Elsősorban saját magunkat kell megvédeni

Elsősorban saját magunkat kell megvédeni

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a budapesti birkózó vébé sikeréről, ami nem csak sportszakmai, hanem turisztikai és sportdiplomáciai szempontból is mérhető volt, de természetesen szóba került még a nemzeti hadsereg szerepe is.

A politikus, mint a Magyar Birkózó Szövetség elnöke értékelte a budapesti világbajnokságot, mint elmondta, amit terveztek, az mind bejött. Sportszakmai szempontból négy érmet terveztek, ez sikerült is, egy arany, egy ezüst és két bronzéremmel zárták a magyar sportolók a versenyt, mindezek mellett még sikerült helyezéseket is elérni, kötöttfogásban csapatszinten másodikok lettek a magyarok. Sportdiplomáciai szempontból is teljesültek a tervek, a vágyak, a nemzetközi szövetség még jóval a verseny előtt arra kérte a hazai szervezőket, hogy a lehető legjobb világbajnokságot rendezzék meg, ami szintén sikerült, 114 országból 900 sportoló érkezett. Ha a gazdasági részét nézzük, akkor a vébé 20 ezer vendégéjszakát jelentett. Megtisztelte a versenyt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetője is, aki miután megtudta, hogy a világbajnokság egy szentmisével zárul, úgy döntött, még egy napig itt marad a fővárosban. Magyar sportvezetők kerültek be a nemzetközi birkózó szövetségbe. Németh Szilárd megemlítette, hogy már vége az ünneplésnek, hiszen februárban kezdődik a Magyar Nagydíj, aminek most Győr lesz a házigazdája. Ez is egy jelentős nemzetközi verseny lesz, közel 50 országból érkeznek majd sportolók.

Különösen jelentős volt az is, hogy a magyar kormány is jelentősen támogatta a világbajnokságot, a hazai szövetség természetesen nagy köszönettel tartozik a kormánynak, de az is természetes, hogy a támogatással el is kell számolni, a politikus szerint ez nem is lesz olyan nehéz, már most minden szerződést ki lehet keresni a szövetség honlapján, mindent átláthatóvá tettek. A támogatásnak is köszönhető volt – többek között -, hogy több mint háromezer birkózópalántát és családját is el tudták hozni a versenyre, ők is segítettek abban, hogy teltházzal mentek le a küzdelmek, amire még nem volt példa a sportág történetében. Németh Szilárd külön megköszönte a sajtó munkatársainak a munkáját. Arról is beszélt még, hogy a versenyzők is a lehető legjobb körülmények között tudtak felkészülni, a szövetségi kapitányok pontos tervezése mellett, persze lehet még mindenen javítani, ehhez járul majd hozzá a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, ami jövőre kerül átadásra.

Németh Szilárd több megemlékezésen is megjelent a november 4-i Nemzeti Gyásznap alkalmából, mint elmondta, voltak ezeken a rendezvényeken fiatalok is, ám az, hogy minél többet tudjanak meg a tizenévesek 1956-ról, az a mai generációk felelőssége, pedagógusoké, és másoké is. Nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék a történelmet, mert különben nincs mihez igazítani magunkat, nem tudunk mire támaszkodni – tette hozzá a képviselő. Szerinte a múltat, a jelent és a jövőt az ilyen emlékezések, az ilyen események kötik össze. Október 23-án azt ünnepeljük, hogy a magyarok ki mertek állni, össze tudtak fogni a szabadságuk érdekében egy nagy világbirodalommal szemben. November 4-én meg arra emlékezünk, hogy mindezt, ami pár nappal előtte volt, miként sikerült leverni egy hazaárulással.

A Honvédelmi Minisztérium államtitkára elmondta, a honvédségen belül is fontos átadni a tapasztalatot, a tudást. Magyarország ugyan a NATO tagja, de elsősorban magyarok vagyunk – mondta el Németh Szilárd, majd hozzátette, jelenleg béke van Európában, de láthatóak a törésvonalak, amik fenyegetik a kontinenst, mint a bevándorlás. Ehhez a békéhez, annak fenntartásához minden erőt koncentrálni kell, mert az európai kultúrát, a nyugalmat, a munkát, a szociális körülményeket megőrzéséhez erőre van szükség. A NATO a nemzeti hadseregekre építkezik, azzal a gondolattal, ami úgy szól, ha a mi barátunkat, szövetségesünket más által támadás éri, akkor állunk rendelkezésére, ám elsősorban saját magunkat kell megvédeni – emelte ki a politikus. Ezért is vette kezdetét minden idők legnagyobb honvédelmi fejlesztési terve a Zrínyi 2026 Program.

Németh Szilárd a múlt héten tett látogatást a magyar határnál, mint elmondta az látható, hogy Boszniában már egyre keményedik a helyzet, sőt már olyan információk is beérkeztek, amelyek szerint az újabb migránshullámot már olyan magas szinten szervezik, mint az ENSZ és az Európai Bizottság. Mint elmondta Boszniában, ahol a társadalom nagyobbik része is muzulmán alapvetően nem okoznak problémát a menekültek megjelenése, sokkal inkább ennek a következménye, mint a bűnözés, az utcákon való élés, az egyre nagyobb kosz. A migránsok mindeközben folyamatosan tesztelik a magyar határkerítést, de szerencsére a kormány teljesen felkészült. Most döntöttek arról, hogy további 24 milliárd forintot biztosítanak azonnal szabad forrásként, a katonák rendelkezésre állnak, bármikor mozgósíthatók.