A felhívás szövegét a MÚOSZ Etikai Bizottsága megküldte számos hazai sajtóorgánum fõszerkesztõjének, így azt megkapta szerkesztõségünk vezetõje is. Szerkesztõségünk úgy döntött, hogy a felhívás szövegét teljes terjedelmében közzétesszük.
Mottó:
„Írástudók árulása. A két világháború között Julien Benda nyomán ez volt az egyik legtöbbet idézett slágerfogalom. Ezt követte az újságírók árulása, ami nemcsak a politikai szélsõségekkel való fertõzést és megengedõ bratyizást jelenti, hanem a mesterségbeli tudás züllését, a minõség folyamatos süllyedését, egyetlen szóval: a bulvárosodást. Ezt követte a képernyõsök árulása. Amikor a televíziózás tömegesen elterjedt és globális napi táplálékká vált, a világ televíziósai soha vissza nem térõ lehetõség és választás elõtt álltak.
Kezükben volt a civilizált és félcivilizált emberiség szellemi nívójának emelésére kínálkozó páratlan eszköztár. És mi lett belõle? Az önelégült igénytelenség varázsdobozának szervilis kiszolgálása. A felmérhetetlen jelentõségû misszió helyett a megnyugtató mûveletlenség, a magabiztos butaság visszaigazolása.”
(Görgey Gábor: A mi televíziónk)
Társadalmunk demokratizmusa, – benne a közélet, a média –, válságban van.
Szinte teljesen megszûnt a különbözõen vélekedõ emberek közötti párbeszéd, eszmecsere, kulturált vita. Hétköznapivá vált a közönségesség, a jó ízlést meghazudtoló durvaság, az otromba stílus. Elszabadultak az indulatok: a türelmetlenség, a hajlandóság az erõszakra.
Hivatalos szervek, szervezetek képviselõi, magánszemélyek megnyilatkozásaikban félreértelmezik, félremagyarázzák a szabadságjogokat.
A szabadságjogokkal visszaélõk szerint azok, akiknek sérelmeket okoznak, legfeljebb annyi szabadságjoggal rendelkeznek, hogy jogukban áll elviselni a durvaságokat. (l: Nemzeti ünnepeink megzavarása.)
Társadalmunk állapota csak közös összefogással alakítható jobbá!
A média munkatársainak ebben a folyamatban nagy a felelõssége. Fel kell tennünk a kérdéseket, és választ is kell adnunk rájuk!
Igaz-e, hogy a társadalmi közvélemény kívánja az önelégült igénytelenséget, a megnyugtató mûveletlenséget, a magabiztos butaságot? (pl. „Gyõzike show” típusú mûsorok.)
Igaz-e, hogy véleménynyilvánítás szabadsága címén bárkinek joga van mások becsületébe gázolni?
Igaz-e, hogy a közönség igényli a mások magánéletét kiteregetõ nyilvánosságot?
Érzik-e felelõsségüket a média azon munkatársai, akik közremûködnek emberek morális és fizikai tönkremenetelében?
Igaz-e, hogy közszeretetnek örvendõ személyiségek tisztelõi elvárják, hogy azok elesettségét a maga naturális voltában mutassa be a média?(pl. Antal Imre sorsa)
Elkerülhetetlen-e, hogy hajdan „nyomdafestéket nem tûrõ” kifejezéseknek ma helye van a nyilvános közéletben és a médiában?(pl. Politikusok ellesett nyilatkozatai;)
Igaz-e, hogy alkotmánysértõ módon bárkinek is joga van rasszista gyûlöletet szítani a véleménynyilvánítás szabadsága címén lapok hasábjain?(pl. Magyar Hírlap fõmunkatársa és tulajdonosa.)
Igaz-e, hogy a demokrácia hívei, a túlnyomó többség igényt tart minderre? (Így vélekedtek-e azok a meghívottak, akik a trágárkodás miatt elhagyták az Esti Showder felvételét?)
Igaz-e, hogy mindezzel csak a média munkatársai árasztják el a nézõket, a hallgatókat, az olvasókat, akiknek alig-alig van választási lehetõségük, mert a tulajdonosok a bevétel növeléséért kényszerítik erre a média munkatársait? A tulajdonosoknak és a közélet más szereplõinek a felelõsségét hogyan lehet meghatározni?
Akik a közvélemény kívánságára, a közízlés állapotára hivatkozva lépik át a jó ízlés mércéjét, a demokrácia szabályait, mérhetetlenül nagy károkat okoznak.
A személyes immoralitásra nem ad felmentést a szokás szerintinek feltüntetett gátlástalanság! („Bárki, aki eljön a forgatásra, tudhatja, mire számíthat Fábrytól, hiszen itt minden megtörténhet.” A mûsor producere.)
A sajtószabadság a nyomtatott sajtóban, a televíziózásban, a rádiózásban, vagy az internet által megteremtett függetlenségben sem jogosít fel senkit arra, hogy közönséges, igénytelen stílusban, közízlésnek tüntesse fel saját ízléstelenségét, durvaságát, erkölcstelenségét.
A média munkatársainak személyes felelõssége, hogy szembeszálljanak az önelégült igénytelenséggel.
Nem nyugodhatnak bele a mûveletlenségbe! Nem szolgálhatják a butaságot, a „pénzért mindet szabad” szemléletét!
Hatalmas a veszély, amely demokráciánkat fenyegeti!
A MÚOSZ Etikai Bizottsága minden újságíró figyelmét felhívja arra a személyes felelõsségre, amely a szakma követelményeibõl fakad.
Mindent meg kell tennünk a közállapotok megváltoztatásáért.
Csak közösen, csak minden újságíró személyes példamutatásával lehet változtatni közéletünk állapotán, felszámolni a közéletünkben egyre gyakoribb embertelenséget.
Senki nem hivatkozhat a közállapotokra, ebben a közkívánságra, amíg önmaga mindent meg nem tesz a közállapotok, a közélet megváltoztatásáért.
Budapest 2008. március 29.
A MÚOSZ ETIKAI BIZOTTSÁGA
