Meg kell maradjon a zsidó-keresztény kultúra
Latorcai Csaba, a Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP főtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az uniós forrásokról, valamint az európai jövőről.
A politikus elmondta, az uniós források tekintetében Magyarország minden tekintetben megfelel az EB elvárásainak, nemrégiben az igazságügyi reformot is végrehajtották. Hosszas tárgyalások zajlottak, amelyek során a kormány bemutatta, mire fordítaná a forrásokat, ezek mindegyikét igen magasra értékelve fogadták el. Ennek fényében kijelenthető, a labda az EB térfelén pattog, azaz most már tényleg meg kellene kezdeni a pénzek folyósítását. Amennyiben ezek beindulnak, úgy az első részletek az eddig már kifizetett magyar költségvetési források visszafizetését szolgálják, de mindezek mellett jutni fog más programokra is, a hazai vállalkozások támogatására is. Ám ahhoz, hogy mindez megtörténjen, szükség van arra is, hogy a hazai baloldali ellenzék és annak európai politikusai ne gördítsenek újabb akadályokat a kifizetések elé. Egész egyszerűen megengedhetetlen, hogy a legnagyobb hazai ellenzéki párt elnöke arra büszke, hogy eddig sikerült meggátolni azt, hogy az ország hozzájusson az uniós forrásokhoz.
Latorcai Csaba beszélt a KDNP-ről is, mint megjegyezte, pártja nagyon fontosnak tartja, hogy az Európai Néppártban politizál, már csak azért is, mert a jelenlegi európai közösség alapító atyái mind kereszténydemokraták voltak, akik a zsidó-keresztény kultúrkörben gondolkodtak. Teljesen világos volt hetven évvel ezelőtt is, ahogy most is, Európában nincs alternatívája ennek a gondolatnak. Amennyiben a zsidó-keresztény kultúra megszűnik, úgy Európa is megszűnik. Erre hívja fel a figyelmet a KDNP a Néppárton belül, de azt is látni kell, nem kevesen vannak azok, akiknek a véleménye szöges ellentétben áll a zsidó-keresztény kultúrával. A politikus emlékeztetett arra is, hogy Ferenc pápa legutóbbi magyarországi látogatásán is világossá vált, Magyarország jó úton jár, amikor a magyar kormány azt mondja, a család a legfontosabb, ahol az apa férfi, az anya nő. Ezért is van szükség arra, hogy a zsidó-keresztény kultúra, az erre épülő politika, a nemzetállamok szövetsége működjön Európában, az Európai Unióban.