Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában.

550 MILLIÁRD FORINTTAL TÖBB JUT AZ EGÉSZSÉGÜGYRE

 

Az egészségügy helyzetéről, a cafetériáról, a gazdaság állapotáról és az uniós pénzekről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában.

Orbán Viktor egy jobbikos képviselőnek adott válaszában azt mondta: csak akkor vesz igénybe VIP-ellátást, ha feltétlenül szükséges. Hozzátette, azokba a kórházakba és azokhoz az orvosokhoz jár, ahová az összes többi magyar ember. Az említett esetben pedig megkérdezte a várakozókat, előre engedik-e, és miután igennel válaszoltak, előrement – idézte fel a történteket.

„A KORMÁNY 550 MILLIÁRD FORINTTAL KÖLT TÖBBET EGÉSZSÉGÜGYRE MOST, MINT A 2010-ES KORMÁNYVÁLTÁSKOR.”

Közölte: a kormány 550 milliárd forinttal költ többet egészségügyre most, mint a 2010-es kormányváltáskor. A betöltetlen orvosi álláshelyek számával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az orvosok külföldi munkavállalását a Jobbik egyik képviselője aktívan és pénzért szervezte. Azt is mondta, az ország egyik legjobb professzorát – Kásler Miklóst – kérte fel, hogy a kormányban az egészségüggyel foglalkozzon.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a cafetériát senki nem veszi el az emberektől, a mennyisége nem változik. A havi 5 milliós miniszteri fizetés is hazugság, ilyenről nincs szó – közölte, majd jelezte, hogy az év első négy hónapjában a bérek Magyarországon több mint 10 százalékkal nőttek.

Fotó: fidesz.hu

Orbán Viktor legendának minősítette, hogy a magyar gazdaság az uniós támogatásoktól függne, másrészt azt is hangsúlyozta, hogy a kormány szeretné, ha az autóipar minél modernebb változata telepedne meg Magyarországon. Azt is mondta, hogy egy egészséges gazdaságban a nagy cégek és a kkv-k arányának szintén egészségesnek kell lennie, de a kkv-kat nem úgy kell segíteni, hogy a nagyokkal szemben hangulatot keltenek.

A miniszterelnök egy kérdésre adott válaszában kitért arra is, hogy ebben a pillanatban Magyarország egyetlen forintot sem veszített és nem is fog veszíteni az EU-val folytatott vitában. Közölte továbbá, hogy a következő EU-s költségvetés megalkotása még zajlik a tagállamok képviselőinek részvételével, Magyarország pedig akkor csak adja majd hozzá a támogatását, ha az megfelel az országnak. Megjegyezte emellett azt a „furcsaságot”, hogy a kérdést írásban Burány Sándor aláírásával MSZP-s levélpapíron nyújtották be.

A nemzeti radikalizmus elárulása, amit önök elkövettek, nem indokolja a kardcsörtetést, és azzal nem lehet azt pótolni – mondta Orbán Viktor egy jobbikos képviselőnek, jelezve, hogy a közterek elnevezése kérdésében az önkormányzatok az illetékesek. Nagy Imre kapcsán aláhúzta, aki „a halált választja, hogy ki tudjon állni a hazája mellett, és csak a halálával tud kiállni a hazája mellett, és ezért nem megfutamodik, hanem vállalja, aminek jönnie kell”, annak a magatartását mindenféle politikai nézettől függetlenül érdemes elismerni, ha a forradalom előtti tetteivel a többség nem is ért egyet.