Az állam nem szól bele az egyházak működésébe

Az állam nem szól bele az egyházak működésébe

 

Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a MAOIH körül kialakult helyzetről, valamint az elhagyott zsidó temetőkről.

 

 

A politikus kommentálta a MAOIH körül kialakult helyzetet, mint megjegyezte, a híreket olvasva annyi történt, hogy az ortodox közösség úgy döntött, új vezetőséget kívánnak megválasztani. Arra a felvetésre, mely szerint a MAOIH és az EMIH közeledése a magyar ortodoxia hagyományainak a végét jelenti, az államtitkár úgy reagált, ennek semmi jelét nem látja. Egyes sajtótermékekben az jelent meg, hogy az ortodoxia körül kialakult helyzetért az államnak, a kormánynak is felelőssége van. Ennek kapcsán Szalay-Bobrovniczky Vince kijelentette, az állam nem szól bele az egyházak működésébe, semmilyen befolyást nem kíván gyakorolni a belső életükbe.

Az államtitkár beszélt az elhagyott zsidó temetők felújításáról, emlékeztetett arra, az elmúlt években másfél milliárd forintot adott a kormány erre a célra. Az idei esztendő más, a költségvetés átnézése alapján az kijelenthető, ebben az esztendőben ez a program nem fog működni, a remények szerint jövőre azonban igen. Azt is hozzátette a politikus, hogy a közel kétezer magyarországi zsidó temető 90 százaléka a Mazsihisz kezelésében van, az ő feladatuk lenne ezeknek a rendbetétele. Azonban a kormány tisztában van azzal is, hogy a szervezetnek erre nincs elegendő pénze. Vannak olyan temetők, tette hozzá, ahol esetleg lehetne a zsidó felekezetek között együttműködés, erre már voltak kísérletek, de ezek nem jártak sikerrel. A kormány igyekszik támogatni a Mazsihiszt, ennek kapcsán arra is emlékeztetett az államtitkár, hogy a Szeretetkórház felújítására is hatmilliárd forintot adtak.

Szalay-Bobrovniczky Vince a legutóbbi izraeli látogatása kapcsán azt is elmondta, hogy a sikeres tárgyalásai után megindult a munka, és a két kormány közötti kapcsolatok még erősebbé fognak válni.

Az államtitkár beszélt a civil szervezetek támogatásáról is. A NEA pályázatain győztes szervezetek kiértesítése most zajlik, mindenkinek felhívják a figyelmét arra, hogy a pályázati összegek, bár márciusban érkeznek meg a számlákra, de a projectidőszak április elsejével kezdődik. Idén 11 milliárd forintot osztottak szét, ez az összeg várhatóan a következő évi pályázatokon magasabb lesz, amiket októberben fognak kiírni.