napi tóra, hét vége, T12 tanulás
|
![]() |
|||
![]() |
Potifárné igen hevesen megragadta Jákob ruháját (39:11), ami nem meglepő annak alapján, amit igazán szeretett volna tenni vele. Rav Reuven Zarnovca (kb. 1754-1828) abból a talmudi elképzelésből indul ki, hogy József nem volt teljesen vétlen az eset kapcsán, mert kifejezetten a vétkezés erősődő szándékával ment haza aznap, amikor a sóvárgó asszony akcióba lendült. Ebből kerekített a rabbi Tóra-magyarázatot, amelyben arról beszél, hogy Józsefhez hasonlóan néha minket is bűnre csábítanak a ruháink. A mester nem a nagyon kihívó öltözékekre gondolt, hanem múltbéli vétkeinkre, amelyek szerinte ugyanúgy megragadhatóvá tesznek minket, mint egykor Józsefet a ruhái. A nem feldolgozott múlt szinte kínálja magát a rossz ösztönnek (jécer hárá), hogy elkapja az embert. József végül nem követte el a bűnt, otthagyta ruháit, ezáltal helytelen gondolatait Potifárnénál, és bár átmenetileg nehezebb lett az élete, hiszen börtönbe került, de talán pont ekkor indult el a felemelkedése is.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
gygy: 15.36
szk: 16.49
péntek
8.00: Saharit
16.30: Tanulás
17.30: Szombatfogadás
szombat
9.00: Saharit
vasárnap
8.00: Saharit
19.00: ZOOM/T12-tanulás
us02web.zoom.us/j/87646141686?pwd=K2g4VE1HRnVVOVJOQWI0L016RU92dz09