Maccabi Európa Játékok Budapesten

Maccabi Európa Játékok Budapesten

Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke, az Maccabi Európa Játékok szervezője beszélt a Heti TV Pirkadat című műsorában a rövidesen megrendezésre kerülő sporteseményről.

Már kétszáz nap sincs hátra, az Maccabi Európa Játékok kezdetéig, amelynek Budapest ad otthont. Az előkészületekkel kapcsolatban Jusztin Ádám elmondta, a különböző területeket is áttekintve nagyon jól állnak.

Arra a kérdésre, hogy jobb lesz-e a verseny úgy, hogy végül nem az új létesítményekben lesz megrendezve, hanem a már meglévőkben, a sportvezető megjegyezte, kettős érzései vannak. Egyrészt – fűzte hozzá, nagyon jó lett volna, ha megépül egy új sportkomplexum, ami egyfelől a sportolni vágyók igényeit szolgálta volna ki, de a zsidó közösség számára is jó lett volna. Másfelől pedig a már meglévő létesítmények is nagyon szépek és jók lesznek a verseny lebonyolítására, ami megnyugtató.

A Maccabi Európa Játékokon több sportágban is összemérhetik tudásukat, képességeiket a zsidó sportolók, a Maccabi VAC-nál még lehet csatlakozni azoknak, akik szeretnék megmérettetni magukat több mint húsz sportágban. A hazai szervezők várják azokat a zsidó származású sportolókat, akik már szerepeltek a Maccabiádákon, de nagy örömmel fogadják azokat is, akik most itthon szeretnének bemutatkozni.

Arra a kérdésre, hogy minek volt köszönhető, hogy most Budapest lehet ennek a nagy versenynek a házigazdája, Jusztin Ádám elmondta, a Maccabi VAC szervezésében 1993 óta minden európai és világjátékon voltak magyar sportolók, a kétezres évektől kezdve meg ráadásul kimagasló eredményt ért el a magyar küldöttség. Ezzel egyrészt egy komoly presztízst szereztek Magyarországnak, de mellette szükség volt egy jelentős háttérmunkára is, hogy végül idén Budapestre lehet hozni a Maccabi Európa Játékokat.

A versenyek egyébként három kategóriában kerülnek megrendezésre, van a nyílt kategória, de mellette szerepelnek még a juniorok és a masters sportolók, azaz az idősebbek is.

Ahhoz, hogy jó és emlékezetes versenyt lehessen megrendezni, szükséges a főváros vezetésével egy jó együttműködés, ami megvan. Nagyon sokan jönnek majd el, több ezer emberre számítanak, ami azért komoly kihívást jelent a városnak, de a budapesti zsidó közösség intézményeinek is.  Jusztin Ádám azt is elmondta, még a szervezőcsapatba önkénteseket is várnak, a jelentkezéseket még fogadják.

A verseny kapcsán azt is megjegyezte a sport vezető, hogy a Maccabi Játékok természetesen egy szombattartó esemény, lesz is a résztvevők számára egy Szombatfogadó istentisztelet is a Dohány utcai zsinagógában, hiszen ez az épület képes a teljes mezőny fogadására.

Az Európai Maccabi Játékok egy kiemelt biztonságú rendezvény lesz, a szervezők szorosan együttműködnek az illetékes szervekkel, a zsidó közösség biztonsági szolgálatával.

Jusztin Ádám megjegyezte, nagyon bízik abban, hogy a Maccabi Európa Játékoknak köszönhetően egy pozitív Magyarország képpel mennek el majd a sportolók, ez lehet az egyik hozadéka a versenynek, valamint az is, hogy ennek kapcsán egy újfajta együttműködés alakulhat ki a zsidó és nem zsidó közösségek között, ami a játékok után is megmarad.

A szervezők szeretnék a Maccabi Európa Játékok alatt emléket állítani azon magyar, magyar zsidó sportolóknak, akik kimagasló eredményeket értek el.

Ami a magyar sportolók várható eredményeit illeti, a Maccabi VAC elnöke bízik abban, hogy vívásban itt is nagyszerűen szerepelnek majd a magyarok.

Végezetül azt is elmondta a sportvezető, hogy a szervezésben kimagasló munkát végez az MTK, amihez a Maccabi VAC és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is hozzájárul a maga erejéhez, képességeihez képest.