A XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a magyar könyvkultúra legnagyobb szabású rendezvénye.
A magyar könyvkiadás tavaszi seregszemléjét hagyományai szerint Shakespeare és Cervantes halálának évfordulója tiszteletére a Könyv és a Szerzői Jog Világnapja jegyében a régi katalán szokás, virág és könyv kölcsönös ajándékozásának gesztusával nyílt meg, április 23-án.
A Fesztivál megnyitóján Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a magyar és a román kultúra közötti erős kapcsolatokat emelte ki, mivel azt idei Könyvfesztivál díszvendége a román kultúra, kortárs irodalom és könyvkiadás.
A könyvfesztiválra számos kiadó időzítette újdonságait, a rendezvényre több mint 100 új kötet jelenik meg. Ilyen kötet a Pallas Kiadó, által megjelentett „Iskolája az emberi szívnek” című is, amely a szabadkőműves irodalom antológiája. A kötetett Márton László szerkesztette.
A szépirodalom a maga eszközeivel, versekkel, elbeszélésekkel, dráma- és regényrészletekkel, levelekkel hatásosabban eleveníti meg a szabadkőműves mozgalom lényegét, mint számtalan filozófiai vagy történelmi értekezés. Ez a könyv nélkülözhetetlen tájékozódási pont mindazoknak, akik a felvilágosodás, a reformkor vagy a Nyugat-nemzedék szellemisége iránt érdeklődnek. Az elmúlt három évszázad irodalmával és a szabadkőművesség történetével középiskolai- egyetemi szinten foglalkozók pedig kézikönyvként használhatják.
Az antológia időrendben mutatja be harminc szerző ötvenkét írását, az első, középkori költeménytől napjainkig. A szemelvényeket a szerzők pályafutását, műveit ismertető jegyzetek és arcképek kísérik.
A kötet szerkesztője, Márton László író Franciaországban ismerkedett meg a szabadkőművességgel, hazatérése után jelentős szerepet vállalt a mozgalom újraindításában.
A kötetről az Élet és Irodalomban jelent meg recenzió, „Tollal csiszolt kő” címmel Benedek Szabolcs tollából.
Benedek Szabolcs a könyvről az alábbiakat írja: „Tolsztoj vélhetően nem volt szabadkőműves. Dacára annak, hogy a neve rendre ott szerepel a híres szabadkőműveseket felsoroló listákon. S persze az sem bizonyító erejű, hogy a Háború és békében megírta Pierre Bezuhov beavatását. Sumonyi Zoltántól tudom, hogy Tolsztojnak igen nagy kultusza van az orosz szabadkőművesek között. Pedig az ő életében a szabadkőművesség tiltva volt Oroszországban, és annak is kicsi a valószínűsége, hogy külföldön csatlakozott volna valamelyik páholyhoz (egyebek mellett Turgenyevvel is azért szakított, mert rossz szemmel nézte írótársa úgymond „Nyugat-majmolását”). A beavatási jelenetet Henri Troyat vaskos életrajza szerint korabeli titkosrendőrségi jelentések alapján írta. A most megjelent szabadkőműves irodalmi antológia szerkesztője, az egykori párizsi emigráns Márton László viszont úgy tudja, hogy apja, Nyikolaj Tolsztoj ezredes szertartáskönyvei nyomán. Márton László egyébként külön meg is említi az előszóban Tolsztojt, mint olyan kakukktojást, akinek – a könyv harminckét szerzője közül egyedüliként – szabadkőműves múltja nem bizonyítható.
Az antológia abból a feltételezésből indul ki, hogy létezik úgymond szabadkőműves szépirodalom. Ezt persze tovább bonthatjuk akként, hogy a szabadkőművességet direktben ábrázoló szépirodalomról, netán szabadkőműves szerzők szépirodalmi tevékenységéről avagy ezek halmazairól és árnyalatairól van-e szó. Az Iskolája az emberi szívnek című kötet a szerkesztő kinyilvánított szándéka szerint az előbbi bemutatása, noha (nem deklarált) kivételek e téren is vannak. Voltaire Fohász türelemért című prózaverse például másfél évtizeddel azelőtt született, hogy íróját – életének utolsó évében – beavatták egy szabadkőműves-páholyba. Kétségtelen, hogy a humanizmus a szabadkőművesség egyik fő gondolatai eleme, na de nem csak a szabadkőművességé. Hasonlóképpen nem feltétlenül tenném be egy ilyen gyűjteménybe a Marseillaise szövegét, még akkor se, ha a szerzője, Claude Joseph Rouget de Lisle valóban szabadkőműves volt: ez ugyanis egy hangsúlyosan politikai programvers, azokban az években viszont a barikád mindkét oldalán voltak szabadkőművesek, a forradalom és egyben a születő francia nemzet himnusza tehát már csak ezért sem tekinthető szabadkőműves irodalomnak. Mozart és Schikaneder természetesen nem maradhat ki, a sokszínűségre ugyanakkor mások mellett Casanova, Kipling, Sir Arthur Conan-Doyle, vagy éppen Kassák, Karinthy és Móra neve nyújt garanciát. (Érdemes megemlíteni, hogy a szövegek egy része eredeti fordítás, most jelenik meg először magyarul.)
Kérdőjeles lehet Ady szerepeltetése is, aki már Nagyváradon kapcsolatba került a szabadkőművességgel, de konkrétan csak 1912-ben csatlakozott a szövetséghez, szabadkőműves összejövetelen pedig mindössze négy alkalommal vett részt. Verseiben – ezt Márton László is jelzi az életrajzi jegyzetben – nehéz a szabadkőművességgel összefüggésbe hozható utalásokat találni, azonban kétségtelen, hogy emblematikus figuraként nehezen hagyható ki egy ilyen összeállításból. Természetesen itt van Kosztolányi is, de nincs itt például Csáth Géza, aki mondjuk egy másik antológiának lehetne a szereplője – annak, amelyik szabadkőműves szerzők nem direkt e témájú, ám a szabadkőművesség eszméit és gondolatiságát hordozó írásaiból nyújt válogatást (hogy hol és miben, érdemes volna megkeresni, megmutatni).
Az egyébként szép kiállítású, ízléses kötet végén visszatér Pierre Bezuhov (Zalán Tibor versében, illetve „fordításában”), a gyűjtemény pedig egy másik kortárs magyar szerző, Petőcz András soraival zárul: „(…) gyönyörűen felragyog fölöttem az / általam csiszolt kőkocka: valami ismeretlen fénytől”. Kísérje hát a gyűjtemény olvasóit ebbéli szépség! (A könyv címét viszont tanácsos lett volna idézőjelbe tenni, hiszen Kazinczynak az Aranka Györgyhöz írott leveléből származik.)”
BreuerPress / FPI / CCO információ
