A magyar belpolitikai helyzetet elemezte csütörtöki számában a Die Welt.
A német konzervatív napilapban megjelent, belgrádi keltezésű írásában
Thomas Roser kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elődeit az ország
nagyméretű eladósodása miatt utólagosan akarja megbüntetni. A cikk címében
Bárándy Györgyöt idézte, aki szerint „a végén kirakatperek következnek.”
A Die Welt szerzője utalt arra, hogy Orbán Viktor
miniszterelnök – mint fogalmazott – jó egy éve van hivatalban, és megígért
„forradalmának” megvalósítása érdekében nem vesztegeti az időt. A
csökkenő népszerűségi mutatók ellenére a kormányfő most szocialista
riválisaival szemben készül általános elszámolásra. Szükség esetén új,
visszamenőlegesen érvényes törvények segítségével akarja Orbán elődeit a magas
államadósság miatt bíróság elé állítani, és lehetőség szerint rács mögé zárni –
írta a szerző, aki azt hangoztatta, hogy a kétharmados parlamenti többség Orbán
számára már „sok elképzelhetetlent” lehetővé tett. (www.welt.de/)
A Magyar Hírlapban megjelenő antiszemita véleményekről számolt be berlini
keltezésű tudósításában csütörtökön a The Jerusalem Post című jobboldali izraeli
napilap, illetve közölte Efraim Zuroff nácivadásznak a budapesti Képíró-perről
szóló publicisztikáját. A lap tudósítója, Benjámin Veintal szerint a Magyar
Hírlap véleményrovatában megjelenő antiszemita kirohanások és a magyar
médiatörvény éles bírálatotokat váltottak ki az amerikai és az osztrák médiában.
Bayer Zsolt publicista – aki a kritikusok szerint írásaiban rendszeresen támadja
a zsidókat – egy közelmúltbeli cikkében így utalt rájuk: „egy bűzlő exkrement
(végtermék) valahonnan Angliából olyan névvel, mint Cohn, azt írta, hogy +bűzös
szag áramlik Magyarországról+…”. A lap olvasói levelei között is gyakran
jelennek meg antiszemita vélemények – írta az izraeli lap, és emlékeztet arra,
hogy a Concordia osztrák újságíró-szövetség a múlt héten a magyar
médiafelügyeletnek írt hivatalos panaszában azt állította, hogy a Magyar Hírlap
megsérti a az Európai Unió chartájának diszkriminációellenes rendelkezéseit.
Vörös Szabolcs, a Magyar Hírlap külpolitikai rovatának újságírója az izraeli
lapnak kedden adott interjújában visszautasította, hogy a lap antiszemita volna.
Azt mondta: ” Sokszor halljuk ezt, és nem értjük. Az antiszemita bélyeget a
másik oldalon ütik ránk.” A bírálók csak félmondatokat idéznek Bayertől,
kiragadják azokat a szövegkörnyezetből – nyilatkozta Vörös. (www.jpost.com/JewishWorld/JewishNews/Article.aspx?id=232389)
Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője a The Jerusalem Post
honlapján közölt cikkében azt írja: Képíró Sándor volt csendőr százados
elítélése csaknem bizonyosnak volt vehető, de ennek az ellenkezője történt.
Minden demokrácia azt hangoztatja, hogy igazságszolgáltatása független, mégis
kétség sem fér ahhoz, hogy a bíróságok nagy része a helyi politikai véleményeket
és előítéleteket tükrözi. Az a több tucatnyi fasiszta, aki Képíró támogatójaként
jelen volt a tárgyalóteremben és kitörő örömmel fogadta az ítéletet, csak a
jéghegy csúcsa abból a szempontból, hogy a történelmi revizionizmus hulláma
fenyegeti Magyarországot, egy olyan országot, amelynek – posztkommunista
szomszédaihoz hasonlóan – komoly nehézséget jelent elismerni, hogy milyen
szerepet játszottak a holokauszt bűneiben a nácik helyi kollaboránsai, és a
fiatal generációk tudomására hozni ezt a fájdalmas tényt. A jó hír az, hogy az
ügyészség fellebbezett a döntés ellen. Rossz hír viszont, hogy ez még nem
garancia arra, hogy az ügyben valóban igazságot szolgáltatnak, és méltóképpen
megvédik a történelmi igazságot – írta Zuroff. (www.jpost.com/Opinion/Op-EdContributors/Article.aspx?id=232349)
A Regnum című orosz hírportál „A romániai magyargyűlölet a magyar revizionizmus és
nemzeti szocializmus ellen” címmel közölte szokásos heti magyarországi
összefoglalóját. Ebben ismertette a tusnádfürdői nyári egyetem eseményeit,
kiemelte Tőkés László beszédét, s megállapította: „Orbán Viktor miniszterelnök
pedig +gyakorlatilag megfenyegette a románokat+, hogy ha eljön az idő, a magyar
kormány az erdélyi magyarok érdekeinek védelmében megtesz minden szükséges
lépést”.
A Regnum szerint Bukarest mindeddig minden hasonló
megnyilatkozásra adott válaszában azt hangsúlyozta, milyen kiválóak a
román-magyar kapcsolatok. „A politika logikájából adódóan azonban ennek a
sémának előbb-utóbb működésképtelenné kellett válni. Románia a választások évébe
lépett, és a román politikusok kénytelenek alapvetően változtatni retorikájukon,
alkalmazkodni választóikhoz. A magyarellenesség jelentős kártya lesz a
választási harcban. A jelen szociális-gazdasági körülmények között a kampány
garantáltan elmozdul majd a nacionalizmus irányába. Úgy tűnik, elkerülhetetlen,
hogy a román radikális nacionalisták, a magyar Jobbik ottani megfelelői
bekerüljenek a parlamentbe. Most a magyarokon a sor, hogy minden incidens
alkalmával bizonygassák maguknak, a világnak és Romániának, hogy a magyar-román
kapcsolatok mindentől függetlenül remekül alakulnak. Tény, hogy eddig semmi
katasztrofális nem történt, de világos, hogy a kapcsolatok csak romlani fognak.
A magyarok kitartóak és céltudatosak, és az +új nemzeti politika+ keretében tett
kisebb-nagyobb lépéseik lassan, de biztosan koptatják az Erdély feletti román
szuverenitást” – írta a szerző, Dmitrij Szemusin. (www.regnum.ru/news/tourism/1432046.html)