Minden magyarnak megtiszteltetés volt a pápa látogatása – mondta Novák Katalin államfő

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2023.04.30.

Minden magyarnak megtiszteltetés volt a pápa látogatása – mondta Novák Katalin államfő.

Már nincs magyar a polgárháború sújtotta Szudánban.

Egész napos május elsejei majális lesz a Városháza Parkban.

Franciaországban áram nélkül maradhat a cannesi filmfesztivál is.

Hírek:

A Kossuth téren celebrált mai szentmise volt a katolikus egyházfő három napos magyarországi látogatásának legkiemelkedőbb és egyúttal egyik utolsó eseménye. Ferenc pápa apostoli útján összesen hat beszédet tartott és hangsúlyosan kiállt a béke, valamint az Ukrajnában folytatott háború mielőbbi befejezése mellett. Péntek óta az egyházfő találkozott Novák Katalin államfővel, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint a magyarországi egyházak vezetőivel is. Felkeresett szegényeket, fogyatékkal élőket, menekülteket és a magyarországi kisebbségek tagjait is. A Budapest Sportarénában tegnap mintegy 11 ezer fiatal köszöntötte őt. Ferenc pápának ez volt az első hivatalos látogatása Magyarországon, de másfél éve, az Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával már rövid időt töltött Budapesten.

A magyar államfő szerint Ferenc pápa látogatása megtiszteltetést jelentett nemcsak a katolikusoknak, hanem minden magyarnak. Útjával bátorítást hozott, valamint a remény és a béke üzenetét – mondta Novák Katalin. Emlékeztetett rá, hogy több mint egy éve élünk a háború közvetlen árnyékában, ugyanakkor minden nemzetnek vágya a békés, stabil és biztonságos világ. Ez az üzenet az, amire szükségünk van – tette hozzá. Úgy vélte, a katolikus egyházfő kulcsszerepet játszhat a reménybeli béketárgyalásokon. Novák Katalin szerint ő az, aki képes hidakat építeni és falakat áttörni. Ezért fontos, hogy Ferenc pápa már késznek mutatkozott akár moszkvai és kijevi látogatásra is.

Az országgyűlésben a héten több fontos szavazás is várható. A képviselők a tervek szerint döntenek majd a háborús veszélyhelyzet meghosszabbításáról, valamint a népszámlálás után feleslegessé vált tabletek ingyenes szétosztását előirányzó javaslatról. Ugyanakkor egyelőre nem szerepel a májusi napirendi pontok között annak a törvénymódosításnak az újratárgyalása, amelyet az államfő küldött vissza a parlamentnek. Novák Katalin többek között azt a részt kifogásolta, amely lehetővé tenné, hogy névtelenül feljelentsék a hatóságoknál azokat az azonos nemű párokat, akik gyermeket nevelnek. Szerinte ugyanis ez a paragrafus nem erősíti, inkább gyengíti az alaptörvényi értékek védelmét. Ha a parlament elfogadja az államfő érveit, akkor törli a vitatott részt, de elképzelhető, hogy a kormánypárti többség változatlanul hagyja a törvényt, amelyet azután az államfő már köteles aláírni.

Ezen a hétvégén létrejön Magyarország második legnagyobb mérlegfőösszegű pénzintézete. A Magyar Bankholding, vagyis az MBH Bank az MKB Bank – benne az egykori Budapest Bank – és a Takarékbank összeolvadásának eredménye. Mint közölték, az egyesült pénzintézet bizonyos szegmensekben – a vállalati, az agrár- és a leasing területen – piacvezető, de a lakossági és a privátbanki üzletágban is meghatározó pozíciói vannak. Péntek óta tart a technológiai rendszerek összekötése és az arculatváltás. Kedden már rendes nyitvatartással fogadják az ügyfeleket az egyesült bank fiókhálózatában. A hosszú hétvégén azonban időnként leállásokkal kell szembesülni az elektronikus csatornák elérésében és az azonnali átutalási megbízásoknál.

A kormányzat szócsövének számító Alapjogokért Központ főigazgatója úgy véli, Magyarország a hivatalos politikai, geopolitikai súlyán felül képes hallatni hangját. Szánthó Miklós szerint ezt tükrözi, hogy ismét Budapesten tartja konferenciáját a Konzervatív Politikai Akció Konferencia, vagyis a CPAC. Hasonló rendezvény már tavaly is volt és ott Orbán Viktor is beszédet mondott. A főigazgató kifejtette, az utóbbi 12-13 év Magyarországon konzervatív szemszögből nézve sikertörténet volt. Így Budapest és Magyarország olyan központ a konzervatívoknak, ahol megoszthatják a konzervatív siker receptjeit. A csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozás vendége lesz többek között Andrej Babis, a bukott cseh miniszterelnök, Irakli Garibasvili grúz miniszterelnök, valamint Kari Lake, Arizona kormányzójelöltje.

Szudánban, ahol több mint két hete polgárháborús helyzet alakult ki, már nincs egyetlen magyar állampolgár sem. Az utolsó hét magyart – más országok polgáraival együtt – egy különleges akcióval menekítették ki a héten. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt is elmondta, a „Sivatagi karaván” nevű akciót nagy körültekintéssel és precízen hajtották végre. Az afrikai országban az összecsapásoknak már majdnem ezer halálos áldozata és mintegy ötezer sebesültje van. A két évvel ezelőtti katonai hatalomátvételt irányító Abdel Fattáh al-Burháni tábornok vezette hadsereg, valamint az ellenlábasa és egykori helyettese által irányított félkatonai szervezet egységei harcolnak.

A NATO főtitkára úgy látja, csak akkor lehet tárgyalásos megoldása a háborúnak, ha az ukrán hadsereg minél nagyobb támogatást kap az észak-atlanti szövetségtől. Jens Stoltenberg úgy fogalmazott, bár meglehet, hogy a háború tárgyalásokkal zárul, de annak eredménye a harctereken felvonultatott katonai erőtől függ majd. Jelezte, hogy a NATO-szövetségesek és partnereik az Ukrajnának ígért harci járművek több mint 98 százalékát leszállították, 230 harckocsit és 1550 egyéb páncélozott járművet adtak át Kijevnek. Szerinte így Ukrajnának megvan a szükséges katonai ereje ahhoz, hogy egyértelmű üzenetet küldjön Vlagyimir Putyinnak arról, hogy Oroszország nem győzhet a harctereken.

A budapesti amerikai nagykövet ismét bírálta a magyar kormány külpolitikáját. David Pressman úgy fogalmazott, cinikus dolog tűzszünetet követelni abban a háborúban, amelyben egy idegen megszálló hadsereg elfoglalta egy ország majdnem 20 százalékát. Hozzátette, az Egyesült Államok is azt akarja, hogy mielőbb érjen véget az orosz-ukrán háború, de azzal is tisztában van, hogy egyetlen ember, az orosz elnök vethet véget a harcnak. Igazságos és tartós béke azonban csak az Ukrajna melletti kiállás nyomán jöhet létre – tette hozzá. A nagykövet – és rajta keresztül a Fehér Ház – többször is elfogadhatatlannak minősítette a magyar kormány sokszor kétértelmű hozzáállását az orosz agresszió kapcsán.

Az Egyesült Államokban még a demokrata szavazók jelentős részét is megosztotta, hogy Joe Biden hivatalosan bejelentette, jelölteti magát a 2024-es elnökválasztáson. Az elnök arra kérte a választókat, adjanak neki időt a beiktatása óta elkezdett munkája befejezéséhez, és életkora ellenére ne féljenek megbízni újabb négyéves mandátummal. Biden már most is a legidősebb elnök az amerikai történelemben és második mandátuma lejártakor 86 éves lenne. Közölte, a jövő évi elnökválasztás tétje, hogy mekkora szabadsággal és joggal rendelkeznek majd az amerikaiak, egyúttal kiemelte az egyéni szabadságjogok fontosságát. A közvélemény-kutatások szerint az amerikai választók túlnyomó többsége nem szeretné, ha Biden lenne a demokraták jelöltje, és támogatottsága csupán 40 százalék körül alakul.

Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelése miatt felbőszült villamosenergia-ipari dolgozók szabotázsakciókra készülhetnek az ország híres eseményein. Száz napos újabb tiltakozó akciót hirdettek és azzal fenyegetőznek, hogy elvágják a Cannes-i Filmfesztivál, a Párizsi Nyílt Teniszbajnokság és az F1-es Monacói Nagydíj áramellátását is. Mint közölték, változatlanul dühösek és ezt ki is akarják fejezni. A nyugdíjreform keretében 62-ről 64 évre emelik a nyugdíjkorhatárt. Miután pedig a francia legfelsőbb bíróság, az Alkotmánytanács jóváhagyta a népszerűtlen törvényt, az elnök figyelmen kívül hagyta a hatályba léptetés elhalasztására irányuló felhívásokat, és a törvény aláírásával tovább szította az amúgy is pattanásig feszült közhangulatot.

Londonban az utolsó előkészületeket teszik az új uralkodó jövő szombati koronázására. III. Károly édesanyja, II. Erzsébet szeptemberi halála után azonnal király lett, de az ünnepélyes ceremóniát mindig csak később tartják meg. Erre ezúttal mintegy 2000 embert hívtak meg. Ennyien beférnek a Westminster apátságba, így nincs szükség pótszékekre. A koronázás számláját a kormány állja, lévén állami esemény. Hetven éve, II. Erzsébet koronázása 1,57 millió fontba került, ez mai értéken 46 millió font – vagyis majdnem 20 milliárd forint – lenne. III. Károly a hírek szerint ennél jóval visszafogottabb ceremóniát tervez.

A világ egyelőre nem szabadulhat meg a koronavírustól, amelynek most újabb variánsa jelent meg. Az arcturus vírus először Indiában terjedt el, de már Nagy-Britanniában is 135 esetet regisztráltak, öten pedig meg is haltak a mutánstól. Rusvai Miklós víruskutató elmondta, hogy az új vírustörzs az omikronnál is fertőzőbb, de tünetei annál nem súlyosabbak. Elsősorban az idős, legyengült szervezetekben okozhat végzetes kimenetelű fertőzést. Mint közölte, miután terjedőképes alvariánsról van szó, könnyen lehet, hogy megjelenik Magyarországon is.

A holnapi május elsején, a munka ünnepén – és munkaszüneti napon – egész napos programmal várja az érdeklődőket a Városháza Park Az egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest majálisán lesznek gyermekprogramok, színházi előadások, gasztróélmények, Több szakszervezet is részt vesz az eseményen, a beszélgetéseken arra keresik a választ, miképpen tudnak a munkavállalókkal közösen reagálni a jelen kihívásaira. Délután 5 órától pedig ingyenes koncertek lesznek. Fellép a Midlife Crisis, aztán a Balkán Fanatik, végül pedig a Kelemen Kabátban.

Spanyolországban ezen a héten a legforróbb nyárt idéző kánikula okozott gondokat. Több városban is megdőlt az április hőmérsékleti rekord. A déli Córdobában 35 fokot mértek, Sevillában 36,4 Celsius-fokot. Az Afrika felől érkező forró légtömeg miatt átlagosan 10-15 fokkal volt melegebb az ilyenkor szokásosnál. Csak a hétvégére enyhült valamelyest a hőség, miután hűvösebb légtömeg érkezett az Atlanti-óceán felől az Ibériai-félsziget fölé.

Időjárás:

Itthon egyelőre nem kell ilyen szélsőségektől tartani. Ma általában szép napos idő lesz, ezt csak gomolyfelhők zavarhatják meg. Elszórtan lehet zápor, zivatar. Néha megélénkül a szél. A hőmérséklet napközben 17 és 22 fok között alakul, estére viszont 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. A holnapi ünnepen is hasonló idő várható.