„Nem muszáj mindig rögtön reagálni” – Oberlander Báruch szerint Mirjam története vezetésről, önuralomról és felelősségről is szól
A Pirkadat június 26-i adásában M. Kende Péter vendége Oberlander Báruch rabbi, a Vasvári Pál utcai zsinagóga rabbija, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője volt. A beszélgetés a Rebbe halálozási évfordulójáról, a holokausztmegemlékezések tartalmáról, a Chukát–Bálák heti szakasz kapcsán Mirjam alakjáról, Mózes és a szikla történetéről, valamint a vezetői türelem és a közösségért vállalt felelősség kérdéséről szólt.
Emlékezés, amely cselekedethez vezet
A beszélgetés elején M. Kende Péter a Rebbe halálozási évfordulójáról kérdezte Oberlander Báruchot. A rabbi szerint a jorcájt lényege nem merülhet ki abban, hogy valaki gondolatban emlékezik.
A zsidó hagyományban az emlékezés mindig cselekvéshez kapcsolódik. Ahogy a Tóra is azt mondja: emlékezz a szombatra, hogy megszenteld azt. Vagyis az emlékezésnek következménye van, tanuláshoz, döntéshez, vállaláshoz kell vezetnie.
Oberlander szerint a Rebbe különlegessége az volt, hogy nem maga köré akart közösséget építeni, hanem arra küldte tanítványait: menjenek minél messzebb, és ott építsenek közösséget.
Üres megemlékezések helyett helyi emlékezet
A holokausztmegemlékezésekről szólva Oberlander Báruch azt mondta: általában nem jár ilyen rendezvényekre, mert sokszor üresnek érzi őket. Nem magát a megemlékezést tartja fölöslegesnek, hanem azt kifogásolja, amikor sablonos beszédek hangzanak el, amelyekben csak a település neve és az áldozatok száma változik.
Szerinte egy megemlékezés akkor méltó, ha valóban az adott helyhez kapcsolódik: konkrét embereket, helyi történeteket, családokat, sorsokat idéz fel.
„Meg kell tölteni tartalommal a megemlékezéseket” – fogalmazott a beszélgetésben.
A rabbi hozzátette: zsidó módon ő is megemlékezik a holokauszt áldozatairól, például misnák tanulásával. A nyilvános megemlékezéseknek pedig szerinte azért van jelentőségük, hogy a helyi közösségek tudják: ott valaha zsidók éltek, és oka van annak, hogy ma már nincsenek ott.
Mirjam: prófétanő, testvér, anya
A heti szakasz kapcsán M. Kende Péter Mirjamról kérdezte vendégét. Oberlander Báruch szerint Mirjamról sokkal többet tudunk, mint elsőre gondolnánk.
Ő volt az, aki Mózest megmentette gyerekkorában, amikor odaállt a Nílusnál a kosárban rejtett öccse mellé, és ezzel saját magát is veszélybe sodorta. Prófétanőként is szerepel a Tórában, a tenger dala után ő is énekkel és dobbal vezette az asszonyokat.
A rabbi szerint a hagyomány azt is tudja róla, hogy Káleb felesége volt, és Húr volt a gyermeke. Húrt az aranyborjú történeténél ölték meg, mert ellenezte a bálvány elkészítését. Mirjam tehát nemcsak vezető és próféta volt, hanem anya is, aki életében elveszítette gyermekét.
A cádik halála mint áldozat
Oberlander felidézte Rási magyarázatát is: a vörös tehén törvénye és Mirjam halála egymás mellett szerepel a Tórában. Rási szerint ez arra utal, hogy ahogy az áldozatok bűnbocsánatot hoznak a nép számára, úgy a cádik, az igaz ember halála is engesztelő jelentőségű lehet.
Ez a magyarázat Mirjam különleges spirituális súlyát mutatja. Nem pusztán mellékszereplő Mózes és Áron mellett, hanem olyan vezetői alak, akinek élete és halála is hatással van az egész népre.
A beszélgetésben szóba került, hogy Mirjam sírjának helyéről nincs olyan hagyomány, mint Áron sírjáról vagy Mózes elrejtett nyughelyéről.
Jó példakép-e Mirjam a nőknek?
M. Kende Péter azt kérdezte, mennyire tekinthető Mirjam női példaképnek. Oberlander szerint nagyon erős példakép: önfeláldozó testvér, prófétanő, vezető, anya és a közösségért felelősséget vállaló személy.
Ugyanakkor a Tóra nem idealizálja teljesen. Mirjam történetéhez kapcsolódik a „pletyka” esete is, amikor Mózesről beszélt, amiért büntetést kapott. A rabbi szerint ez is fontos része a képnek: még a nagy emberek életében is vannak hibák, és a Tóra ezeket sem hallgatja el.
Türelem és vezetői önuralom
A beszélgetés másik fő témája Mózes és a szikla története volt. A nép vizet követelt, Mózes pedig ahelyett, hogy beszélt volna a sziklához, ráütött. M. Kende Péter ezt vezetői szituációként értelmezte: mit tesz egy vezető, amikor a közösség nyomása alatt elveszíti a türelmét?
Oberlander óvatosabban fogalmazott. Szerinte a kommentátorok sokat vitatkoznak azon, pontosan mi volt Mózes hibája. Nem biztos, hogy egyszerűen a türelmetlenség a lényeg. Maimonidész szerint például az volt a gond, hogy Mózes sértő módon minősítette a népet, amikor lázadóknak nevezte őket.
A rabbi szerint ebből az következik: egy vezetőnek nemcsak a cselekedeteire, hanem a szavaira is vigyáznia kell.
A levél, amit nem kell rögtön elküldeni
A türelemről Oberlander egy haszid történetet idézett. Két rabbi, a munkácsi és a szatmári rabbi beszélgetett arról, miért tartják az egyiket keményebbnek, miközben mindketten erős kritikákat fogalmaztak meg.
A különbség a titkárban volt. Az egyik rabbi, ha mérges lett, megírta a tiltakozó levelet, a titkára pedig azonnal feladta. A másik rabbi is megírta, borítékba tette, odaadta a titkárának, de az nem küldte el rögtön. Három nap múlva a rabbi gyakran rájött, hogy túl erősen reagált, vagy nem is volt pontos az információ. Ilyenkor a titkár még vissza tudta adni a levelet.
A történet tanulsága Oberlander szerint egyszerű:
„Nem muszáj mindig rögtön reagálni.”
Várni egy napot
A rabbi szerint szabad kritizálni, szabad keményen fogalmazni, de nem kell azonnal. Sokszor elég egy napot várni, és az ember rájön, hogy nem is kell kiabálnia, vagy másként kell megfogalmaznia a véleményét.
Ez a gondolat a közéleti és közösségi vezetésre is érvényes. A vezető nem attól jó, hogy minden indulatra azonnal válaszol, hanem attól, hogy képes kiválasztani, melyik konfliktust vállalja, mikor és hogyan.
Mózes nem hagyja el a népét
A beszélgetés végén Mózes büntetéséről is szó esett: arról, hogy nem léphetett be az Ígéret Földjére. Oberlander egy midrást idézett, amely szerint ez nem pusztán büntetésként érthető.
A hasonlatban egy szegény ember edénye beleesik a kútba, de nincs, aki lehozza. Később a király aranyedénye is beesik, és a szegény ember megörül: aki az aranyedényért lemegy, az az ő edényét is felhozza majd.
A midrás szerint így van ez Mózessel is. A sivatagban meghalt nemzedék ott marad, de ha Mózes is velük van eltemetve, akkor a messiási feltámadáskor őket is magával viszi. Vagyis Mózes vezetőként a halálon túl is a népével marad.
Rabbi, közösség, túlélés
Ebből a rabbi a holokauszt alatti vezetői dilemmára is kitért: helyes volt-e, ha egy rabbi elmenekült, miközben közösségét deportálták. Oberlander szerint nem önmagában az a nemes, ha a vezető együtt hal meg a közösségével. Ha életben marad, és a holokauszt után újra tudja építeni a zsidó életet, az is óriási érték.
Hangsúlyozta: más kárára menekülni nem helyes. De ha valaki megmenekül, különösen egy rabbi vagy vezető, abból a közösség később sokat nyerhet.
M. Kende Péter jelezte, hogy ezt másként is lehet látni, hiszen a visszatérők joggal kérdezhetik: hol volt a vezető, amikor ők szenvedtek. A vita nyitva maradt, de a beszélgetés egyik legfontosabb erkölcsi kérdését adta.
A jó vezető nem az indulatot követi
Az adás Mirjam történetétől Mózesen át a modern közösségi vezetés dilemmáiig jutott. Oberlander Báruch szerint az emlékezésnek cselekvéshez kell vezetnie, a megemlékezést tartalommal kell megtölteni, a közösségi vezetőnek pedig nem szabad minden indulatot azonnal követnie.
Mirjam példája azt mutatja, hogy a női vezetői szerep a Tórában nem mellékes: lehet testvéri önfeláldozás, prófétai erő, anyai veszteség és közösségi felelősség egyszerre. Mózes története pedig arra figyelmeztet, hogy a vezető szavai és reakciói sorsdöntőek lehetnek. Néha a legfontosabb döntés az, hogy a levelet nem ma küldjük el.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
