Ismét ezrek vettek részt Tel-Avivban az „Itt az idő” címmel megrendezett békenaggyűlésen

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.07.03.A fiatalok sikere a nemzet sikere – jelentette ki Hankó Balázs.

Járattörlés esetén a légiutasokat több fajta jog is megilleti – közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala.

Ismét ezrek vettek részt Tel-Avivban az „Itt az idő” címmel megrendezett békenaggyűlésen.

Határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijevi látogatásán Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől.

Belföldi hírek:

A fiatalok sikere a nemzet sikere – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter a Debreceni Egyetem egészségtudományi karának diplomaosztó ünnepségén. Hankó Balázs a köszöntőjében azt mondta, a magyar modell működik, a magyar felsőoktatás négy pillérre épül: versenyképes, rugalmas, ugyanakkor kiszámítható és autonóm. A tárcavezető a legfontosabbnak a fiatalok sikerét nevezte, ezért biztosítanak számukra minden olyan nemzetközi együttműködést, ami a diplomájuk versenyképességéhez szükséges. Az egészségtudományi kar 364 végzettje – köztük szociális munkások, ápolók, egészségügyi tanárok, mentőtisztek, szülésznők, védőnők és egészségügyi szervezők – vehette át diplomáját az ünnepi tanácsüléseken.

Járattörlés esetén a légiutasokat megilleti a vételár visszatérítése, ha nem tudnak elutazni vagy az átfoglalás az eredeti úti céljukra a legközelebbi járatra, esetleg egy olyan későbbi járatra, amely az utasnak is megfelel – közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala. A közlemény szerint a fővárosi kormányhivatal az idegenforgalmi főszezon alatt kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy betartassa a légitársaságokkal a járatkésések, járattörlések esetére vonatkozó szabályokat. Ehhez kapcsolódóan tájékoztatják az utasokat arról, hogy milyen jogok illetik meg őket, ha a járatukat törlik, vagy annak indulása jelentősen – legalább 2 órát meghaladóan – késik, függetlenül a késés vagy törlés okától. Mint írták, járattörlés esetén, ha az utas az átfoglalást választja, a légitársaságnak a várakozási idővel észszerű arányban ételt és frissítőket kell biztosítania (ellátási kötelezettség), valamint – amennyiben egy vagy többéjszakás ott-tartózkodás szükséges – gondoskodnia kell az utas szállásáról, illetve a szállásra és onnan vissza a repülőtérre történő transzferről (segítségnyújtási kötelezettség). Ha a járattörlést nem rendkívüli körülmény (például bizonyos technikai hiba, légitársaság alkalmazottjainak sztrájkja) okozza, az utasok a repülőút hosszától függően 250, 400, vagy 600 eurós kártalanításra is jogosultak lehetnek – tették hozzá.

Külföldi hírek:

Tovább folynak a harcok a Gázai övezet északi, középső és déli részén – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője kedden. Az IDF szóvivője arról tájékoztatott, hogy a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah város körzetében járművükön feléjük haladó palesztin fegyveresekkel végeztek az izraeli erők. A légierő vadászgépeit is bevetették a térségben a terrorista infrastruktúra megsemmisítésére. A vadászgépek csapást mértek a Hán-Júniszban felállított rakétakilövőkre, ahonnan hétfőn az iszlamista fegyveresek hónapok óta a legnagyobb rakétatámadást indították az övezettel szomszédos izraeli települések ellen mintegy húsz rakétával. Az izraeli válaszcsapás előtt az IDF a térség evakuálására szólította fel a civileket. Az övezet északi részén, Sedzsajában is tovább harcolnak az izraeli csapatok. Együttműködésben a légierővel a Hamász infrastruktúráját és terroristákat számoltak fel, és megtámadtak egy épületet, ahonnan páncéltörő rakétákat lőttek ki az izraeli katonákra. Közben az övezet közepén is megöltek számos fegyverest.

Ismét ezrek vettek részt Tel-Avivban az „Itt az idő” címmel megrendezett békenaggyűlésen, amely a háború befejezésére, az elraboltak szabadon engedésére és békekötésre szólított fel. A békét szorgalmazó szervezetek vezette rendezvényen közéleti és kulturális személyiségek, valamint olyan gyászoló családok vettek részt, akik az október 7-i terrortámadásban vesztették el hozzátartozóikat. „Mindegyik fél azt gondolja, hogy csak az övé a tér. A másik népnek nincs joga itt létezni” – mondta beszédében Juvál Noa Harari professzor. „A helyzet egyre rosszabb, de soha nem késő kijavítani. A háború nem a természet törvénye, hanem emberi döntés. Választhatsz mást, és elkezdhetsz békét kötni. Minden háború a szakadékba vezetett minket. Itt az ideje, hogy még egy esélyt adjunk a békének” – tette hozzá a világhírű izraeli történész.

Diplomáciai források szerint az IDF libanoni inváziója elkerülhetetlen, ha a Hezbollah nem hagy fel az Észak-Izrael rakétázásával. Az Irán-csatlós terrorszervezet azt üzente, hogy nem hagyja abba a támadásokat, amíg a gázai háború véget nem ér. Izrael július második felében megkezdi libanoni offenzíváját, hacsak a Hezbollah nem állítja le a támadásait – jelentette a német Bild című lap diplomáciai forrásokra hivatkozva, A lap szerint a Hezbollah nem szándékozik leállítani az Izrael elleni támadásait, amíg a gázai háború véget nem ér. A Hezbollah közvetlenül a Hamász október 7-i mészárlását követően kezdte el támadni Izraelt: rakétákat és drónokat lőtt ki a Galileára, ami civilek tízezreinek evakuálására késztette az izraeli hatóságokat. Az IDF azóta folyamatosan támadja a Hezbollah dél-libanoni célpontjait, de nem sikerült megakadályoznia az Irán által támogatott terrorcsoport további támadásait. A német Lufthansa Airlines a nap folyamán korábban bejelentette, hogy július végéig felfüggeszti Bejrútba közlekedő éjszakai járatait, az Izrael és a Hezbollah közötti teljes körű háború veszélye miatt. A nappali járatok továbbra is közlekednek.

Néhány napig még vörös szinten tartják a biztonsági készültséget Szerbiában – közölte Milos Vucevic miniszterelnök a belgrádi Blic televízióban arra utalva, hogy a biztonsági készültséget megemelték, miután szombaton egy iszlám hitre áttért szerb férfi számszeríjjal sebesített meg egy, a belgrádi izraeli nagykövetséget őrző szerb csendőrt, aki önvédelemből lelőtte. A szerb kormányfő hozzátette: a biztonsági szolgálatok a szélsőséges vallási szervezetek felderítését dolgoznak. Mint mondta: a hivatalos szervek azon dolgoznak, hogy felszámolják mindazokat a szélsőséges vallási szervezeteket, amelyek „a vallással és a hittel visszaélve akarnak bizonyos szélsőséges politikai és terrorista célokat megvalósítani”. Milos Vucevic kiemelte, hogy az akció egyetlen nemzeti közösség vagy vallási felekezet ellen sem irányul. A szombati támadást Ivica Dacic belügyminiszter „a szerb állam ellen irányuló terrortámadásnak” nevezte.

Határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijevi látogatásán Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől; a magyar kormányfő azt is bejelentette, hogy a kétoldalú kapcsolatok rendezése érdekében Magyarország átfogó együttműködési megállapodást kötne Ukrajnával. Orbán Viktor, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Magyarország kormányfője kedd reggel érkezett Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkijjel folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón megköszönte az ukrán elnöknek a meghívást, jelezve, hogy múlt csütörtökön állapodtak meg a találkozóról Brüsszelben. A magyar kormányfő hangsúlyozta: az EU-elnökség átvétele után az első útja ide vezetett, mert a béke kérdése nemcsak Ukrajnában fontos, hanem egész Európában. Hozzátette: a háború, amit az ukránok most elszenvednek, mélyen érinti az európai biztonságot. Orbán Viktor nagyra értékelte azokat a kezdeményezéseket, amelyeket Ukrajna elnöke tett a béke érdekében, ugyanakkor jelezte: megosztotta azt a véleményét Volodimir Zelenszkijjel, hogy ezek a kezdeményezések hosszú időt vesznek igénybe.

A Patrióták Európáért képviselik a legérdekesebb alternatívát Európában – hangoztatta Marco Zanni, a Liga olasz párt politikusa, az Identitás és Demokrácia (ID) európai parlamenti frakcióvezetője a Corriere della Sera című napilapnak adott interjúban kedden. Marco Zanni hangsúlyozta, hogy a Patrióták Európáért az európai intézményes rendszer iránti „elégedetlenség katalizátora”. Hozzátette, hogy az Európai Unióban „semmilyen változás nem történik: a választóktól érkezett üzenet ismételten teljesítetlen maradt, és elfogadhatatlan, hogy úgy akarnak többséget kotyvasztani, hogy (a választók véleményét) nem veszik figyelembe”. Az ID politikusa szerint az Orbán Viktor kezdeményezte pártszövetség, amelynek mostanáig a Fidesz mellett a cseh Elégedetlen Polgárok Frakciója (ANO), az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a portugál Chega a tagja, „az első alapkőnek számít, az első felvett kesztyű kihívásként mindazok számára, akik a status quóval szembeszállnak”‘.

Adminisztratív államcsínnyel vádolta meg Emmanuel Macron francia államfőt Marine Le Pen, az előrehozott nemzetgyűlési választások vasárnapi második fordulóját követően kormányzásra készülő Nemzeti Tömörülés (RN) vezéralakja, miután az elnök a választásokat megelőző napokban kinevezéseket írt alá. „Ez egyfajta adminisztratív államcsíny” – jelentette ki kedden a France Inter közrádióban a volt és 2027-es ellenzéki elnökjelölt, akit az észak-franciaországi Hénin-Beaumont településen már a múlt vasárnapi első fordulóban újraválasztottak képviselőnek a szavazatok 58 százalékával. Az ellenzéki politikus a „pletykák” alapján úgy véli, hogy az államfő „a választók szavazatát, a választások eredményét akarja ellensúlyozni azzal, hogy hozzá közeli embereket nevez ki, megakadályozandó, hogy az államon belül megvalósulhasson az a politika, amelyet a franciák szeretnének” – fogalmazott Le Pen, aki szerint Emmanuel Macron „mindent megtesz azért, hogy megpróbálja meghiúsítani a demokratikus folyamatot”.

Észak-Korea állítása szerint „szupernagy” robbanófej szállítására alkalmas két taktikai ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres tesztkilövést – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden. Phenjan két Hvaszong-11Da-4.5 típusú taktikai ballisztikus rakétát indított a tesztkilövés során, amelyek mindegyike 4,5-ös tonnaosztályba tartozó „szupernagy” robbanófej szállítására alkalmas – írta a KCNA. A kísérlet során a töltet nélküli robbanófej-másolatokat használtak, hogy ellenőrizzék a repülés stabilitását és a találati pontosságot, a 90-500 kilométeres hatótávolságon belül – emelte ki a KCNA, hozzátéve, hogy Phenjan várhatóan még július folyamán újabb rakétatesztet fog végrehajtani. A dél-koreai vezérkar szerint azonban a hétfői kísérlet során az egyik rakéta kilövése sikertelen volt. Dél-Korea eközben kedden hat év után először folytatott katonai tüzérségi hadgyakorlatot a Korea-közi határ mentén.

Időjárás:

Ma mindenütt főképp felhős időre készülhetünk.

Este is felhős marad az égbolt.

A hőmérséklet jellemzően 22 – 27 fok körül alakul.