Yoav Gallant védelmi miniszter egy televíziós beszédében azt mondta Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek, hogy „kemény döntéseket” kell hoznia

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.05.17.Elégséget kell vetni az erőszaknak! El kell mennünk és a békére kell szavaznunk június 9-én! – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Szeretnénk Budapestet még „villamosbarátabbá” tenni, építve a város korábbi hagyományira is – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester.

Yoav Gallant védelmi miniszter egy televíziós beszédében azt mondta Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek, hogy „kemény döntéseket” kell hoznia.

Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki pekingi találkozóján a világ stabilitásának tényezőjeként méltatta a két ország közötti kapcsolatot.

Belföldi hírek:

Elégséget kell vetni az erőszaknak! El kell mennünk és a békére kell szavaznunk június 9-én! – írta csütörtöki közösségi-bejegyzésében a miniszterelnök. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a szlovákiai választást követő kormányváltással Szlovákia elindult a békepártisághoz vezető úton. Ez nagy segítség volt Magyarország számára. „Most ezt a folyamatot akasztották meg, lőtték keresztbe” – fogalmazott. „A szlovák miniszterelnök ellen egy baloldali aktivista merényletet követett el. A legfontosabb hónapokban Robert Fico kiesett a munkából. Bizakodunk a felépülésében, de ma egyedül kell küzdenünk a békéért” – olvasható a bejegyzésben. „Mostantól kétszeres erővel, egymagunk kell harcolnunk. Minden eddiginél nagyobb jelentősége lett az európai választásnak. Véget kell vetni az erőszaknak! El kell mennünk és a békére kell szavaznunk június 9-én!” – írta Orbán Viktor.

Magyarország az EU és a NATO tagja, mi békét akarunk, de fel kell készülnünk arra is, hogy megvédjük magunkat – mondta a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf az internetes lapnak egyebek mellett azt mondta: az az ország tudja megvédeni magát – még a NATO tagjaként is -, amelyiknek önálló, valóban hadra fogható, harcképes hadereje van. Ha ilyennel nem rendelkezik a tagállam, akkor a NATO sem jelent elegendő védelmet. A NATO ereje a nemzeti haderők felajánlásaiból áll össze, ha ezt a feladatot a többi ország, és mi sem végeznénk el – ez az eshetőség nálunk nem áll fenn -, akkor a NATO nem maradna más, mint néhány jól kidekorált tábornok Brüsszelben, akik parancsokat ugyan adnak, csak nincs, aki végrehajtaná őket. „Nekünk az a feltett szándékunk, hogy a békét az erő pozíciójából őrizzük meg katonai értelemben is. Így egészíti ki egymást az önálló haderő és a NATO adta biztonság” – hangsúlyozta.

Szeretnénk Budapestet még „villamosbarátabbá” tenni, építve a város korábbi hagyományira is, és a cél, hogy a fővárosi villamosközlekedést mindenki számára hozzáférhetővé tegyük – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester. A villamosfejlesztésről szóló sajtótájékoztatón a főpolgármester elmondta: a villamoshálózat bővítése kiterjed olyan vonalakra is, ahol korábban már járt villamos, és a villamosközlekedés elérhetővé tétele egyrészt új vonalak kialakítását, másrészt a villamoshálózat akadálymentessé tételét is jelenti. Ma már jogos elvárás a fővárosi közlekedőknek, hogy a villamosok légkondicionáltak és alacsonypadlósak legyenek – tette hozzá. Karácsony Gergely kiemelte, a villamoshálózat bővítése „nem önmagában áll”, hanem kiváló lehetőség arra, hogy a város szerkezetét is zöldítsék.

Külföldi hírek:

Yoav Gallant védelmi miniszter egy televíziós beszédében azt mondta Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek, hogy „kemény döntéseket” kell hoznia a Gázai övezet nem Hamász-irányításának előmozdítása érdekében, bármilyen személyes vagy politikai árat is kell fizetnie, mert a háborúban elért eredmények egyre inkább elenyésznek, és Izrael hosszú távú biztonsága forog kockán. Gallant beszédében arra figyelmeztetett, hogy nem fog beleegyezni a Gázai övezet izraeli polgári vagy katonai irányításába, és hogy a Hamászon kívüli palesztin entitások általi, nemzetközi szereplőkkel kísért kormányzás Izrael érdeke. Netanjahunak – mondta – nyilvánosan ki kell zárnia, hogy az övezetben folyamatos izraeli katonai vagy polgári uralom legyen. A nyilvános megjegyzések, amelyeket a háború kezdete óta a Netanjahu kormányán belülről érkező legközvetlenebb politikai kihívásnak tekintettek, dühös visszahatást váltottak ki a koalíció tagjai körében.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök a háború után kérdéséről a dél-gázai Rafah-átkelő kapcsán azt mondta a minisztereknek, hogy ,,én és egy másik miniszter [Ron Dermer stratégiaügyi] vagyunk az egyetlenek a hadikabinetben, akik megakadályozták, hogy a Palesztin Hatóság átvegye az irányítást a Rafah-átkelő felett. Nem fogjuk megjutalmazni a Palesztin Hatóságot, és azon dolgozunk, hogy meghiúsítsuk az övezet feletti ellenőrzését” – jelentette a KAN közrádió. Netanjahu szavai mögött azok a riportok állnak, melyek szerint a Palesztin Hatóság képviselői a Rafah-átkelőnél lesznek. Netanjahu hevesen tagadta, hogy a Palesztin Hatósághoz kerülne az irányítás az átkelő felett. A KAN arról számolt be, hogy Becalel Szmotrich pénzügyminiszter és más miniszterek követelték a Palesztin Hatóság pénzügyi bedöntését. Netanjahu utasította Járiv Levin igazságügyi minisztert, hogy dolgozzon ki egy szankciócsomagot a Palesztin Állam elismerésére irányuló kezdeményezés előmozdítása miatt a Palesztin Hatóság ellen.

Egy izraeli tank megölte egy izraeli ejtőernyős dandár öt katonáját a dzsabalíjai menekülttáborban a Gázai övezetben zajló harcokban – tudatta az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője. A baráti tűzben megölt katonák több, más egységgel együtt Gázaváros északi részén helyi épületekben telepedtek le. Az IDF két harckocsija néhány tucat méterre tőlük az egyik háromszintes épület egyik ablakában fegyvercsövet vett észre, iszlamista fegyvereseknek gondolta őket és két lövedéket lőttek ki rájuk. Egy szakaszparancsnok és négy katona halt meg, heten megsebesültek, közülük hárman súlyosan. A hadsereg vizsgálatot indít az ügyben. Csütörtökön vízre bocsátották azt az úszó mólót is, amelyet az Egyesült Államok épített Gáza partjainál. Péntektől a móló segítségével megindul a humanitárius segélyek tengeri szállítása az övezetbe.

Késes terrortámadásra került sor csütörtökön Szamáriában, a Jichár csomópontnál. A terrorista elmenekült. A sérült, egy altiszt egy katonai poszthoz ment segítségért, ahonnan kórházba szállították. Nagy számú erőket vezényeltek Huwara falu térségébe a terrorista utáni hajsza részeként. Az első részletek szerint az áldozat áthajtott Huwara falu folyosóján, és a Jichár csomópontnál megállt. Kinyitotta az ablakot, és egy terrorista mellkason szúrta, közepesen súlyosan megsebesítve. A sebesült folytatta útját a hadsereg posztja felé, ahonnan a katonai egészségügyi erők a Beilinson Kórházba vitték. Három óra hajtóvadászatot követően az izraeli erők elfogták a terroristát, aki megkéselt és közepesen súlyosan megsebesített egy altisztet a Jichár csomópontnál. A terroristát Awarta faluban, nem messze a támadás helyszínétől fogták el.

Az EP választások kampányának felfüggesztésére és ezzel a politikai konfrontáció visszafogására szólította fel a pártokat a Robert Fico ellen szerdán elkövetett fegyveres merénylet összefüggésében Peter Pellegrini megválasztott szlovák köztársasági elnök, miután Pozsonyban találkozott a megbízatási időszaka végéhez közelítő Zuzana Caputová államfővel. „A kampány természetesen konfrontációt hoz magával, a hangulat kiélezését és a politikusok kölcsönös vádaskodását. A további konfrontáció pedig az utolsó, amire most Szlovákiának szüksége van” – jelentette ki Peter Pellegrini, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. Pellegrini kiemelte: elborzasztotta, hogy hová torkollhat az eltérő politikai nézettel szembeni gyűlölet. Hangsúlyozta: a merényletet közösen kell elítélni, majd meg kell nyugtatni a kedélyeket és az országnak a nyugalom útján kell elindulnia.

Azerbajdzsánt vádolta csütörtökön a francia belügyminiszter a Franciaország egyik tengerentúli területén, Új-Kaledónián kitört zavargások szításával. Gérald Darmanin a France 2 televízióállomás esetleges külföldi beavatkozással kapcsolatos kérdésére igennel felelt. „Azerbajdzsán, és ez nem képzelgés, ez a valóság” – szögezte le, illetve sajnálatát fejezte ki, amiért „függetlenségpártiak egy csoportja lepaktált ezzel az országgal”. Az azeri kormány tiltakozását jelentette be, és megalapozatlannak, illetve sértőnek nevezte Darmanin állításait, a bakui külügyminisztérium közleményben határozottan tagadta, hogy bármiféle kapcsolat lenne Azerbajdzsán „és az új-kaledóniai szabadságharcosok között”. Darmanin április végén már bírálta azt, hogy az azerbajdzsáni parlament együttműködési megállapodást kötött Új-Kaledónia törvényhozásával, „különösen kártékony beavatkozásnak” nevezve Baku lépését. Franciaország és Azerbajdzsán között egyebkent hónapok óta feszült a viszony, mert Baku nehezményezi Párizs Örményországot támogató politikáját.

Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki pekingi találkozóján a világ stabilitásának tényezőjeként méltatta a két ország közötti kapcsolatot. A megbeszélésen kínai elnök ígéretet tett arra, hogy együttműködik Vlagyimir Putyinnal országaik „megfiatalítása” érdekében, amikor a kínai állami média szerint megkezdték pekingi tárgyalásaikat, és kijelentette, hogy Kína „mindig jó partnere” lesz Oroszországnak. Putyin csütörtökön érkezett kétnapos állami látogatásra, amelynek keretében megbeszéléseket folytat majd Ukrajnáról, Ázsiáról, az energiáról és a kereskedelemről Hszivel. Hszi Csin-ping a pekingi Nép Nagy Csarnokában folytatott eszmecserén azt mondta: a kínai-orosz viszony „nemcsak a két ország és a két nép alapvető érdeke, hanem a békét is szolgálja. Kína kész együttműködni Oroszországgal, hogy (…) támogassa a méltányosságot és az igazságosságot a világban”. Az orosz elnök válaszában azt hangsúlyozta, hogy „a mai kínai-orosz kapcsolat keményen kivívott, és mindkét félnek meg kell becsülnie és ápolnia kell”. Ez a kapcsolat „a stabilitás tényezője a nemzetközi színtéren” – fűzte hozzá.

Időjárás:

Ma mindenütt felszakadozik a felhőzet, visszatér a napsütés.

Este országszerte megszűnik a csapadék is.

A hőmérséklet jellemzően 13 – 25 fok körül alakul.