Kiterjesztették a Libanon délnyugati részén fekvő falvakra a „korlátozott szárazföldi hadműveletet” – közölte az izraeli hadsereg.

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.10.09.A 135 éve alapított Interparlamentáris Unió (IPU) akkor őrizheti meg politikai súlyát, ha a béke elérése érdekében továbbra is a párbeszéd intézménye marad – hangsúlyozta Kövér László.

A Demokratikus Koalíció (DK) gyűjtést indít a kórházban hagyott újszülöttek javára – jelentette be Gy. Németh Erzsébet.

Kiterjesztették a Libanon délnyugati részén fekvő falvakra a „korlátozott szárazföldi hadműveletet” – közölte az izraeli hadsereg.

Észak-Korea feltehetően beveti Ukrajnában reguláris hadseregének egy részét az orosz erők oldalán.

Belföldi hírek:

A háborúkkal terhelt mai világpolitikában a 135 éve alapított Interparlamentáris Unió (IPU) akkor őrizheti meg politikai súlyát, ha a béke elérése érdekében továbbra is a párbeszéd intézménye marad – hangsúlyozta Kövér László házelnök az IPU ünnepi ülésén az Országházban. Az Országgyűlés elnöke felidézte az IPU 1896-os budapesti ülésének béke mellett kiálló zárónyilatkozatát, kiemelve, hogy a világ közvéleménye ma is békét akar, a békéhez pedig ma is elengedhetetlen a szemben álló felek közötti párbeszéd. Értékelése szerint a regionális háborúkkal és a nukleáris világháború veszélyével terhelt mai világpolitikában a 135 évvel ezelőtt alapított IPU rendkívül időszerű és korszerű nemzetközi politikai szervezet. Hozzátette ugyanakkor, hogy az IPU akkor őrizheti meg a politikai súlyát és jelentőségét, ha megőrzi a képességét arra, hogy a 21. századi világpolitikában is a párbeszéd intézménye legyen.

A magyar kormány Európa-párti politikát folytat, a legfontosabb ügyekben élénk, szabad vita folyik, és kikérik az emberek véleményét – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Századvég Riport 2024 kötet bemutatóján. Hidvéghi Balázs azt mondta, sokszor éri az a vád Magyarországot, hogy szembemegy Európával és Európa-ellenes, pedig Magyarországon szabadabb, nyitottabb és szélesebb az európai ügyeket érintő nyilvánosság, mint sok más nyugat-európai országban. A politikai viták jó része cenzúrázott Brüsszelben, elvárt vélemények és elvárt irány van, ha pedig valaki ebből a keretből kilép, akkor azt megbélyegzik, demokrácia- és Európa-ellenesnek nyilvánítják, valamint próbálják kizárni a vitából – hangoztatta az államtitkár.

A Demokratikus Koalíció (DK) gyűjtést indít a kórházban hagyott újszülöttek javára – jelentette be Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Gy. Németh Erzsébet felhívta a figyelmet arra, hogy sajtóhírek szerint jelenleg 250-300 olyan kisbaba él az egészségügyi intézményekben, akiket különböző okok miatt otthagytak a szüleik. A képviselő hangsúlyozta, hogy a kórházaknak saját büdzséjükből kell megvásárolniuk a kisgyermekek ruháit, pelenkáit, játékait és foglalkoztatóeszközeit.

Külföldi hírek:

Kiterjesztették a Libanon délnyugati részén fekvő falvakra a „korlátozott szárazföldi hadműveletet” a negyedik hadosztály térségbe vezénylésével – közölte az izraeli hadsereg (IDF) kedden. A Libanonban bevetett negyedik, 146-os hadosztály, mely részben tartalékosokból áll, megkezdte működését „a Hezbollah terrorista célpontjai és infrastruktúrái ellen” – áll az IDF közleményében. Az IDF libanoni szárazföldi hadjárata egyelőre nem terjed ki az ország belső területeire, hanem a határkerítés közelében fekvő azon további falvakban tevékenykednek, ahol korábban még nem volt jelen a hadsereg. Előzőleg hétfőn újabb nyugat-galileai településeket nyilvánítottak Izraelben zárt katonai területté. Ezek közé tartozik Ros Hanikra, Izrael legészakibb falva a földközi tenger partján, s a szomszédos Slomi falu, Hanita és Adamit kibuc, valmint Arab al-Aramsa falu. Ezekre a helyekre civilek nem léphetnek be.

Daniel Hagari, az IDF szóvivője azt mondta, hogy a szárazföldi hadművelet jelenleg az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet határhoz közeli falvakban található erődítményeire összpontosít. Ezek fenyegetést jelentenek az Izrael északi részén található településekre, s a hadjárat célja az ezekből a településekből evakuált izraeliek visszajuttatása otthonaikba. Az IDF közölte, hogy a szárazföldi hadműveletet légi és tüzérségi csapásokkal kísérték. Jelenleg négy hadosztály harcol Dél-Libanonban, a 98. – amely ejtőernyős és kommandós egységekből áll, a 36. hadosztály, amely elit szárazföldi csapatokat egyesít, és a 188. mely a hadműveletek második napján csatlakozott hozzá. Hétfőn négyre nőtt a 91. hadosztállyal a számuk. Eddig összesen 11 dandárt vetettek be ezen a fronton, melyek közül hat tartalékosokból áll. Az IDF bejelentette azt is, hogy megöltek húsz palesztin terroristát Dzsabalija menekülttábor közelében, a Gázai övezet északi részén.

Megölték Bejrútban az Iránból támogatott síita milícia, a Hezbollah logisztikai főnökét, Szuhail Husszein Husszeinit – tudatta az izraeli hadsereg (IDF). A légierő bejrúti támadásában ölte meg a Hezbollah főhadiszállásának vezetőjét. Ez a parancsnokság a Hezbollah logisztikai egysége, amely a többi között a költségvetéssel és az alakulatok megszervezésével foglalkozik. Ez a katonai központ a felelős a fegyverek átadásáért Irán és a Hezbollah között, valamint a fegyverek elosztásáért a Hezbollah egységei között. Ők készítik a szervezet költségvetését, és ők irányítják a logisztikai feladatokat. Az IDF azt is közölte, hogy a Hezbollah precíziós rakéták gyártásával, valamint fegyverek tárolásával és szállításával foglalkozó kutató-fejlesztő egysége is ezen főhadiszállás alá tartozik.

Kedden ismét mintegy 25 rakétát lőttek ki Libanonból Tverirára. A lövedékek egy részét elfogták a légvédelmi rendszerek, de voltak becsapódások is. Sérülésről nem érkezett jelentés. Később több hullámban megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák Haifán és környékén. A hadsereg szerint több mint 100 rakétát lőttek ki Libanonból, mely a Hezbollah részéről a legkomolyabb támadásnak minősül Haifa és környéke ellen. A lövedékek többségét elfogták a légvédelmi rendszerek, de több helyszínen becsapódásokról számoltak be, számos házban károk keletkeztek. A Magen David Adom mentőszolgálat szerint egy 70-es éveiben járó nő közepesen súlyos repesz okozta sérüléseket szenvedett Haifán.

A 162. hadosztály csapatai az elmúlt nap során mintegy 20 Hamász terroristát öltek meg az új hadművelet során Dzsabaliában, a Gázai övezet északi részén. A 401. páncélosdandár erői megsemmisítettek egy fegyverraktárt, és sok fegyvert találtak, köztük gránátokat és Kalasnyikovokat. A 460. dandár harcosai terroristákat likvidáltak egy épületben, ahonnan páncéltörő rakétát lőttek ki az erőkre, és további fegyvereket találtak. Mindeközben a Gázai övezet középső részén a 252. hadosztály célzott razziákkal terror-infrastruktúrák megsemmisítésén és a terroristák likvidálásán dolgozik. A 14. dandár az elmúlt nap során dandár-szintű műveletet indított al-Bureidzsben, ahol a csapatok terror-infrastruktúrákat semmisítenek meg és terroristákat ölnek meg. A Nahal-dandár csapatainak műveletei közben egy vadászgép hírszerzési információk alapján csapást mért egy épületre, melyből egy terrorsejt a terepen lévő erők ellen készült fellépni. A hadsereg továbbra is jelen van a dél-gázai Rafahban és az egyiptomi-gázai határ mentén futó Philadelphi-folyosón. Szintén az elmúlt nap folyamán a légierő mintegy 70 terrorcélpontot támadott a Gázai övezetben.

Az Európai Unió versenyképességének helyreállítása a kontinens legnagyobb kihívása, amelynek megoldása minden tagállam közös érdeke, a tagországok az ülésen közelebb kerültek az új európai versenyképességi megállapodáshoz, amely újraindíthatja Európa gazdaságát – közölte a magyar pénzügyminiszter Luxembourgban. Varga Mihály az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését követően sajtótájékoztatóján kiemelte: Európa versenyképessége a tét, ugyanis Európa, az Európai Unió lemaradt a kontinensek versenyében. A versenyképesség javításához nem helyes út a kereskedelmi, vagy a gazdasági háború indítása. Magyarország azt gondolja, hogy összekapcsolódásra van szükség annak érdekében, hogy Európa a legteljesebb mértékben tudja javítani a versenyképességét – emelte ki a tárcavezető.

Orbán Viktor, amikor a békemissziója során találkozott az ukrán, az orosz és a kínai elnökkel, valamint a török elnökkel is, és tárgyalt Donald Trumppal, akkor tett egy jelentést az Európai Tanács elnökének. Ez még júliusban volt – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a közösségi-oldalán. Menczer Tamás a videóban felidézte a jelentés első pontját, amely – közlése szerint – a következőképpen szól: „Általános megfigyelés, hogy a katonai konfliktus intenzitása a közeljövőben radikálisan eszkalálódik” – írta a magyar miniszterelnök júliusban, és ez beigazolódott, igaza lett Orbán Viktornak – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

Az orosz hadsereg elfoglalta Zorjane Perse és Zolota Niva települést a donyecki régióban – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium. Az orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyben számolt be előretörésről. A védelmi tárca közölte, hogy Ukrajnában az orosz erők 16, az oroszországi Kurszk megyében pedig két ellentámadást hiúsítottak meg. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint csaknem kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszknál pedig számuk meghaladta a kétszázat. A tárca tájékoztatása szerint az orosz hadsereg Kinzsal hiperszonikus rakétákkal mért csapást ukrán repülőterekre.

A Phenjan és Moszkva közötti katonai együttműködés elmélyülésének legújabb jeleként Észak-Korea feltehetően beveti Ukrajnában reguláris hadseregének egy részét az orosz erők oldalán – közölte kedden Kim Jonghjon dél-koreai védelmi miniszter. Parlamenti meghallgatásán a tárcavezető azt mondta, az Oroszország és Észak-Korea között a nyáron aláírt stratégiai megállapodás katonai szövetség létrejöttére utal, amely alapján „nagyon valószínűnek” tartja az észak-koreai katonai egységek ukrajnai bevetését. A kijelentés előzménye a Kyiv Post című angol nyelvű ukrán internetes újság múlt heti, hírszerzési forrásokra hivatkozva közölt beszámolója, amely szerint hat észak-koreai tiszt meghalt, három másik pedig megsebesült egy október 3-i ukrán rakétacsapásban az orosz erők által megszállt kelet-ukrajnai területen, Donyeck közelében.

Időjárás:

Ma mindenütt főképp felhős, esős időre készülhetünk. Este országszerte kitisztul az égbolt. A hőmérséklet jellemzően 16 – 23 fok körül alakul.