy a zene, a komolyzene elsősorban a lélekhez szól, a koncerteken megüzenik, a világ sosem felejti el az áldozatokat, a zene segíthet a világ jobbá tételében.

A politikus vezeti a Fidesz VI-VII. kerület választókerületi szervezetét, amelyik szintén nagyban készül az őszi helyhatósági választásra. Mint elmondta, felelősséget érez mindazért, ami ebben a két kerületben zajlik, az itt élőket képviseli a parlamenti munkájában is. Választókerületi elnökként sok feladata van, mint megjegyezte, sajnálatosnak tartja, hogy a kampány során számtalanszor találkoztak olyan jelenségekkel, amelyek nem összeférhetőek a választás tisztaságával.

Bajkai István megerősítette, volt abban szerepe, hogy a Csányi utca 3-ban rövidesen megalakulhat egy zsidó előadóművészeti központ, ahol állandó játszóhelyet kap a Gólem Színház is. mint megjegyezte, a kultúrára egy országnak, egy kormánynak, egy önkormányzatnak mindig kell forrásokat találni, szerencsére Erzsébetvárosban stabil az önkormányzat, stabil költségvetéssel, így tudnak ilyen fontos célokra forrásokat biztosítani. Ez az új intézmény is segít abban, hogy a kerület feltámassza az egykori zsidónegyed kultúráját. A tervek szerint rövidesen a kerület nem a bulinegyedről lesz hírhedt, hanem a kulturális negyedéről lesz híres.

Külföld:

 

Magyarország céljai egyértelműek, és azok megegyeznek az új uniós bizottságéval a Nyugat-Balkán uniós integrációját illetően – jelentette ki az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen Brüsszelben. Ursula von der Leyen kedden ismertette, melyik biztosjelöltnek milyen feladatot szán a november elején hivatalba lépő testületben. A megválasztott elnök a bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős portfóliót szánja Trócsányi Lászlónak. Von der Leyen hangsúlyozta, nagyon jó kapcsolatot ápol a Nyugat-Balkán országaival, amelyek uniós integrációja az új Európai Bizottság legfőbb feladatainak középpontjába kerül majd. „Úgy gondolom, Magyarország az az ország, amely pontosan ennek megfelelően fog együttműködni” – fogalmazott.

 

A kijevi parlament megszavazta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az államfő leváltásának módjáról, az úgynevezett impeachment eljárás szabályozásáról szóló előterjesztését.A törvényjavaslatot a 450 tagú törvényhozás 245 képviselőjének szavaztával fogadták el – egy független kivételével valamennyien az elnök mögötti Nép Szolgája (Szluha Narodu) frakciójának tagjai -, 73-an szavaztak ellene és 55-en tartózkodtak. Ez azt jelenti, hogy a Zelenszkij-pártiakon kívül egy képviselőcsoport sem támogatta az előterjesztést. A jogszabály értelmében a parlamenti képviselők az államfőt csak abban az esetben távolíthatják el hivatalából, ha az elnök hazaárulást vagy más bűncselekményt követ el.

Donald Trump amerikai elnök kérésére kedden lemondott John Bolton, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója – jelentette a Fox televízió és több más amerikai médium. Mindezt  Donald Trump amerikai elnök egyik Twitter-bejegyzésében is közölte. Trump egyúttal köszönetet mondott Bolton eddigi munkájáért, és bejelentette, hogy a jövő héten megnevezi az új nemzetbiztonsági tanácsadót. Az elnök mikroblog-bejegyzése után Bolton is közzétett egy Twitter-bejegyzést, amelyben szó szerint  azt írta: „tegnap éjjel felajánlottam a lemondásomat az elnöknek, mire Trump elnök azt mondta, térjünk vissza rá holnap”. A bejelentésre azt követően került sor, hogy amerikai sajtóhírek szerint Bolton kifejezetten ellenezte az Egyesült Államok és az afganisztáni tálibok között tervezett béketárgyalásokat Camp Davidben.

 

Az Egyesült Államok halogatni akarja az Északkelet-Szíriába tervezett biztonsági övezet kialakítását – vélekedett Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, mindössze két nappal azután, hogy az amerikai és a török hadsereg a térségben közös járőrözésbe kezdett. A tárcavezető anélkül, hogy részletezte volna, úgy fogalmazott: azok a lépések, amelyeket Washington a közös járőrözésen túl tett, csupán „látszatlépések”. Az Egyesült Államok az utóbbi években – Törökország folyamatos neheztelése ellenére – fegyverekkel látta el Szíriában, az Eufrátesz folyótól keletre fekvő területeken a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát. Washington arra hivatkozott, hogy a szíriai kurdok a leghatékonyabb partnerei az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái elleni harcban. Ezzel szemben Ankara úgy tartja, hogy az YPG nemzetbiztonsági fenyegetést jelent számára, mert szerinte az a törökországi kurd szakadár terrorszervezet, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségese.

 

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bemutatta egy újabb, állítólag iráni nukleáris fegyvert fejlesztő létesítmény légi felvételét a tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna élő adásában.A  kormányfő rövid televíziós nyilatkozatában egy, Iszfahantól délre, Abdában lévő sivatagi atomlétesítmény légi felvételét mutatta be, ahol állítása szerint a közelmúltban atomfegyver előállításán dolgoztak. Állítása szerint idén június végén még léteztek a komplexumok, július végén azonban már kaviccsal borították be a területet — teszi hozzá a Times of Israel. Netanjahu a légi felvételre hivatkozva felszólította a nemzetközi közösséget, hogy „ébredjen fel”, és gyakoroljon nyomást Iránra. Mintegy másfél évvel ezelőtt Netanjahu egy Turkuzabad nevű iráni helyen található, szőnyegtisztító üzemnek álcázott titkos nukleáris létesítményt leplezett le.

 

Kultúra:

 

A világ egyik legismertebb operettje, Kálmán Imre halhatatlan remekműve a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében kelt újra életre a Fővárosi Operettszinházban. . A Csárdáskirálynő nyáron, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon debütált, ahol nagy sikert aratott, szeptember 6-tól pedig beköltözik a kőszínházba a Cziegler Balázs által megálmodott, lenyűgöző óriásgramofon díszlettel és  Berzsenyi Krisztina gyönyörű jelmezeivel.

 

Kolodko Mihály újabb alkotása került felavatásra kedden Erszébetvárosban.

Kolodko Mihály az Önkormányzat felkérésére elkészítette Seres Rezső, a világhírű „Szomorú Vasárnap” című dal szerzőjének miniszobrát, melyet egykori törzshelyénél, a Kispipa vendéglő falán avatott fel Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere. Az avató után  Fesztbaum Béla, a

Vígszinház művésze idézte fel Seres Rezső emlékét.

 

Időjárás:

 

Hazánkban szerdán délelőtt változó mennyiségű fátyolfelhőzet lesz az égen, csapadékra nem kell készülni. Délután időnként fátyolfelhők szűrik a napsütést, és gomolyfelhők is megjelennek, de csapadék nem lesz. A szél napközben mérsékelt délkeleti lesz. Hajnalban 11, 16 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 24, 29 fok között alakul. Késő este 17, 22 fok lesz. Szerdán frontmentes idő várható, a kifejezetten a frontokra érzékenyek helyzete kedvező. Reggel kicsit hűvös lesz, ajánlott a jól variálható, réteges öltözet. Ekkor a kopásos eredetű ízületi bántalmakkal élők tünetei is felerősödhetnek, de ezek délutánra megszűnnek. A napsütés hatására sokak hangulata, közérzete javul. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A porkoncentráció alacsony, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.