Napi Tóra, Kedosim hetiszakasz 2. kommentár, 5784. Niszán 28. Az omerszámlálás 13. napja van ma
Napi Tóra, Kedosim hetiszakasz 2. kommentár, 5784. Niszán 28. Az omerszámlálás 13. napja van ma
A „szentté válás” parancsát rosszul értelmezve arra a megállapításra juthatunk, hogy törekednünk kell az önmegtagadásra és önfeladásra, hogy ezáltal olyan távolságba kerüljünk embertársainktól, amilyen távolságot a Szent, Áldott Ő tart fent velünk szemben. A midrás ezért tanítja meg, hogy az ember által elérendő szentség fogalma alapvetően különbözik Isten „szent” minőségétől. A kedusá nem önfeladást jelent, hanem mértékletességet. Élveznünk kell a fizikai örömöket, amelyeket a világ kínál, de mértékkel, és olyan módon, hogy spirituális törekvéseinket helyezzük előtérbe. Hasonlóképpen, nem követeli meg, hogy magányosan éljünk, azt viszont igen, hogy a normális társadalmi érintkezést egyensúlyba hozzuk azzal az erőfeszítéssel, hogy ápoljuk kapcsolatunkat Istennel. Miközben mindig a kedusá elérését kell szem előtt tartanunk, ügyelnünk kell, hogy célkitűzésünket realizmussal és az emberi állapot elfogadásával közelítsük meg, törekedve, hogy végül szent életet éljünk azáltal, hogy mérsékeljük a világi örömök iránti engedékenységünket, és Isten szolgálatát tekintsük legfőbb prioritásunknak.
Szép napot mindenkinek!
8.00: Saharit