Napi Tóra, Tisa beÁv
|
||||
Váethánán hetiszakasz 5. kommentár, 5786. Áv 9. – Tisa BeÁv
Rav Soloveitchik nyomán tanuljuk, hogy a Talmud (Jevámot 43b) a Szentély fölötti gyászt „ávélut jásáná”, vagyis „régi gyász” néven határozza meg. Az „új” és a „régi” gyász közötti alapvető különbség, hogy a rokonát elvesztő ember friss gyászában a gyászfolyamat a szigorúbbtól halad az enyhébb felé, vagyis a temetés előtti legszigorúbb gyásztól a hét- és harmincnapos, majd a tizenkét hónapos gyász felé. A gyász a kétségbeeséssel és magánnyal teli sötét éjszakától egy új hajnal és új remény felé halad. Ezzel szemben a régi gyászban ugyanennek a folyamatnak a fordítottját látjuk, amelyben a fény fokozatosan halványul, míg elérjük Tisa beÁvkor annak abszolút sötétségét. Első ránézésre azt várnánk, hogy mivel a Szentély pusztulása feletti gyász a személyes gyász mintájára épül, a folyamat irányát tekintve is párhuzamos legyen vele! Miért választottak bölcseink fordított sorrendet? Ennek oka egyszerű. A történelmi eseményeket követő böjt egy egyedülálló emlékezéstípusból ered, amely révén a zsidó nép képes a múltat átélni. Ennek az emlékezésnek a tudata olyan mélységes és valóságos, hogy a Tisa beÁv előtti utolsó étkezésnél az embernek úgy kell éreznie, mintha közeli rokona feküdne halva előtte. Ez a tudat teremti meg a találkozást a jelenkor és a kétezer évvel ezelőtti események között. Ez a jelenség, amelyben a jelenből haladunk visszafelé a múlt eseménye felé, ellentétes az ember természetes időszemléletével, amely fordított irányú: az esemény pillanatából indul, és attól egyre távolodik. Az emlékezés e tudatát nem lehet egy pillanat alatt megteremteni: hosszú folyamatra van szükség, amely fokozatosan emeli az emlékezést az egyszerű felidézéstől a jelenben megélt valódi élmény szintjére. A halaha fokozatosan szigorodó gyászgyakorlat-rendszert épített, minden zsidót arra ösztönözve, hogy a múlt eseményeit élje meg és azonosuljon velük.
Com kál, könnyű böjtöt mindenkinek!
8.00: Saharit
20.15: Minha-mááriv
Böjt vége: 21.07
