A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.12.15.
Orbán Viktor szerint Magyarország erején felül tett meg mindent a tűzszünetért.
Négynapos ülést tart a parlament, szavaznak a jövő évi költségvetésről is.
Felgyorsultak a gázai tűzszünetről szóló tárgyalások.
A jogászok tovább vitáznak az elévülés intézményéről.
Hírek:
Magyarország erején felül tett meg mindent azért, hogy karácsonyra néhány napos tűzszünet és fogolycsere lehessen az orosz-ukrán háborúban. A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy az utóbbi napokban, mint az Európai Unió soros elnökét adó ország vezetője lépett. Orbán Viktor úgy fogalmazott, Magyarország úgy járt el, ahogy egy ezeréves keresztény országtól elvárható. Felidézte, hogy ennek érdekében járt a múlt héten Ferenc pápánál, ezen a héten felkereste a megválasztott amerikai elnököt és a török államfőt, továbbá telefonon tárgyalt az orosz elnökkel is. Mint mondta, ez egy kísérlet volt arra, hogy legalább az ünnepeken senki se haljon meg a frontokon. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Donald Trump januári hivatalba lépése után hatalmas fordulat várható a világban, szavai szerint az új adminisztráció repülőrajtot vesz majd.
A parlament várhatóan a jövő pénteken szavaz a jövő évi költségvetésről. Ezt erősítette meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki egyúttal igazoltnak látta, hogy – a korábbi évektől eltérően – az idén csak november elején terjesztették a képviselők elé a tervezetet. Gulyás Gergely szerint azzal, hogy megvárták az amerikai elnökválasztás eredményét, sokkal kedvezőbb adatok szerepelnek a büdzsében. Úgy vélte, jövőre megvalósulhat a 3,4 százalékos növekedés, valamint a 3,7 százalékos hiánycél, amelyet az Európai Bizottság is bírált. Az országgyűlés egyébként a jövő héten négynapos ülést tart, miután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kocsis Máté, a Fidesz-frakcióvezetője rendkívüli tanácskozást kért. Szerintük erre azért van szükség, hogy elfogadják az Alaptörvény tizennegyedik módosítását, valamint néhány választókerület átrendezését.
A nemzetgazdasági miniszter úgy látja, jó esély van arra, hogy az idén négy százaléknál ne emelkedjen magasabbra az infláció, amely jövőre tovább csökkenhet. Nagy Márton úgy fogalmazott, „döglött az infláció”, 3 százalék körül stabilizálódott, nem kell tőle félni. Elismerte ugyan, hogy az ősszel újra nagyobb lett a pénzromlás, de azt mondta, az alacsonyabb, mint amire számítottak. Egy hónap alatt, októberről novemberre 0,5 százalékkal nőttek az árak és az átlagos fogyasztói árszint 3,7 százalékkal magasabb, mint amekkora tavaly novemberben volt.
A katari miniszterelnök szerint megnőtt az esélye annak, hogy még az új amerikai elnök beiktatása – vagyis január 20-a előtt – létrejöhet a tűzszüneti megállapodás a Gázai övezetben. A sejk beszámolt arról, hogy az utóbbi hetekben intenzív tárgyalások voltak és ezeken már részt vett Donald Trump közel-keleti különmegbízottja, Steve Witkoff is. A Washington Post című lap értesülése szerint a Hamasz palesztin terrorszervezet Egyiptomon keresztül átadta Izraelnek azoknak a túszoknak a névsorát, akik még életben vannak. Ettől azt remélik, hogy előkészíti az utat a gázai tűzszünet megkötése és egy újabb fogolycsere felé. A megállapodás 60 napra szólna, de arról még nem tudtak megegyezni, hogy az izraeli túszokért hány palesztin foglyot adnak cserébe. A Hamasz állítólag feladta korábbi követelését, hogy az izraeli erők teljesen vonuljanak ki a Gázai övezetből.
Jeruzsálemben a bíróság a tervek szerint hetente háromszor hallgatja meg a korrupcióval vádolt izraeli miniszterelnököt. Benjamin Netanjahu az első izraeli államférfi, aki ellen hivatali ideje alatt emeltek vádat. Megvesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják, immár 2019 óta. A több mint egy éve tartó gázai konfliktus alatt a politikus haladékot kapott a bírósági tárgyalások megkezdésére, de most már úgy döntöttek, tanúként kihallgatják. A kormányfő minden vádat tagad és azzal támadta a médiát, hogy boszorkányüldözést folytatnak ellene. Amennyiben bebizonyítják bűnösségét, akár tíz évig terjedő börtönbüntetést és/vagy pénzbírságot is kaphat.
Az izraeli védelmi miniszter közölte, országa célja, hogy – szavai szerint – „steril védelmi övezetet” hozzon létre Dél-Szíriában. Izrael Katz azután nyilatkozott erről, hogy légicsapásokkal megsemmisítették a szomszédos ország stratégiai fegyverkészleteinek nagy részét. Az izraeli vadászgépek több mint 350 csapást mértek célpontokra, köztük katonai repülőterekre, fegyvergyártó létesítményekre, harci repülőgépekre és rakétákra. Támadták a haditengerészet létesítményeit is. Izraeli közlés szerint meg akarják akadályozni, hogy az egy hete uralomra került lázadó csoportok felhasználják a fegyvereket. Hozzátették, nem áll szándékukban beavatkozni Szíria belügyeibe, de egyértelműen megteszik, amit a biztonságuk garantálásához szükségesnek tartanak. A szíriai ellenzéki erők egy hete komolyabb ellenállás nélkül elfoglalták a fővárost, Damaszkuszt. Bassár el-Aszad államfő családjával együtt – orosz segítséggel – Moszkvába menekült.
A magyar kormány abban érdekelt, hogy a Közel-Keleten stabilitás és nyugalom legyen, valamint hogy az extrém, szélsőséges ideológiák, politikai mozgalmak ne rombolhassák tovább a biztonságot. Egyebek között erről beszélt a magyar külügyminiszter, amikor a szíriai helyzetről egyeztetett az izraeli külügyminiszterrel. Gideon Szaárral egyetértettek abban, hogy a két ország a közel-keleti térség békéjében érdekelt. A két politikus egyébként néhány napon belül kétszer is tárgyalt és megállapodtak abban is, hogy az izraeli külügyminiszter januárban Budapestre látogat. Szijjártó Péter jelezte, hogy a magyar kormány továbbra is humanitárius támogatást nyújt a keresztény közösségeknek.

A Mazsihisz arra kérte a hazai politikai élet vezetőit, hogy az életműveket mindig a maguk teljességében nézzék és fontolják meg, mely közéleti szereplők méltók arra, hogy beemeljék őket a nemzeti panteonba. A szervezet abból az alkalomból adott ki közleményt, hogy Lakiteleken felavatták Csurka István szobrát. Az avatáson Schmidt Mária történész többek között arról beszélt, hogy az író-politikus kiemelkedő szerepet játszott a „kiégett és elbizonytalanodott kommunista diktatúra válságának elmélyítésében és megbuktatásában”. A Mazsihisz azonban arra emlékeztetett, hogy a szoborállítással egy olyan ember életműve előtt tisztelegnek, akivel antiszemita megnyilvánulásai miatt a magyar parlamenti pártok nem vállaltak közösséget.
Németországban a szövetségi parlament, a Bundestag várhatóan szerdán szavaz a kancellár további sorsáról. Olaf Scholz a hét közepén kért maga elleni bizalmi szavazást. A többség előre láthatóan nem támogatja majd a hárompárti koalíció élén álló politikust, miáltal megnyílik az út az előre hozott választás felé. Ennek már az időpontja is ismert, miután Scholz megállapodott a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép-kereszténydemokrata CDU vezetőjével, Friedrich Merzcel, hogy február 23-ára hívják az urnákhoz a szavazókat. Az együttműködés egyébként annál inkább érthető, miután a választás esélyese a CDU, amely azonban feltehetően koalícióra kényszerül és partnere minden bizonnyal a szociáldemokrata párt lesz.
Ausztriában már a választás utáni koalíciós egyeztetésnél tartanak, de a politikusok nem bíznak benne, hogy még az idén megalakulhat az új kormány. Az eddigi kormányfő, Karl Nehammer a szociáldemokratákkal, valamint az Új Ausztria és Liberális Fórum nevű kis párttal tárgyal. Kezdetben élesek voltak a nézetkülönbségek, de az utóbbi napokban már közeledtek az álláspontok. A legnagyobb viták a súlyos költségvetési válság, továbbá a menekültek befogadása körül alakultak ki. Emlékezetes, hogy a szeptember végi parlamenti választásokat a radikális jobboldalinak tartott Osztrák Szabadságpárt nyerte, de miután a többi párt nem hajlandó együttműködni vele, így nem is alakíthat kormányt.
Dél-Koreában tovább tart a politikai válság, amelyet az államfő robbantott ki, miután a múlt héten váratlanul szükségállapotot rendelt el. Jun Szogjol eheti tévébeszédében is azt állította, hogy jogosan cselekedett. Arra hivatkozott, hogy hogy fel akarta számolni az „Észak-Korea-barát államellenes erőket”. Csakhogy az intézkedést néhány óra elteltével kénytelen volt hatályon kívül helyezni a parlament és az utcákra vonuló tüntetők nyomására. Azóta pártja közreműködésével épphogy elkerülte a nemzetgyűlésben az ellene indított vádemelési indítványt. Az elnök azt közölte, hogy „a végsőkig küzdeni fog”.
Itthon az igazságügy-miniszter támogatja azt a javaslatot, hogy az emberölés semmilyen körülmények között se évülhessen el, de hozzátette, a törvények alapján jelenleg még van kivétel. Ez pedig az, ha egy kiskorú sérelmére kiskorú követ el emberölést. Tuzson Bence annak kapcsán nyilatkozott, hogy a jogászok között is hatalmas vita támadt a több mint 20 éve, 11 éves korában meggyilkolt Till Tamás ügyében. A rendőrség ugyanis a napokban elfogta a tettest, de el is engedték, miután az illető annak idején még kiskorú volt, így tette elévült. Az ügyészség viszont úgy vélte, ez tévedés, emiatt aztán csütörtökön letartóztatták a férfit. Kende Péter ügyvéd az eset kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a vita felesleges lenne, ha a rendőrség korábban nem zárja le végleg a nyomozást. Az elévülés lehetősége ugyanis emiatt keletkezett – vagyis a sokáig megoldatlan ügyben fenn kellett volna tartani a nyomozást.
Jövőre leteszik a Liszt Ferenc repülőtér új, 3-as termináljának alapkövét – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton szerint 2030-ra évi 20 millió lehet a reptér utasforgalma, így pedig minőségi körülmények fogadják majd a növekvő számú utazót. Mint mondta, a reptér idei visszavásárlásával jó üzletet kötött az állam. A miniszter közölte, az utasforgalom már az idén megközelíti a 18 milliót, ami szerinte Európában a leggyorsabb növekedés a szektorban. Arról is beszélt, hogy – szavai szerint – „hasít” a magyarországi turizmus.
Időjárás:
Ami pedig az időjárást illeti, egyelőre tart a borús, elkedvetlenítő idő. Ma is felhős marad az ég, kisebb eső, havas eső bárhol lehet. Megélénkül a szél. A hőmérséklet napközben 1 és 8 fok között alakul, estére viszont mínusz 7 és nulla fok közé hűl le a levegő. Holnap újabb front jön, csapadékkal, a hét közepén azonban már melegszik az idő.














