Együttélés-konferencia
Sólyom László: a zsidó
gyökereket erősítő könyv
a Hágár országa
Budapest, 2009. április 24., péntek (MTI) – A zsidó gyökereket
Magyarországon is erősítő könyv jelent meg Hágár országa címmel,
amelyet a nem zsidóknak is ismerniük kell, sőt mindenekelőtt a nem
zsidóknak szól – mondta Sólyom László köztársasági elnök pénteken
Budapesten az Együttélés – kisebbség és többség a Kárpát-medencében
című konferencián.
A köztárasági elnök „teljesen érthetőnek” nevezte, hogy a
vészkorszak után mindmáig a holokauszt és az antiszemitizmus elleni
fellépés az uralkodó témák a zsidó-nem zsidó viszony tekintetében
Magyarországon. Emellett viszont véleménye szerint szükség van a
magyarországi zsidósággal való együttélés pozitív oldalainak
bemutatására is, egyebek mellett annak bemutatásával, hogyan
fejtették ki tevékenységüket a második világháború alatt a zsidókat
mentő emberek.
Közlése szerint a kötetben 39 tanulmány szerepel, a történelmi
korszakokat bemutató tanulmányokat tematikus blokkok szakítják meg,
például a zsidó iskolaügyről, a vallási irányzatokról, a
cionizmusról, továbbá a budapesti és a vidéki zsidóság társadalmáról
szóló írások. A kultúrát a könyvben a zsidó tudósokról,
sportolókról, írókról, újságírókról, színházi emberekről,
zenészekről és képzőművészekről szóló rész képviseli.
A könyv egy sorozat része, amely bemutatja a zsidó közösségek
életét és sorsát a Föld egyes országaiban. Az Antall József
Alapítvány és a Kossuth Kiadó kötete két különösen fontos témát is
feldolgoz, a nagy vallási szakadást, és az asszimiláció folyamatát.
A nem zsidók számára a legfontosabb tanulság ebben a tekintetben a
zsidóság „sokszorosan tagolt, differenciált volta”, a vidéki
zsidóságot például az elszakadt országrészenként külön-külön
tárgyalja a könyv. A zsidóság sokszínűsége történelmi és mai is
aktuális tény – mutatott rá az államfő.
A könyv elolvasása után „az országot járva igenis más szemmel látom
már az egykori zsinagógákat, tudva és átérezve, hogy ortodox vagy
neológ közösségé volt-e”. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy
gimnazista korában minden nap a pécsi zsinagóga mellett vitt az útja
az iskolába, és „távolról ismerte Schweitzer József professzor urat”
is.
Sólyom László szerint ez a történelemkönyv egyúttal azt a kérdést
is felveti, hogy „zsidó identitása mellett hogyan viszonyul magyar
vagy magyarországi mivoltához” az itteni zsidóság. Ezt a kérdést a
holokauszt után nem lehet ugyanúgy feltenni, mint előtte – tette
hozzá.
A köztársasági elnök örömének adott hangot, hogy a zsidók közül
„sokan, akik 1945-ben elmentek, őrzik szülőföldjük emlékét”. A cfáti
Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma megtekintése
során elmondása szerint találkozott „azokkal a pozitív érzelmekkel
is, amellyel a kivándoroltak egykori hazájukra gondolnak”. Másik
élményeként említette azt, amikor az egykori makói zsidók
közösségének újabb generációi „testvérileg üdvözölték”
Izraelben.
További pozitív benyomásai közé sorolta, hogy idén március 14-i
székelyföldi útja után gratulációt kapott az Erdélyből elszármazott
zsidóság képviselőitől Izraelből.

Együttélés-konferencia – Sólyom László: a zsidó gyökereket erősítő könyv a Hágár országa
A zsidó gyökereket Magyarországon is erősítő könyv jelent meg Hágár országa címmel,

BreuerPress-MTI