Tovább folynak a harcok Gázában és az északi határnál az Hamász iszlamista terrorszervezet elleni, több mint négy hónapja tartó háborúban

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.02.23.Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Az LMP továbbra is követeli az akkumulátorgyárak magyarországi telepítésének leállítását, illetve azok eltávolítását, az ellenzéki párt szerint csak szennyezés érkezik ezekből az üzemekből.

Tovább folynak a harcok Gázában és az északi határnál az Hamász iszlamista terrorszervezet elleni, több mint négy hónapja tartó háborúban.

Az Egyesült Államokra nézve szégyen, hogy Joe Biden amerikai elnök sértő nyilatkozatot tett orosz hivatali partnerére, Vlagyimir Putyinra – jelentette ki Dmitrij Peszkov.

Belföldi hírek:

Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos, kihelyezett frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón. Kocsis Máté közölte azt is, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének. „A kormánypártok elfogadták az alapszabály szerint a Fidesz elnöke által tett javaslatot, és Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasoljuk köztársasági elnöknek. Azt gondoljuk, hogy az Alkotmánybíróság elnöke a legmegfelelőbb jelölt erre a tisztségre, és ezért belé vetettük a bizalmunkat” – mondta Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője közölte: jövő hétfőn dönt az államfő lemondásának elfogadásáról az Országgyűlés, és a kormánypárti frakciók ezt támogatni fogják szavazatukkal.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egyhangúlag támogatja Sulyok Tamásnak, az Alkotmánybíróság elnökének jelölését a köztársasági elnöki tisztségre – közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője Balatonalmádiban. Simicskó István a kormánypártok kihelyezett frakcióüléséről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a jelölt álláspontjuk szerint kiválóan alkalmas az államfői feladatok ellátására. Kitért arra is, hogy a Fidesz-frakcióhoz hasonlóan a KDNP képviselőcsoportja is támogatni fogja a svéd NATO-csatlakozást a hétfői szavazáson. Értékelése szerint a korábban kialakult katonai kapcsolatok, hadiipari együttműködés jó alapot nyújtanak arra, hogy a NATO-ban is együtt dolgozzanak. Üdvözölte, hogy pénteken Magyarországra látogatott a svéd miniszterelnök. Fontos, hogy a két ország vezetője leül egymással, rendezi a viszonyt és a jövőbe néző együttműködést alakít ki – hangsúlyozta.

Az LMP továbbra is követeli az akkumulátorgyárak magyarországi telepítésének leállítását, illetve azok eltávolítását, az ellenzéki párt szerint csak szennyezés érkezik ezekből az üzemekből, súlyosan veszélyeztetve a helyben élőket. Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján a gödi akkumulátorgyárat hozta példaként, ahol szavai szerint az eddigi feltételezéseiknél is sokkal nagyobb a baj. Kitért arra, hogy az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben megjelent adatok alapján a gödi Samsung gyárból a levegőbe kerülő szén-dioxid mennyisége 2018-hoz képest a hétszeresére nőtt, a vetélést és magzati rendellenességet okozó vegyületből 2019-22 között 88 tonna került a levegőbe. Hivatkozott egy 2021-es vizsgálatra is, amelyik szerint a munkahelyi levegőben mért nikkel és kobalt határértéke a megengedettnek tízszerese, húszszorosa volt. Az akkumulátorgyárak és az akkumulátoripar működése a súlyos környezetszennyezés mellett azt eredményezi, hogy a dolgozók és a helyben élők elveszítik az egészséges környezethez fűződő jogukat – mondta Csárdi Antal.

A mai fiataloknak a saját nyelvükön kell bemutatni, milyen is volt a kommunizmus, – mennyi áldozatot követelt – amelyben a szüleik, nagyszüleik éltek, jelentette ki Fekete Rajmund, a Kommunizmus Kutatóintézet igazgatója a Heti TV Pirkadat című műsorában. E célkitűzés elérésében nagyon sokat lehet köszönni a Terror Háza múzeumnak, amely a 20. század két szörnyű eszméjét mutatja be, a nácizmust és a kommunizmust. Ez az ország egyik leglátogatottabb intézménye – jegyezte meg a szakember -, hiszen az elmúlt tíz évben hétmillióan léptek be az épületbe. Fekete Rajmund kiemelte, az intézet a kommunizmus áldozatainak emléknapja kapcsán február 26-tól egy héten át tart különböző programokat, elsősorban az iskolásoknak. Azért is fontos a szembenézés, az információk átadása, mert például az intézet által megrendelt egyik kutatás azt mutatta ki, hogy a magyarok 52 százaléka máig azt gondolja, a kommunizmussal alapjában nem volt semmi gond, csupán a megvalósításában fordultak elő problémák. Az intézet nagyon szeretné, ha a fiatalok ráébrednének arra, mit is okozott a világnak a kommunizmus.

Külföldi hírek:

Tovább folynak a harcok Gázában és az északi határnál az Hamász iszlamista terrorszervezet elleni, több mint négy hónapja tartó háborúban. Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője közölte, hogy a ballisztikus rakéták elleni védelmet szolgáló Nyíl légvédelmi rendszer elfogott egy Eilat irányába indított lövedéket. A város felé tartó rakéta miatt csütörtökön a Vörös-tenger partján fekvő üdülővárosban több mint egy hónap után ismét légiriadó volt. Északon pedig páncéltörő rakétát lőttek ki Libanonból a határ közelében fekvő izraeli Juvál falura. Egy házban tűz ütött ki, de személyi sérülés nem történt. Szintén páncéltörő rakétát indítottak Kirjat Smona felé, de ez lakatlan területen csapódott be. Ezeknek a határ menti településeknek a lakóit a háború kezdete, október eleje óta evakuálták. Az IDF közölte, hogy előző este harci repülőgépekkel a Hezbollah dél-libanoni célpontjait támadta, köztük egy megfigyelő állomást, valamint egy katonai állást Zabkin falu területén.

Egy áldozat belehalt sebesülésébe, tizenegyen megsebesültek, közülük többen életveszélyesen egy Jeruzsálem közelében elkövetett lövöldözéses merényletben csütörtökön – jelentette a katonai rádió. Az egyik sebesült – egy húszas éveiben járó férfi, – a kórházban belehalt sérülésébe, s az összes sérült száma tizenegyre emelkedett a mentőszolgálat jelentése szerint. Súlyosan megsebesült egy 23 éves, állapotos nő, de jelenleg nincs életveszélyben a kórház közlése alapján. A merénylők Betlehem környékén éltek, két 31 éves férfi és egyikük 26 éves öccse hajtotta végre a lövöldözést. Itamar Ben Gvir nemzetbiztonsági miniszter a támadás helyszínén bejelentette, hogy folytatja a lakosság felfegyverzésének politikáját, mert a fegyverek szerinte „életeket mentenek”. „Útelzárásokkal korlátozni kell a mozgásszabadságot” – mondta Ben Gvir. „A ciszjordániai zsidók élethez való joga felülmúlja a Palesztin Nemzeti Hatóság lakosainak szabadsághoz való jogát” – tette hozzá. Becalel Szmotrics pénzügyminiszter a merénylet után azt követelte Benjámin Netanjahu miniszterelnöktől, hogy „azonnal hagyja jóvá Maále Adumimban és környékén több ezer új telepes-lakás terveit”.

Ciszjordániában a Jichár nevű telepesfaluból érkező izraeliek tucatjai köveket dobáltak a palesztin Aszira al-Kabalija faluban, és megpróbáltak házakat felgyújtani egy izraeli biztonsági tisztviselő jelentése szerint. A helyszínre érkező biztonságiak a palesztin faluból eltávolították, de nem tartóztatták le őket. Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta Benjámin Netanjahu miniszterelnök deklarációját, amely elutasítja a palesztin állam „egyoldalú” elismerését. Az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti gázai háború közepette kiadott szimbolikus nyilatkozatot az ellenzék tagjai is támogatták, 120 képviselőből 99 szavazott mellette. Jaír Lapid, az ellenzék vezére is megszavazta, de figyelemelterelésnek nevezte, mert szerinte a palesztin állam egyoldalú elismerése nem valós fenyegetés. Az izraeli álláspont szerint a palesztinokkal születendő állandó érvényű megállapodást a felek közötti közvetlen tárgyalások útján kell megkötni, nem pedig nemzetközi diktátumok alapján.

A nemzetközi közösség legfontosabb feladata ma a közel-keleti konfliktus eszkalációjának megelőzése, s ehhez fontos az, hogy az eltérő állásponton lévő szereplők is szóba álljanak egymással – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Teheránban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az iráni kollégájával, Hoszein Amir-Abdollahiánnal közös sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy nem túl gyakori, hogy valamely európai uniós vagy NATO-tagország képviselője a perzsa államban jár, azonban a diplomácia feladata pontosan az, hogy még nézetkülönbségek esetén is tárgyalhassanak egymással a felek. Úgy vélte, ahhoz nem kell nagy bátorság, hogy a különböző szereplők rosszakat mondjanak egymásról, kioktassák egymást a távolból, az igazi teljesítmény az, ha szóba állnak egymással, különösképp ennyire nehéz körülmények közepette. Aláhúzta: azért látogatott Teheránba, hogy megpróbáljon hozzájárulni a még a mostaninál is súlyosabb kihívások elkerüléséhez, a konfliktus eszkalációjának megelőzéséhez, mivel az óriási veszélyt jelentene a világ biztonságára.

Elfoglalták a donyecki régióban lévő Pobjeda települést az Ukrajnát támadó orosz erők az elmúlt nap folyamán, miközben mind Avgyijivkánál (oroszul: Avgyejevkánál), mind Donyecknél folytatták az előrenyomulást, három frontszakaszon pedig 15 ukrán támadást vertek vissza – közölte az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint a legtöbb, szám szerint kilenc ukrán roham az avgyijivkai frontszakaszon hiúsult meg. Az ukrán fél a harci érintkezési vonal mentén csaknem 800 katonát veszített, akik közül a legtöbben, több mint 410-en a Donyeck körzetében vívott összecsapásokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan. Az orosz védelmi minisztérium napi összesítése a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett egy amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszerhez tartozó indítóállást és egy szállító- és töltőjárművet, négy harckocsit, öt gyalogsági harcjárművet, öt páncélozott harcjárművet, hat páncélozott szállítójárművet, egy amerikai M109-es Paladin és egy lengyel Krab önjáró, valamint két amerikai M777-es vontatott tarackot, egy földi célok elleni bevetésre átalakított Sz-200-as légvédelmi rakétát, HIMARS sorozatvetők nyolc rakétáját, egy JDAM irányított légibombát, valamint 95 drónt.

Az Egyesült Államokra nézve szégyen, hogy Joe Biden amerikai elnök sértő nyilatkozatot tett orosz hivatali partnerére, Vlagyimir Putyinra – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televíziónak. Peszkov arra reagált, hogy Biden egy San Franciscó-i adománygyűjtő kampányrendezvényen, az Egyesült Államokat szerinte fenyegető nukleáris veszélyről szólva „őrült gazembernek” (crazy S.O.B.) minősítette Putyint. Az orosz elnöki szóvivő úgy vélekedett, hogy „az efféle faragatlan kijelentések” aligha alkalmasak arra, hogy megsértsék az orosz államfőt. „De maga az ország számára ez hatalmas szégyen. Az Egyesült Államokat értem ez alatt. Vagyis, ha egy ország elnökének ilyen a szókincse, az mindenképp szégyenletes. Világos, hogy Biden úr a belpolitikai érdekei miatt hollywoodi cowboy módjára viselkedik. Illetve nagyon úgy szeretne” – mondta a Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov azt tanácsolta Biden segítőinek, hogy próbáljanak meg akár egyetlen olyan sértő kijelentést találni, amelyet Putyin tett az amerikai elnökre.

Időjárás:

Ma mindenütt borult idő lesz.

Este többfelé kell csapadék kialakulására számítani.

A hőmérséklet jellemzően 11 – 15 fok körül alakul.