A BreuerPress és a HetiTV hírei 2023.05.13.A kormány május 30-án nyújtja be a jövő évi költségvetés tervezetét az Országgyűlésnek, amely július 7-én fogadhatja el azt – mondta Gulyás Gergely.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy adja meg a víziközmű-ágazatok fejlesztéséhez szükséges forrást az önkormányzatoknak – mondta Keresztes László Lóránt.
Ezen a héten is folytatódik a több hónapja tartó tüntetéssorozat Izraelben, szombat este Izrael szerte ismét százezrek tiltakoznak.
Az ukrajnai orosz különleges katonai művelet célja a Donyec-medencében élők megvédése volt, ezt a feladatot az orosz fél részben teljesítette, de még van mit tenni – hangsúlyozta Dmitrij Peszkov
Belföldi hírek:
A kormány május 30-án nyújtja be a jövő évi költségvetés tervezetét az Országgyűlésnek, amely július 7-én fogadhatja el azt – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető kifejtette: számtalan nehézség közepette kell megtervezni a jövő évi büdzsét, „hiszen háborús időket élünk”. Ennek ellenére a kormány megtartja azt a jó gyakorlatot, hogy a tavaszi időszakban nyújtja be a költségvetési tervezetet, mert ezzel a kormány kiszámíthatóságot teremt, a gazdaság számára is fontos üzenetet küld és rögzíti azokat a gazdaságpolitikai célkitűzéseket is, amelyeket a kormány a jövő évben a nehezebb körülmények között is el akar érni – jelentette ki.
„Azzal, hogy a világ kiemelkedő erkölcsi tekintélye, a római pápa is a béke pártján áll, ahogyan Magyarország is, azt mondhatjuk, hogy a lehető legerősebb morális támogatást kapta meg a magyar álláspont” – fogalmazott Gulyás Gergely. Jelezte: ha a Vatikán béketervvel készül, ahogyan azt a pápa jelezte, akkor Magyarország ezt a békemissziót támogatni fogja. Ismét leszögezte, hogy a háború kérdésében a kormány álláspontja változatlan: azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat sürget. A pusztítás mértéke már most is felmérhetetlen, több százezer ember vesztette eddig életét a háborúban, életeket menteni csak tűzszünettel lehet – hangsúlyozta. Az igazságügyi törvény módosításával néhány héten belül mindenben megfelel a kormány az uniós kohéziós pénzek folyósításához támasztott feltételeknek is – közölte a miniszter. Hangsúlyozta: noha az igényeknek nem volt jogalapja, de teljesítettük a feltételeket, sok esetben túl is teljesítettük azokat. Így körülbelül egy hónap múlva tudunk számlákat küldeni Brüsszelnek, akik reményeink szerint ezeket ki is fogják fizetni – fogalmazott Gulyás Gergely.
A Magna kanadai autóalkatrész-beszállító üzemet épít Vecsésen, a nagyjából 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról számolt be, hogy a világ csaknem harminc országában jelen lévő vállalat a Mercedes kecskeméti és a BMW debreceni üzeme számára gyárt majd karosszéria elemeket, ami a szavai szerint kiválóan demonstrálja, hogy egy-egy autóipari beruházást mindig újabbak követnek. A 19 milliárd forint értékű beruházást az állam 3,8 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva 300 új munkahely létrehozásához.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy adja meg a víziközmű-ágazatok fejlesztéséhez szükséges forrást az önkormányzatoknak, és ne zsarolja azokat – mondta sajtótájékoztatóján az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke. Keresztes László Lóránt kijelentette: az ágazatnak az önkormányzatok kezében kell maradnia. Beszámolt arról, hogy határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé az ivóvizet biztosító közművek fejlesztése érdekében. Hangsúlyozta: nem maradhat fenn az a gyakorlat, hogy a kabinet lényegesen több pénzt biztosít az akkumulátorgyárak vízellátására, mint az ivóvízhálózat fenntartására. A politikus szerint az idei költségvetést is módosítani kell, a jelenlegi 5 milliárd forintos karbantartási keretet legalább 200 milliárd forinttal kellene növelni. Keresztes László Lóránt azt pozitív fejleménynek tartja, hogy a területért felelős államtitkár szakmai párbeszédet kezdett.
Külföldi hírek:
Magyarország mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy terroristák az elmúlt napokban ismét több száz rakétát lőttek ki a Gázai övezetből izraeli területekre, kifejezetten a polgári lakosságot célozva – olvasható a külügyminisztérium közleményében. „A leghatározottabban elítéljük a terrorizmus minden formáját, elismerjük Izrael jogát az önvédelemre, s őszinte együttérzésünkről biztosítjuk az ország kormányát és népét az újabb súlyos fenyegetés láttán” – tette hozzá a közlemény.
Ezen a héten is folytatódik a több hónapja tartó tüntetéssorozat Izraelben. Szombat este országszerte százezrek tiltakoznak a kormány vitatott igazságügyi reformja ellen az immár 19. hete folyamatosan zajló tüntetéssorozat keretében, azon aggodalmak közepette, az igazságszolgáltatás radikális korlátozását célzó törvényjavaslatok megszavazása ellen. Céljuk még mindig, hogy új lendületet adjon a koalíció radikális reformprogramja elleni küzdelemnek.
Az ukrajnai orosz különleges katonai művelet célja a Donyec-medencében élők megvédése volt, ezt a feladatot az orosz fél részben teljesítette, részben viszont még nagyon távol van a teljes megvalósítástól – hangsúlyozta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy interjúban. A különleges katonai művelet folytatódik. Ez egy nagyon-nagyon nehéz művelet, és persze bizonyos célokat egy év alatt már sikerült elérni – magyarázta. Hozzátette: azoknak az embereknek a biztonságát kellett garantálni, akik nyolc évig a saját országuk támadásainak voltak kitéve. Állítása szerint ukrán részről folytatódik a szegényített urán-tartalmú lövedékek bevetése, továbbra is lövik a térséget. „Éppen ezért kellő távolságra kell visszaszorítanunk az ellenfelünket, és ezért folytatódik a hadművelet” – magyarázta Dmitrij Peszkov.
Csehország két KUB légelhárító rendszert szállít Ukrajnának a rendszerhez tartozó rakétákkal együtt – jelentette be Petr Pavel cseh államfő a közszolgálati Radiozurnál hírrádiónak adott nyilatkozatában. „Eljött az ideje azon elgondolkodni, hogy Csehország ne ajándékozzon-e L–59 típusú, cseh gyártmányú harci gépeket is Ukrajnának” – jegyezte meg. Emlékeztetett: Csehország már eddig is egyebek között mintegy száz harckocsit és nagyjából ugyanennyi más harcjárművet szállított Ukrajnának. Ukrajnának – fejtette ki a cseh elnök – a háború döntő szakaszára történő felkészülése jegyében légierőre is szüksége van. Szerinte a nyugati országok eddig visszafogottak voltak a harci gépek átadásában, és az sem mellékes, hogy a szükséges személyzet felkészítése nagyon időigényes, mert a gépek különféle titkos rendszerekkel is fel vannak szerelve.
Az Egyesült Államok újabb 1,2 milliárd dollár, azaz mintegy 420 milliárd forintnyi katonai támogatást jelentett be Ukrajna légvédelmének erősítésére és tüzérségi lőszerkészleteinek bővítésére. A védelmi minisztérium, a Pentagon közleménye hangsúlyozza, hogy az újabb segítségnyújtás az Ukrajnai Biztonsági Támogatási Kezdeményezés keretében valósul meg, ami nem az amerikai hadsereg készleteiből történő azonnali lehívást jelent, hanem az eszközök beszerzését gyártóktól és egyéb partnerektől. A fegyverzetcsomag többi között tartalmaz újabb légvédelmi rendszereket és olyan eszközöket, amelyek révén az ukrán légvédelmet össze lehet hangolni a nyugati légvédelem rendszereivel, azaz rakétakilövőkkel, rakétákkal, radarokkal. Emellett az amerikai védelmi minisztérium megrendelést ad le dróntámadások elhárítására alkalmas eszközökre, valamint a harcok során meghatározó fontosságú 155 milliméteres lövedékekre is Ukrajna számára.
Az Egyesült Királyság olyan, nagy hatótávolságú rakétákat szállított Ukrajnának, amik lehetővé teszik Kijev számára, hogy csapást mérjen célpontokra az oroszok által megszállt Krímben. Ben Wallace brit védelmi miniszter csütörtökön a brit törvényhozásban elmondta, hogy a Storm Shadow rakéták, amelyek leszállítására Rishi Sunak miniszterelnök még februárban tett ígéretet, „mostmár úton vannak Ukrajnába, vagy már ott is vannak”, és kiegészítik az országnak már megajándékozott más nagy hatótávolságú rendszereket, köztük a HIMARS és a Harpoon rakétákat.
A családok alkalmi támogatása helyett a jobboldali olasz kormány kulturális szemléletváltáson dolgozik, politikai prioritásnak tartva a gyermekek születését – hangoztatta Eugenia Roccella családügyi miniszter a demográfiai növekedésnek szentelt kétnapos konferencián, amely még csütörtökön kezdődött Rómában. Hangoztatta: a nyugati társadalmakban „kulturális forradalomra” van szükség annak érdekében, hogy a gyermekvállalás ismét központi szerepet kapjon. „Más világ előtt állunk, mint amelyben az előző és a mostani szülőgeneráció él, és mindent meg kell tennünk, hogy előrehaladjunk, ne hátra” – hangoztatta Eugenia Roccella.
Bűnvádi feljelentést tett a román csendőrség a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség bukaresti tüntetésén történt erőszakos cselekmények miatt, Nicolae Ciuca miniszterelnök pedig elítélte a rendbontást, rámutatva: Romániának nincs szüksége destabilizációra. A kormányfő csütörtökön Nagyváradon, újságírók kérdésére reagálva azt mondta: sosem volt nagyobb szükség a felelősségteljes magatartásra, mint a jelenlegi helyzetben, amikor Románia határainál háború dúl. Szerinte kiváltképp a politikai pártokat és politikai vezetőiket terheli a felelősség, hogy ne idézzenek elő olyan helyzeteket, amelyek erőszakba torkollhatnak.
Időjárás:
Ma mindenütt kitisztul az ég, a napsütésé lesz a főszerep.
Este nyugodt, csillagfényes időjárás várható.
A hőmérséklet jellemzően 11 – 19 fok körül alakul.