RÁSI A 21. SZÁZADBAN
www.szombat.org/politika/rasi-a-21-szazadban
Radvánszki Péter Rabbi
“És abban a reményben, hogy az Úristen bizonyára sok csodát művel általa, rávette őket, hogy igen nagy tisztességgel és áhítattal befogadják holttestét. A perjel s mind a többi hiszékeny barátok beleegyeztek ebbe, és estére kelvén valamennyien elmentek oda, hol Ciappelletto uram holtteste feküdt, fölötte nagy és ünnepélyes vigíliát tartottak…”
Boccaccio, Dekameron
“Osztrák plagizátor” – olvashatjuk a Jewish Encyclopaedia cikkének nyitó szavait arról a Simon Oppenheimről, akit máskülönben csodarebbeként említenek – legutóbb épp Oberlander rabbi izraeli interjújában.
A Kozma utcában, a sírján található kitlik, vagyis kéréseket tartalmazó cetlik mennyiségét látva egyértelmű, hogy sok háredi képzeletében Oppenheim csodacádikként él. Oberlander interjúja szerint, Oppenheim halálos ágyán azt ígérte azoknak, akik sírját látogatják és ott imádkoznak, hogy „megváltatnak”. Simon Oppenheim dájenként (vallási bíróként) tevékenykedett Pesten, a 19. század első felében. Nem csupán fiatal korában, hanem már bőven rabbinikus karrierjének közepén is „kivonatolt” egy 16. századi művet, amit sajátjaként adott ki. Talán rákényszerült, hogy rabbinikus tekintélyét alátámassza hangzatos címekkel, fontos könyvek saját nevén kiadásával, a halálos ágyán tett mágikus ígéretekkel?
Ráadásul Oberlander szerint „minden egyes nem-zsidó temetése … sértés az ott fekvő százezer zsidó számára”. Oppenheim kapcsán felmerül a kérdés, hogy szélhámosok és önjelölt cádikok szentté avatása vajon nem sértés-e a zsidó közösség számára? A zsidó vallásjog részben megtiltja egy nem-zsidó halott izraelita tulajdonú földben való eltemetését. Sértésről, vagy a temető „értékcsökkenéséről” azonban szó sincs, csak arról, hogy ez nem szokás.
Az ide vágó halacha ráadásul Rási egyik szimpla Talmud-kommentárjára épül. Pedig Rási nem törvényforrásnak szánta Talmud-értelmezését, hanem megvilágosító kommentárnak. A korábbi források, a Babilóniai, a Jeruzsálemi Talmud, és a Toszefta megengedőbbnek tűnnek az ügyben. Ezek szerint:
„Eltemetjük a nem-zsidó halottakat, csakúgy, mint a zsidó halottakat…”
Ennyi, semmi más… Sajnos nem tudhatjuk, hogy Rási miért szűkíti le ezt a megengedő törvényt a következőképpen:
„Eltemetjük a nem-zsidó halottakat, csakúgy, mint a zsidó halottakat, de nem temetjük őket zsidó sírokba. A szöveg arra az esetre vonatkozik, hogy ha zsidókkal együtt meggyilkolva találjuk őket, akkor végezzük el a temetési teendőket.”
Mindezekre Rási nem ad bővebb magyarázatot, és a téma responzumaiban sem kerül elő többet. A halachisták mégis az ő megjegyzését vették át, törvényként kodifikálva. Mi íratja vele ezt a véleményt? Talán a vérvádak, vagy az első kereszteshadjárat vérengzései, traumái, amelyekben elvesztette családja egy részét? Az állandó kiszolgáltatottság a keresztény földesuraknak vagy a királynak? Hogy a 11. században a vegyes házasságok és vegyes temetők létezése elképzelhetetlen volt? Ne legyenek illúzióink, Rási korában keresztények sem temettek volna el zsidókat, különleges eseteket leszámítva. A kommentár mögötti motivációt örök homály fedi. Egy biztos: az ő realitásában ez a kérdés nem okozhatott valós problémát. Valószínűleg a mai, európai valóság mást mondatna vele… Nekünk viszont van lehetőségünk a megelőző korok tanításai mellett, a 21. századi ember tapasztalatait is felhasználni döntéseink során. Éljünk tehát ezzel az ajándékkal.
