Nagyon komoly infrastrukturális fejlesztést hajtott végre a helyi zsidó közösség,

Nagyon komoly infrastrukturális fejlesztést hajtott végre a helyi zsidó közösség,

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke beszélt a  a Heti Tv Pirkadat című műsorában közösség fejlődéséről, de egy asztalitenisz klub létrehozása is szóba került.

A debreceni hitközség a Zsidó Kultúra Napján egy kötetet adott ki, amelyben az 1848-49-es szabadságharc idején megjelent lapokból válogatott össze a szerző, Halmos Sándor, a bemutatót pedig a református egyház épületében tartották meg.

Horovitz Tamás elmondta, egy nagyon komoly infrastrukturális fejlesztést hajtott végre a helyi zsidó közösség, minden épületüket felújították, a tervek szerint ezeknek a használata most kezd beérni. Már most komoly látogatószámmal büszkélkednek, hiszen nem csak vallási céllal hasznosítják az épületeket, turisztikai szempontok is szerepet játszanak. Nagyon kiváló reptere van a városnak, ahová hetente kétszer érkezik járat Tel-Avivból. Ennek is köszönhetően nagyon sok turista fordul meg a városban, a zsidó negyedben, a mostani Szombatköszöntésen is nagyon sokan voltak.

Természetesen azért sem lehetnek a helyi közösségnek minjen gondjai, mert a városban van már a TEVA, az egyik legjelentősebb izraeli cég gyára is, az elnök reménykedik abban is, hogy a BMW gyárral, ami a városba jön emelkedni fog a zsidó közösség létszáma.

A lassan beköszönő zsidó új esztendő, az 5779-es év Debrecen és környéke zsidósága szempontjából azt is jelenti – mondta el az elnök, hogy a helyi hitközség nagyon rákészül az ünnepek megtartására, amely során nagyon számítanak a Debrecenben tanuló közel 300 izraeli diákra is. Ebben nagy szerepe van a város főrabbijának, az izraeli Aser Ehrenfeldnek is.

Horovitz Tamás, aki fiatalabb korába  versenyszerűen asztaliteniszezett elhatározta, hogy többedmagával alapít egy klubot, amihez megkapták a város és az egyetem támogatását, így sikerült egy modern helyet kialakítani a városi stadionban, a felnőttcsapat már a bajnokság első osztályában játszik,  a terveik szerint egy igazi fellegvárrá alakítanák Debrecent. A csapat vezetői most keresik a működésükhöz a megfelelő támogatót megtalálni, már a tárgyalások haladnak.

A debreceni zsidó temető szerencsére nagyon jó állapotban van, a helyi hitközség nem is jelentkezett a kormány által meghirdetett temetőfelújítási programban, de már megkezdték a város környékén található zsidó temetők feltérképezését, hogy a következő pályázati fordulóban beadhassák kéréseiket – fűzte hozzá az elnök.

Egyre jelentősebb a zsidó zarándokturizmus, Horovitz Tamás szerint ezeknek a zarándokutaknak a legfontosabb állomása a helyi reptér, így a város egy ilyen típusú turisztikai központtá válhat. A helyi hitközség rendelkezik kóser konyhával, amit szeretnének a jövőben fejleszteni, hogy akár éttermi ellátást is tudjanak biztosítani.