KÜLFÖLDI HÍREK

 

POZSONYBAN FOGTÁK EL AZ EGYIK LEGKERESETTEBB MAGYAR BŰNÖZŐT






POZSONYBAN FOGTÁK EL AZ EGYIK LEGKERESETTEBB MAGYAR BŰNÖZŐT
Pozsony/Budapest – A szlovák rendőrség elfogta Pozsonyban az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt, a Magyarországon többek között zálogházi sorozatrablás miatt körözött Varga Lászlót – írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap. A kommandósok csütörtök délelőtt fogták el a magyar férfit a szlovák főváros Ruzinov városrészében, amint éppen egy edzőteremből távozott. Az összesen 19 rendbeli rablással gyanúsított Varga László ellen európai elfogatóparancs volt érvényben. A rendőrség információi szerint egy olyan szervezett csoport élén állt, amely zálogházi rablásokra specializálódott. 2006 augusztusában részt vett egy pénzszállító autó elleni támadásban a fővárosi MOM Park bevásárlóközpontnál. Varga ezután menekült el az országból, és Szlovákiában kezdett bujkálni a magyar hatóságok elől.
BEFEJEZETLEN A MAGYAR ÁLLAMI TÁMOGATÁSBÓL ÉPÜLŐ NAGYVÁRADI TERMÁLSZÁLLÓ
Bukarest – Négy és fél évvel az átadási határidő után is befejezetlenül áll Nagyváradon az a termálszálló, amelyre a magyar állam 320 millió forint támogatást biztosított a helyi Mecénás Alapítványnak az Ady Endre Kulturális Központ és Termálszálló című projekt keretében – írta pénteki számában a Krónika című romániai magyar napilap. Kiss Sándor, a projektgazda alapítvány kuratóriumának elnöke szerint nincs pénz a tető nélküli, félig pirosban álló termálszálló befejezésére. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének elnöki tisztségét is betöltő Kiss azzal magyarázza a helyzetet, hogy a magyar kormány által kiutalt, mai árfolyamon mintegy 1,1 millió eurós támogatás nem fedezte a projekt költségeit.

LAVROV: ÉSZAK-KOREÁNAK NEM ÁLL SZÁNDÉKÁBAN VISSZATÉRNI A HATOLDALÚ TÁRGYALÁSOKHOZ

Szöul – Észak-Koreának jelenleg nem áll szándékában visszatérni az atomprogramjának felszámolását célzó hatoldalú tárgyalásokhoz – összegezte csütörtöki phenjani látogatásának tapasztalatait pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Úgy vélekedett, hogy a tárgyalások többi részvevőjének, Dél-Koreának, az Egyesült Államoknak, Japánnak, Kínának és Oroszországnak kell megteremtenie a feltételeket a folyamat felújításához. Észak-Korea e hónap közepén hagyta ott a Pekingben zajló hatoldalú tárgyalásokat, és utasította ki a nemzetközi megfigyelőket, miután a nemzetközi közösség elítélte, hogy április 5-én műholdat bocsátott fel nagy hatótávolságú rakétával. Moszkva javasolta Észak-Koreának, hogy ezentúl orosz területről, orosz hordozórakétákkal bocsássa fel műholdjait.
VÉGET ÉRT RÓMÁBAN AZ AMERIKAI-OROSZ FEGYVERZETCSÖKKENTÉSI TÁRGYALÁSOK ELSŐ FORDULÓJA
Róma – Lezajlott pénteken az olasz fővárosban az új amerikai-orosz fegyverzetcsökkentési megállapodás tető alá hozását célzó tárgyalások első, előkészítő fordulója. A felek – Rose Gottemoeller amerikai külügyi államtitkár-helyettes és Anatolij Antonov, az orosz külügyminisztérium leszerelési és biztonsági kérdésekben illetékes részlegének igazgatója – egyaránt úgy nyilatkozott a római amerikai nagykövetségen tartott tanácskozás után, hogy az egyeztetés „konstruktív”, illetve „nagyon termékeny” volt. Antonov azt ígérte, Moszkva minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy az év végéig elkészüljön annak az új megállapodásnak a tervezete, amely a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló, december 5-én lejáró orosz-amerikai START-1 szerződés helyébe fog lépni. A római megbeszélésen a május 7-re Washingtonba tervezett orosz-amerikai külügyminiszteri találkozót is előkészítették.  
FELFÜGGESZTETT BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK A NÉMET SZÉLSŐJOBBOLDALI PÁRT VEZETŐIT
Berlin – Egy sötétbőrű német labdarúgó elleni rasszista uszítás, illetve sértegetés vádjával hét hónap felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélték pénteken Udo Voigtot, a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) elnökét. Az illetékes berlini bíróság a szélsőjobboldali párt elnökségének két további tagját ugyancsak hét, illetve tíz hónapi börtönre, valamint pénzbüntetésre ítélte. Mindhármuknak 2000 eurót kell befizetniük az ENSZ Gyermekvédelmi Alapjának (UNICEF) a kasszájába. A bíróság bizonyítottnak tekintette, hogy a 2006-os labdarúgó világbajnokság alkalmából kiadott NPD-füzet rasszista volt, és megsértette a címlapján ábrázolt, színes bőrű Patrick Owomoyelát. Az NPD betiltását célzó törekvések eddig nem jártak eredménnyel. A parlamenti pártok ugyanakkor kivétel nélkül elhatárolódnak nyíltan antiszemita és idegenellenes jelszavakat hangoztató újfasiszta tömörüléstől.

DAVID DUKE, A KU KLUX KLAN EGYKORI FŐNÖKE PRÁGÁBAN

Prága – Ha bármi módon megsérti a törvényt, vagy provokálni fog, azonnal letartóztatjuk – közölte egy cseh rendőrségi szóvivő azzal kapcsolatban, hogy David Duke, a fehér felsőbbrendűséget hirdető, fajgyűlölő szervezet, a Ku Klux Klan egykori főnöke pénteken Prágába érkezett. „Csehországi tartózkodása egész ideje alatt figyelni fogjuk nyilvános tevékenységét” – nyilatkozta újságíróknak Jan Mikulovsky, a prágai rendőrség szóvivője. Nem hivatalos értesülések szerint David Duke előadást tart Prágában és Brnóban, de azok időpontját és pontos színhelyét a neonáci szervezők nem hozták nyilvánosságra. Sajtóértesülések szerint David Duke vasárnapig vagy hétfőig marad Csehországban. Ivan Langer belügyminiszter, Michael Kocáb emberi jogi miniszter és több baloldali szervezet nemtetszésének adott hangot a látogatással kapcsolatban.






ÁLLÍTÓLAG HÁROM EMBERT IS KÖRÖZNEK A BOLÍVIAI CSOPORTBÓL

Budapest, La Paz, Santa Cruz – A bolíviai parlamenti vizsgálóbizottság egyik tagja, Bernardo Montenegro azt közölte a pénteki bolíviai sajtóval, hogy a terrorista bandaként üldözött csoportnak nyolc tagja volt, aki közül három még szökésben van. Ezt az információt annak nyomán mondta az Opinión című lapnak, hogy a bizottság meghallgatta a nyomozást felügyelő Marcelo Sosa ügyészt, és a nyomozócsoportot vezető Johnny Aguilera őrnagyot. A körözött három személynek a fedőnevét mondta el a képviselő, eszerint „Viejo”, „Superman” és „Lucas” rejtőzködik még. Eközben az őrizetbe vett Tóásó Előd ügyvédje, Rigoberto Paredes arra panaszkodott, hogy nem kap semmiféle dokumentumot a hatóságoktól az eljárásról, szerinte valószínűleg a hírzárlat miatt. Az ügyvéd arra készül ezért, hogy panaszt emeljen a védelem jogainak a korlátozása miatt.

KÉTSÉGEI VANNAK A NAGYKÖVETNEK AZ UTOLSÓ RÓZSA-INTERJÚ FORDÍTÁSÁT ILLETŐEN

La Paz, Budapest – Kétségei vannak Józsa Mátyás nagykövetnek bolíviai sajtójelentések szerint, hogy helyesen fordították-e le spanyol nyelvre a Kepes András által Rózsa Flores Eduardóval még tavaly szeptemberben készített interjúnak a Santa Cruz megye függetlenségéről szóló részt. A Los Tiempos című bolíviai napilap honlapján pénteken megjelent cikk szerint Józsa elmondta, hogy Bolíviában élő magyarok felhívták, és arról tájékoztatták, hogy a magyar szöveg spanyol nyelvű fordítása nem volt pontos. Magyarország Buenos Aires-i nagykövete, aki a Bolíviában lelőtt, illetve börtönbe került magyar állampolgárok ügyéről tájékozódik La Pazban, hangsúlyozta, hogy Budapest elővigyázatosan és fenntartásokkal közelít az ügyhöz.
ISMÉT A MENSDORFF-ÜGYRŐL ÍR EGY OSZTRÁK HETILAP
Bécs – Újabb részleteket tárt fel az állítólagos brit Mensdorff-Pouilly-aktából a Format osztrák hetilap legfrissebb száma. Előző heti számában a Format arról írt, hogy birtokába került egy jelentés, amit a súlyos csalások ügyében illetékes brit hivatal (SFO) küldött tavaly júliusban az osztrák belügyminisztériumnak az Alfons Mensdorff-Pouilly ellen európai vadászgép-beszerzésekkel kapcsolatban indult vizsgálatról. A lap pénteken megjelent újabb cikke szerint Mensdorff-Pouilly azt javasolta megbízóinak, hogy Ausztriában 250 millió schillinget (18,2 millió euró), Magyarországon 180 millió schillinget (13,1 millió euró), Csehországban pedig több mint egymilliárd schillinget fizessenek ki közvetítőkön keresztül harmadik feleknek – az SFO gyanúja szerint korrupciós céllal.
A CSEH KORMÁNYFŐ NEM JAVASOLJA AZ EU-IZRAELI AKCIÓTERV LEÁLLÍTÁSÁT
Jeruzsálem – Mirek Topolánek cseh miniszterelnök nem fogja ajánlani az Európai Unió (EU) külügyminisztereinek, hogy állítsák le a tárgyalásokat az EU-izraeli akciótervről. Topolánek ezt pénteken közölte, miután Jeruzsálemben találkozott Simon Peresz izraeli elnökkel. Elmondta, hogy nem fog támogatni semmilyen szankciót vagy korlátozást Izraellel szemben, amelynek Benjámin Netanjahu vezette új kormánya még nem tett ígéretet arra, hogy folytatja a béketárgyalásokat a palesztinokkal. Topolánek kijelentette: bízik abban, hogy az izraeli kormány és az egész térség hatóságai igyekeznek megoldást találni a helyzetre. A cseh kormányfő kétnapos izraeli látogatása végén találkozott Peresszel. Előző nap Netanjahuval tárgyalt, aki bírálta az Európai Bizottság bejelentését, hogy leállhat az Izraelhez fűződő kapcsolatok fejlesztése, ha utóbbi nem áll ki a palesztin állam létrejötte mellett.
KLAUS MÁJUS 8-ÁN NEVEZI KI AZ ÁTMENETI CSEH KORMÁNYT
Prága – Az átmeneti cseh kormány kinevezésére május 8-án kerül sor – jelentette be Václav Klaus államfő Prágában pénteken, miután megbeszélést folytatott Jan Fischer kinevezett miniszterelnökkel. Fischer tájékoztatta Klaust az új kormány felállításának folyamatáról. Közölte, hogy minden számba jöhető jelölttel személyesen tárgyalt. A névsort a jövő héten véglegesíti, majd benyújtja az államfőnek jóváhagyásra. Bár a legtöbb tárca esetében már tisztán lát – mondta -, egyelőre még senkinek sem tett konkrét ajánlatot a miniszteri bársonyszékre, ezért neveket sem hajlandó mondani. Annyit elárult, hogy az új kabinetben csak két kormányfő-helyettes lesz: az egyiket a kormányzó Polgári Demokratikus Párt, a másikat pedig az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt jelöli.
A NATO ELUTASÍTJA A BELGRÁDI TÉVÉSZÉKHÁZ BOMBÁZÁSÁNAK KIVIZSGÁLÁSÁT
Brüsszel – A NATO elutasítja, hogy az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet követelésére kivizsgálják a szerb rádió és televízió székháza ellen intézett tíz évvel ezelőtti bombatámadást, amelyet az AI háborús bűnnek minősít. Ezt Carmen Romero, az észak-atlanti szervezet szóvivője jelentette be pénteken. „A székház elleni támadást már akkor alaposan kivizsgálta a hágai Nemzetközi Törvényszék a Szerbia elleni légi hadjárat átfogó vizsgálata keretében, és úgy találta, hogy nincs miért felelősségre vonni a NATO-t, mivel a tévéadó a szerb katonai távközlési hálózat szerves része volt, így hozzájárult ahhoz, hogy a belgrádi hatóságok irányítani tudják a koszovói lázadás leverését” – mondta a szóvivő.

MEDVEGYEV LEVÁLTOTTA A KATONAI HÍRSZERZÉS FŐNÖKÉT

Moszkva – Az orosz elnök pénteken felmentette a katonai hírszerzés főnökét, Valentyin Korabelnyikovot. Rendeletével Dmitrij Medvegyev leváltotta Korabelnyikovot a vezérkari főnök helyettesének tisztségéből is, felmentette továbbá a katonai szolgálat alól, ugyanakkor magas érdemrenddel tüntette őt ki az ország védelmi képességének megerősítéséhez való hozzájárulásának elismeréseként. Az államfő Alekszandr Sljahturov altábornagyot, Korabelnyikov eddigi első helyettesét nevezte ki mind a felderítés élére, mind a vezérkari főnök helyettesévé.

 

BreuerPress-MTI