Hukát hetiszakasz 5. kommentár, 5784. Támmuz 5. 

Napi tóra


Hukát hetiszakasz 5. kommentár, 5784. Támmuz 5. 

 

 

Bár Izrael gyermekei megsiratták Mózest is, de a tórai szövegből úgy tűnik, hogy Áron elvesztése jobban fájt őseinknek, ami annak is köszönhető, hogy a főpap mindent megtett azért, hogy összebékítse a haragosokat, és szeretettel közelítette az embereket a Tórához. Vajon Mózes nem tartotta fontosnak, hogy hittestvérei között harmónia és szeretet uralkodjon? Nem erről van szó, inkább érdemes meghallgatni Rav Simon Herman véleményét, aki szerint a békére való törekvés néha megköveteli, hogy eltérjünk a szó szerinti igazságtól. A midrás például azt mondja, hogy amikor Áron két embert látott veszekedni, mindkettőjükhöz odament, és négyszemközt elmondta, mennyire sajnálja a másik a történteket, még akkor is, ha a másik soha nem fejezte ki ilyen jellegű érzéseit. Mózes, Isten szavainak közvetítője nem engedhette meg magának, hogy kockáztassa a hitelességét. Ezért nem törekedhetett minden erejével a békére, mert ez megkövetelte volna, hogy adott esetben eltérjen az igazságtól, és ezt nem tehette meg, még akkor sem, ha a legnemesebb indítékkal cselekedett volna így. Szép napot mindenkinek! 8.00: Saharit