Toulouse-i merénylet – A francia elnök engedélyezte az egyik megölt katona posztumusz házasságát
Engedélyezte a toulouse-i merénylő által megölt egyik katona és terhes élettársa posztumusz összeházasodását a francia köztársasági elnök – közölte pénteken a néhai Abel Chennouf tizedes családjának ügyvédje.
Az ügyvéd – aki korábban már két, szolgálat közben megölt rendőr élettársának intézett el hasonló körülmények között posztumusz házassági engedélyt – elmondta: most kapta meg az elnöki hivataltól az engedélyt ahhoz, hogy a tizedes terhes felesége posztumusz férjhez mehessen. Az eljárást a polgári törvénykönyv szerint a köztársasági elnök engedélyezheti súlyos indokkal az egyik házasulandó fél szolgálat közben történt halála esetén, ha egyértelmű mindkét fél beleegyezése.
Közben a Paris Normandie regionális újság honlapja arról számolt be, hogy egy gimnáziumi tanárnő arra kérte pénteken a diákjait, hogy egyperces néma csenddel adózzanak a toulouse-i merénylő emlékének.
Az 56 éves angoltanárnő érettségiző diákjainak azt is mondta, hogy az általa csak áldozatnak nevezett Mohamed Merah állítólagos al-kaidás kapcsolatait csak Nicolas Sarkozy államfő találta ki.
A diákok egy része visszautasította a tanár kérését és elhagyta a tantermet. Az osztály képviselői e-mailben számoltak be a történtekről az iskola igazgatójának, amelyet közölt a regionális lap.
„Miután látta, hogy nem értünk vele egyet, azt mondta, hogy menjünk ki a teremből, amit a húszból 16 diák meg is tett, a többiek bent maradtak és megpróbálták megérteni, hogy miről is beszél” – írták az érettségizők.
Luc Chatel oktatási miniszter azonnali hatállyal kérte a tanár felfüggesztését és elítélte a „minősíthetetlen viselkedést”.
Pascal Bossuyt az illetékes pedagógus szakaszervezet részéről utóbb közölte: „nem egy szélsőséges politikai akciójáról van szó, hanem egy egészségügyi gondokkal küzdő kollégáról, aki pszichológiai kezelés alatt áll”. Szerinte a tanárnő azonnal megbánta a „szerencsétlen mondatát”, a diákok is támogatásukról biztosították őt, „ügyetlenségnek” minősítve az esetet.
A hét ember meggyilkolásáért felelős iszlamista merénylő halálát követően egyébként a Facebookon létrehoztak egy rajongói oldalt, amit még csütörtök este a francia belügyminisztérium kérésére a szolgáltató megszüntetett. Az oldalra – amelyen Mohamed Merah fotója és egy videó volt látható – ötszázan klikkeltek rá a letiltás előtt, s számos, a rendőrséget gyalázó és a radikális iszlámot éltető kommenttel látták el. Több, mint négyszázan lájkolták is az oldalt.